Tudom, hogy meséltem az esküvőnkről már a blogban, így arról is, hogy kérésemre ki adott össze minket. ❤ Aztán teltek az évek, mi erre, ő arra. Elköltöztünk, máshol települtünk le, sok embernek az életét nem kísértem figyelemmel. Persze a facebook segítségével megnyílt egy világ emberek felé, amit ha okosan használunk, akkor örömmel is töltheti el az embert. 

Igy jártam Mancikával is. Egyszer csak látom, hogy nyugdíjba ment. Pedig nekem úgy tűnt, hogy ugyan olyan fiatal, mosolygós mint ahogy az emlékeimben volt. Később jött egy újabb poszt, hogy fest. Fest? Gyönyörű képek kerülnek ki a kezei alól. ❤ Egyik-másik kép könnyeket csalt a szemembe, aztán meg megtelt a szívem szeretettel. ❤ Időről-időre bebarangoltam az ő kis internetes tárlatát, elcsodálkozva azon, hogy hogy lehet ilyen csodákat festeni? Tőlem távol áll, szeretnék persze, de leragadtam a pont-pont vesszőcskénél és a házikónál. 😀 Viszont más csodálatos keze munkáját nagyon tisztelem és becsülöm. 

Az eltelt évek alatt már jártam nála egyszer, örömmel hallgattam történeteit a lányairól, Ági lánya míg el nem ment egyetemre nagyon jó barátnőm volt. Aztán az élet bizony jó távolra elküldött minket egymástól, de Mancika mindig beszámolt az újabb történésekről. 

Nyáron otthon voltunk, már csak pár napunk volt a visszaútig, mikor csöngött a telefonom, üzenetem érkezett. 🙂 Mikor elindultunk csak kevés emberrel volt leszervezett találkozónk, nem akartam senkit zaklatni és alkalmatlankodni sem. Örültem ha örültek nekünk. Mancika jól letolt, hogy milyen dolog, hogy otthon vagyunk és be sem megyünk hozzá? ❤ Tényleg utolsó napok egyike volt, pont mentünk vissza a faluba, szóltam Gyuszinak a kedves, invitáló üzenetről ő meg mondta, hogy oksa, álljunk meg pár percre. Így bekerültünk Mancikához és párjához, míg hoztak nekünk hideg innivalót mi nézelődtünk a lakásban, mely igazi kis kiállítás helyszíne. Csodáltuk egyiket, másikat! :O Én a képek nagy részét ismertem, de sok meglepetés is fogadott. Nem tudom leírni azt az érzést ami ott kialakult bennem a sok gyönyörű kép láttán. 🙂 Mancika meg csak mosolygott rajtunk. 🙂 

Előkerültek a poharak, mi még mindig nézelődtünk mikor megakadt egy képen a szemem. Mutatom Gyuszinak:
– Nézd, mint régen a kis tó felé a határ.
Ő meg csak nézte, nézte. Megjött Mancika és Gyuszi megkérdezte, hogy miről festette a képet (fel volt akasztva a falra, kicsit magasabbra így nem tudtuk elolvasni a kép címét). 
– Rédei határ aratás előtt ❤ 
Hupsz … azzal a lendülettel megfordult az én párom és megkérdezte:
– Eladó?

Elhoztunk Nagyrédéből egy darabot. Olyan helyre került a lakásban, ahol mindenhonnan látni. Ha jön valaki hozzánk és beinvitáljuk, akkor láthatja. Hálásak vagyunk drága Mancika, hogy lefestetted és a miénk lehet! ❤

Gréczi Margit  festőművészről olvashattok a Wikipédián, képeit pedig meg lehet nézni itt és itt! 🙂 

Jó egészséget kívánunk neked drága Mancika és örvendeztess meg minket a sok gyönyörű csodával melyek a kezeid alól kerülnek ki! ❤