Januári tavasz
Ajaj, ennek tuti nem lesz jó vége. 😕 Először az volt a meglepő, hogy december elején két hétig -10 fok …
Ajaj, ennek tuti nem lesz jó vége. 😕 Először az volt a meglepő, hogy december elején két hétig -10 fok …
… de végül megállapítottuk, hogy a Lego ehhez képest kutya füle. 😅 Az úgy kezdődött, hogy két éve vettünk egy kis …
… de az időnek nem lehet megálljt parancsolni. Telik. Nehéz volt ez a tél. Hosszúnak tűnt. Sokat tettünk azért, hogy …
Március közepe óta a lakásunkban van az összes európai ország, sőt még a keleti országok közül is jó pár. Néha …
Egész télen talán ha 4-5 alkalommal volt fagy, az is talajmenti. Eső viszont amennyi belefért, de tényleg! Sokszor csak esett …
Valahogy ez él a közhiedelemben, itt nem esik hó, itt nincsenek fagyok. És ezt elhiszik itt is. Pedig de! Most …
Belgiumban nagyon sok az örökzöld, bokrok, fák, sövények. Ilyenkor télen sötétzöldre változnak. Én nem annyira szeretem, jobban tetszenek, mikor a …
Január 10-én kezdett el esni. És csak szakadt, szakadt ahogy csak bírt. Aztán pedig jött a nagy hideg éjjel- nappal! …
Ilyet is ritkán lát az ember: a napsütésben olyan gyorsan olvadt a zúzmara, hogy rögtön el is párolgott.
Idén nem volt tél megint, még a fagyos napokat is meg tudnám számolni a két kezemen szerintem, az éjszakaiak sem …