2007. november 9. szombat
Már napok óta esett az eső. Hiszen itt volt az ősz. Már napok óta készültem, hogy megkérjem Gyuszit menjünk el …
Már napok óta esett az eső. Hiszen itt volt az ősz. Már napok óta készültem, hogy megkérjem Gyuszit menjünk el …
Múlt héten robbant a bomba, Amerikában nyilvánosságra hozták, hogy annyira jó eredményeket produkált a teszteken, így hamarabb megkapta az engedélyeket …
Már többször is belefogtam hasonló bejegyzésbe, de aztán utóbb mindig töröltem, mert csak felbosszantom magam vele. Most megpróbálom be is …
Tudom, hogy meséltem az esküvőnkről már a blogban, így arról is, hogy kérésemre ki adott össze minket. ❤ Aztán teltek …
Észre sem veszed és eltelik! Reggel megnyitottam a facebook-ot és egy video fogadott. Ott ugrált az elején, 33 éve vagytok …
Bő egy éve lecseréltem a konyhám tartalmát, bőszen ajándékozgattam először a lányoknak, majd utóbb már csak Katinkának, ha találtam valami …
Még mindig visszatekintés. Június elején brutál meleg lett pár nap alatt mig Magyarországon voltunk. Tudtuk ezt, készültünk rá, már amennyire lehet. …
Sok minden történt az utóbbi hetekben, idővel majd mesélek. 🙂 Van fényképem is, kb. ezer darab. 🙂 Csak győzzétek majd …
Igazából nem, 5 napja már, hogy tavaly ilyenkor meghozta a postás a paksamétát, nem volt benne semmi személyes csak egy …
Voltak már tárgyalások Belgium egészségügyi miniszterével. Ő végül úgy döntött, hogy túl drága. Mivel a Vertex aki a gyógyszert gyártja …