December 26-a van, Magyarországon karácsony másnapja, itt már munkanap. 25-én elmennek egymáshoz, családoznak, együtt ebédelnek, vacsoráznak aztán hajrá, újra a hétköznapok következnek Belgiumban, igaz csak pár napra, hiszen hamarosan itt az év vége és új év kezdődik. Azért sok helyen ledolgozzák év közben az ünnepek közötti napokat, így nem kell menniük dolgozni, vagy a munkahely adja ki az embereknek ezt a pár napot.
Nehéz időszak volt nálunk az ünnepek előtt. Legfőképp lelkileg. A lányok mozgása a munkahelyeken, előbb egyik jött el majd talált másik állást, majd a másiknak is úgy alakult az élete, hogy hamarosan lépni fog, remélhetőleg a sikerek felé. Ezeket rengeteg beszélgetés, sírás, agyalás előzte meg addig a pontig, míg nem döntöttek. Én a beszélgetésen és a lelket öntök beléjük érzésen kívül sajnos nem tudok tenni értük semmit. Drukkolok és hiszem, hogy jókor lesznek jó helyen, csak járjanak nyitott szemmel, füllel és szívvel.
Gyuszi nagyon sokat dolgozott az utóbbi hónapokban. El is fáradt. Meg bele is fáradt. 😦 Jókor jött most ez a szabi, a pihenés. Neki is. Kinek nem? 🙂 Remélem eléggé fel tud töltődni, hogy trappolni tudjon tovább. Sok a munka, nagy a teher és ha lelkiismeretes is hozzá az ember, akkor nem játék ez bizony.
A fiuk gyűrik az iskolát, hűségesen mennek, járnak, teszik a dolgukat. Nekik még hosszú lesz az út, de tisztában vannak vele, így nincs hőbörgés, nincs morgás, csinálják amit kell.
Nekem is nehéz volt az elmúlt időszak. Volt egy pár allergiás rohamom. Az utolsó már nagyon komoly tüneteket produkált, gyakorlatilag nem kaptam levegőt. Persze az ember ilyenkor megijed. Másnap elmentünk orvoshoz, hogy valami gáz van. Mondta oksa, vesz vért, majd hív ha lesz valami pár nap múlva. Aztán jött a telefon, hogy valóban gáz van, valami óriási az a szint ami az allergiára utal, ugly hogy futás allergológushoz. DE! Az a helyzet, hogy a veseértékeim a béka feneke alatt vannak bőven, az értékek alapján a dialízis előtti állapotot mutatta, de az összes. Kicsit összezuhantam. 😦 Mert ne már! Most ezt miért kell? 😦 Irány a vesespecialista. Vizsgáltak, vért vettek, ultrahangon is jártam, de semmi. Nem találtak semmi kóros elváltozást azon kívül, hogy a leleteim hát hogy is mondjam szépen, szóval igen rosszak. Ja és totálisan nem iszok elég folyadékot az is látszik. Ezzel nem mondtak semmi újat, de úgy látszik itt volt az ideje, hogy jól megijedjek és odafigyeljek végre magamra is. Allergológus leghamarabb január 3-án tud fogadni minket. Hát nagyon kíváncsi vagyok mi lesz. 😦 Itt tartunk most, aztán lesz ami lesz. A doktornő mondta, hogy miért csodálkozom, a gyerekeimnek kimutatott rengeteg allergiája van, Katinkának inkább kémiai anyagokra, Barnusnak inkább kajákra. Azokat valakitől örökölniük kellett. 😥 Most már lassan belenyugszom ezekbe. Reménykedem, hogy az a gáz nem is olyan gáz és szépen iszom azt a vizet (jaj de nehéz), meglesznek az allergiaeredmények, még egy dolog amit majd be kell tartanom, kivéve ha a levegőre vagyok allergiás. 😦 No, dehát irány előre.
Most valahogy ilyen fáradtra, kicsit elege van mindenkinek, lesz ez még jobb is reménységével közeledik ez az évvége.