Közeledett február 1. Hét elején megbeszéltük együtt leszünk ujra. Tudtuk, hogy sírni is fogunk, de mindig könnyebb ilyen napon ha együtt vagyunk. A hiányod pótolhatatlan és életünk minden pillanatában érezzük a hiányodat. Most téged ünnepeltünk és hálát adtunk, mert olyan csodálatos dolog történt 38 éve, amiről meg kell emlékeznünk. 

Ünnepeltük, hogy megszülettél. Hálát adok minden nap, amiért hozzánk érkeztél, a mi családunkba születtél. Mindig is éreztem és tudom hallottad, amikor elköszöntem tőled💔😢 , hogy megtiszteltetés volt a te anyucikádnak lenni. 

Előre elterveztem a menüt, mintha jöttél volna, a kedvenceidet tettem az asztalra. Sokat gondolkodtam a tortádon idén is. Vasárnap reggel meséltem Esztikénknek, hogy éjszaka kigondoltam, el is készítem.
– Emlékszel Esztikém, amikor egyszer nem sütöttem tortát Katinkának a születésnapjára hanem vettem és haragudott ezért?
– Emlékszek anyuci, a válaszára is amivel teljesen egyet is értek.
– Igen, gondoltam veszek neki egy szép tortát a cukrászdában. Tényleg szép volt, habos, porcukros, az enyémek a nyomába sem értek. Ő meg csak nézett rám, hogy ez meg mi?
– És közölte veled, hogy nem gagyi a tortád és soha többé ne vegyél, neki a te tortád kell. -mondta Esztikém.
– Igy is lett. Ma is igy lesz, jó?- kérdeztem.
– Hát persze. Milyen lesz?
– Almás, habos, majd ahogy jön. 

Aztán kinyílt a nappali ajtaja. Azt gondoltuk Barnus vagy Édesapád ébredt fel, minket Astridka már 6 óra óta ébren tartott. Dávid lépett be mosolyogva. Csak délutánra vártuk, de elhozta egy barátja. Boldogan ugrottunk a nyakába mindketten. 

Később megérkeztek a fiuk is, Vincent és Ábel, teljes lett a család. 💗

Egyetlen pillanatra sem unatkoztunk a két kicsi mellett. Nagyon sokat nevettünk, mindig történt valami.
Egyik pillanatban még békésen gitározgattak Pajpival.

Aztán már ugrottak is, mikor meglátták a csodagépet a kezemben, jött a segítség és még igy is sikerült gyorsan felporszívózni.

Nehéz volt kivárni az ebédidőt, nálunk senki sem éhezhet, egy kis puding, tódidi (Túró Rudi Ábelci szerint) segített kibírni az ebédig.

Ebédre pulykaleves volt virágtésztával, a kedvenceddel. Utána kirántott husi, krumplisaláta és sült krumpli. Nem nagy menü, de a te kedvenceid, bár te talán annak örültél volna legjobban, ha egy fazék tejberizst teszek az asztalra. Majd jött a torta, a te tortád.

– Anyuci, ez nagyon Katinkás lett. -mosolygott rám Esztikém.
– Igen, rá gondoltam. Habos, virágos, rózsaszín és mindez almás ízben. Katinkás.- csuklott el a hangom.

Megemlékeztünk rólad. Még nehéz a beszéd, el-elment a hangunk, néha sírdogáltunk, de öleltük egymást és próbáltunk mosolyogni. Ahogy te szeretnéd. Fülemben cseng amit mondtál 2024 tavaszán:
– Nem akarom, hogy miattam legyetek szomorúak. 
Mondanám, hogy megpróbáljuk. A hiányod mindent felül ír bennünk. Nehezek a nappalok, nehezek az éjszakák. Nehezek a napok, a hetek, a hónapok.

Tudnod kell, hogy most ami leginkább eszembe jut arra a legjobb szó a hála. Hála, hogy éltél, hogy voltál, hogy szerettél, hogy utat mutattál. Nem történhet semmi a családban, amiről ne az jutna eszembe: -Ugye látod, ugye hallod? 

Gyorsan eltelt ez a nap is, a gyerekek fáradtak voltak, Esztikém Astridkával, Vincent Ábelcivel szedelőzködött. Azért még egy Pajpi krokodilozás belefért az utolsó pillanatokba. 

Nevetve, élményekkel, tele pocakkal mentek el. Elcsendesedett a ház. Elmentek, te maradtál mindenkinek, mindenhol a lelkében.

Boldog 38. születésnapot drága Kislányom! Szeretlek!