Nehéz hetek vannak mögöttünk. Ahogy tavaly, most is túlélésre játszottunk. Túlélni június 21-ét. 💔😢 Hálás voltam, amikor jött a lehetőség, hogy utazzunk Magyarországra, hiszen Gyuszi unokahúga nagyszerű eredménnyel védte meg diplomáját és ezt bizony meg kell ünnepelni.
-Anyuci, valahogy intézzük el, hogy mind mehessünk, az egész család.-hívott fel egy este Dávid
-Jó, de hogyan? Sokan vagyunk. Nehéz lenne összehozni, és ennyi embert hova tegyenek?-válaszoltam.

Napról napra állt össze a program. Megvettük a jegyeket, Pesten egy nagy lakást béreltünk, hogy ott is együtt lehessünk. Ugy döntöttek a gyerekek, hogy csak szombat reggel utazzunk haza, éjszakára menjünk el egy szállodába, viszont igy a vasárnapot is együtt tudjuk majd tölteni a családdal.

Pár nappal az utazás előtt már tudtuk mikor ki hol lesz, mit intéz, csinál. Egy kedves barátunk fia elvállalta a mini állatkert igazgatását pár napra, igy efelől is nyugodtak lehettünk.

Csütörtök hajnalban Dávid és menyasszonya, Martina ült először repülőre. Hajnalban, miközben ők már a felkelő nap fényeit nézték a fellegek felett, mi felkeltünk Gyuszival korán, hogy meglocsoljuk a melegházat, kertet, igy talán kibirják a növények azt a pár napot míg hazaérünk. Szerencsére csillapodott a hőség, épp Magyarországon tombolt a hőkupola hatása. Megfeleztük a kertet, Gyuszi lent, én fent locsoltam a teraszt. Egyszer csak felnéztem a gyerekszoba ablakába, hát az én drága kicsi virágszálam felhúzta a redőnyt, és onnan integetett nekem. Gyorsan felszaladtam érte.
-Astridkám drágám Najninak és Pajpinak még dolga van, kicsücsülsz egy üveg tejcsivel a teraszra míg meglocsolom a virágokat?-kérdeztem.
Mosolyogva bólogatott. Melegítettem neki tejet, jól bebugyoláltam takaróba, kapcsoltam Boribont, ő pedig türelemmel kivárta, hogy végezzünk mindennel amivel szerettünk volna.

Gyorsan eltelt a nap, délben már indultunk itthonról. A két kicsi boldogan ölelte egymást, hogy együtt leszünk ujra. Egész nap repülőset játszottunk.
-Hova repülünk?-kérdeztem.
-Dédihez.- jött a válasz.

Cukik voltak az uton, nem csak a repülő, az idő is elrepült gyorsan. Hamarosan már a budapesti repülőtér futószalagja mellett szaladgáltak a kis drágák, keresték a bőröndöt.

Az első sírás akkor volt, mikor kiderült két autót béreltünk és igy nem utazhatnak együtt. Persze megoldottuk, hozzánk került a két gyerekülőke, Barnus ment Esztikémékhez.

Dávidék már vártak minket, a lakás tökéletes volt, mindenkinek jutott kényelmes hely. Este alvás előtt most nem dián, hanem tableten nézték az esti mesét, később olvasott nekik Pajpi ahogy otthon is szokta és már durmoltak is. Izgalmas nap volt nekünk is, nem még nekik.

Elmentünk boltba, bevásároltunk, hiszen tudtuk itt maradunk szombat reggelig.

A péntek olyan gyorsan eltelt mint egy szempillantás. Reggel elmentünk a közeli gluténmentes pékségbe, hoztunk reggelit, majd felköszöntötték a gyerekek az összes apukát aki jelen volt. Idén junius 21-re esett Belgiumban az apák napja, megbeszéltük, hogy ezt később tartjuk meg. Esztikém gondoskodott mindenről. 💗

Akinek dolgoznia kellett dolgozott, de az ebédnél ujra együtt ültünk Budapest egyik legszuperebb gluténmentes éttermében, a Bohémtanyában.

Délutáni munka után Esztikémék elmentek Gödöllőre, mi többiek elmentünk hajókázni. Remekül szórakoztunk, gyönyörű idő volt, Ábel minden pillanatát élvezte, bár azt sajnálta, hogy nem mehettünk be oda ahonnan irányították a kis hajót. (Tiszta pasiból van ez a kisfiú. 🤭)

Szombat reggel útrakeltünk és már robogtunk is Dédihez. Öleltünk, öleltek, puszikat adtunk és kaptunk. Öröm volt minden pillanat.

Gratuláltunk, dicsértünk, beszélgettünk no meg jó magyar szokás szerint ettünk. 🤣 Sokat ettünk.

Másnap ott folytattuk ahol abbahagytuk, már Dávidék nélkül, ők éjszaka indultak a hajnali géphez. Lassan nekünk is búcsúzni kellett. Nem nagyon akaródzott. Maradtunk volna még, hisz mindannyian ott voltunk. Együtt a család. Egy kicsit békében, szeretetben, gondtalanul. De indulni kellett… ujra a repülőgépen ültünk, alattunk felmorajlott a motor mint a lelkünk, hogy indulni kell és már a magasban is voltunk. Repülünk itthonról haza… hmmm…

Már most tudjuk, hogy jövőre mikor megyünk igy ujra együtt. Akkor sokkal könnyebb lesz már a két picivel, hiszen 4 évesek lesznek. Csak mehessünk, ez a lényeg.