2007. november 9. szombat

Címkék

, , , , , , , , , , , , ,

Már napok óta esett az eső. Hiszen itt volt az ősz. Már napok óta készültem, hogy megkérjem Gyuszit menjünk el a menhelyre. Titokban nézegettem a menhely fényképalbumában a bent lévő kutyák képeit. Titokban már voltak ötleteim melyiket hoznám haza. Mindenhol fel volt tüntetve, hogy a gyerekekkel milyen a kapcsolata, elfogadja-e a cicákat, lakásban élt-e, stb. minden fontosnak vélt információ. Kapásból kiestek a nagyobb testűek és akiknek nagy volt a szőrük. Választék így is volt. 

Aztán reggel elállt az eső. A napot továbbra sem láttuk, álmosító idő volt. Hát odapenderültem a kérésemmel az én drágám elé. Menjünk el a menhelyre. Beleegyezett, de még utoljára lefektettük a szabályokat! Rövid szőrű, kistestű kutyát választhatunk! Rendben! Ő nem jár sétáltatni a kutyát! Rendben! A kaját megveszi, de nem eteti a kutyát! Rendben! Mindent mi takarítunk a kutya után és a mi felelősségünk! Rendben, mehetünk!

A gyerekek ugráltak örömükben, kivéve talán Katinkát, ő nem volt annyira elragadtatva, mert féltette Bocikát, nehogy bántsa majd. De megígértük csak olyan kutyust hozunk aki szereti a cicákat. Elmentünk …

Ezek a helyek nem nekem valók, már az elején sírtam a sok ugató kutya láttán, de később megnyugodtam, mert éreztem mi innen ma kutyussal megyünk haza. ❤

Kérték menjünk végig a menhelyen, minden kennel rácsán van egy tábla a kutyus fényképével, számával, írjuk fel a számot ha találtunk olyat amelyik tetszene, menjünk vissza, előkeresik a nagykönyvből mit lehet tudni a kutyusról és akkor a többit megbeszéljük. 

Hát végem volt, a gyerekek is zavarodottak voltak a sok ugató kutya láttán, mind azt kiabálta engem vigyél, engem vigyél. Voltak kicsi termetűek, voltak jó fejek, ugrabugrák, szigorú arcúak. Végig mentünk. No előkerült a papír, toll, akkor írjuk melyek jöhetnek számításba? Sétáltunk visszafelé. Aztán a végére értünk. Volt a listánkon vagy négy kutya, a gyerekek örültek nagyon, itt már kutyi lesz! 🙂 Én a kennelsor végéről visszamentem. Középtájon volt egy kutyus egy nagyobb kennellben, ahol több kutyus is volt. Mind ott ugráltak, zajongtak, ugattak. Ő nem. Csak feküdt. Szóltam neki, hogy figyeljen rám. Felemelte a fejét, rámnézett, majd újra lehajtotta a fejét. Megkerestem a kutyák között az ő tábláját, felírtam utolsónak.

Visszamenve az adminisztrációra sorra estek ki a kutyusok akik a listánkon voltak. Egyik a gyerekeket nem szívelte, a másik a cicákat, harapós és szökős volt, vagy a lakást bontotta le és ezért volt pont a menhelyen. Végül maradt egy, egy utolsó, akit egyedül írtam fel amikor visszamentem. 

Olvassák: gyerekbarát, szereti a cicákat, szobatiszta, pórázon egy kicsit húz, de nincs vele semmi gond. 6 éves ❤ Hát, idősebb volt mint szerettem volna, közepes testű és láthatóan elég szőrös is. 😀 Rimánkodva néztem Gyuszira. Jó, jó, vigyük el egy próbasétára. Hozták is őt, aki egykedvűen poroszkált a gondozó mellett. Póráz fel és elindultunk. Semmi, ugyan olyan közönyösen mászkál. Nem húz, nem csinál semmi különöset, csak lehajtott fejjel megy. 😦 Egy nagy kör után és miután a gyerekek is sétáltathatták visszaértünk a menhelyre. Gyerekek rimánkodnak, vigyük haza. Én is könyörgőn nézek Gyuszira, kérlek, vigyük haza. Semmi vizet nem fog zavarni, látható, hogy nem agressziv, a gyerekek sem érdeklik különösképpen. 

Jó, vigyük haza! Ujjongás, a kutyust elvitték megfürdetni, illatos samponnal kisuvikszolták, kifésülték a szőrét és már hozták is. Szemében semmi fény, semmi öröm, izgalom, lehajtott fejjel poroszkál. Mennyire összeszorult a torkom. A gondozó még elmesélte, hogy pár hete van bent, a gazdája adta a le a másik kutyával akit már elvittek. Azóta ilyen letargikus állapotban van. 😦 

És hát kisétáltunk vele, autóba be, mindenki boldog volt, kivéve a kutyust. Őt nem érdekelte semmi, csak ücsörgött, majd összehányta az autót. Mintha szégyellte volna, még jobban összehúzta magát. 😥 

Mikor hazaértünk bejött velünk a lakásba, Katinka elkezdett veszekedni, hogy minek hoztunk ilyen nagy kutyát ide, majd bántja Bocikát is és különben is. A kutyus nem ment körbe, hogy végigszimatoljon mindent, bejött velünk és lefeküdt a szőnyegre. Később Katinka mégis lejött és belenézett azokba a meleg barna szemekbe amelyek mindannyiunkat már rabul ejtettek és Katinka is megbékélt. Hamarosan lejött Bocika is és odabujt a kutyushoz, aki megszaglászta, de eszébe sem volt megenni a cicát. 🙂 A gyerekek térültek- fordultak, meg-megsimogatták, de semmi reakció. Egyszer csak Barnus lehasalt a szőnyegre a kutyus mellé, hogy kedvenc meséjét nézze. Odabujt hozzá, mintha mindig is így lett volna, mióta világ a világ. A kutyusból pedig felszakadt egy óriási sóhaj. ❤ Megbökdöste orrával és szorosan hozzábujt a kisgazdihoz. ❤

Ő volt Tasso. Kiskutyám, hazaértél. Mi pedig megkaptuk az élettől az egyik legnagyobb ajándékot, kutyás család lettünk általad! Tanitónk, hű barátunk! 


Ez az egyetlen fénykép maradt meg amit a menhelyen készítettek. A tárcámban van a gyerekek fényképeivel. 

És hát a folytatás? Itt olvashatjátok a blogban, Tasso, Taszika, kutya, szeretet címszó alatt. ❤

9 csodás év adatott meg még nekünk … ❤ Köszönjük, hogy voltál  és vártál ránk azon a régi, esős őszi napon … ❤