Nos? Jobb lett a világ?

Címkék

, , , , , , , , ,

Azt nem mondanám, hogy a virus után, mert hát nagyon nem vagyunk még utána. Inkább a lazítások után, amikor újra elkezdődhet az élet, még ha light-os kivitelben is. Újra lehet menni dolgozni, kinyitottak az üzletek, találkozhat az ember pár másik emberrel, családtaggal, baráttal.

Még a zárolások elején beszélgettünk Gyuszival, hogy vajon hoz-e változást ez az egész? Megáll-e a világ és magába néz, a folytatáskor másképp csinálja? Tudva, hogy mit tett az emberiség a környezettel, az állatokkal, a Földdel, saját és  mások életterével. Én nagyon reménykedtem. Gyuszi azt mondta, hogy a virus után egy évvel minden ugyan úgy fog menni mintha semmi nem történt volna. 

Nos? Szerintetek jobb lett a világ? Kérdezem újra … 

Mi nagyon jól elvoltunk itthon. Gyuszi többet dolgozott mint valaha, én ezért eleinte morogtam, majd hálás voltam, mert úgy gondoltam amíg nekik van munkája addig mennek a dolgok. Én csináltam a dolgom, főztem, sokat olvastam, tanultam,  felelevenítettem a lakberendezési tudományom, ha már porosodik valahol a fiók mélyén egy olyan diploma is. Hétvégén nagy lélegzetvétellel megcsináltuk a home office-fiú szoba részt, totálisan átalakítjuk. A festés már kész és mindenki várakozását felülmúlta. Szóval emlékszem még azért a dolgokra. 🙂 

Elkezdtem megmutatni a főzőtudományom, ami nem túl nagy, nekem, nekünk a családnak mégis értékes. A lányok mondták mutassam, mondjam másoknak is amire megtanítottam őket. Egyre jobban élvezem. Hogy meddig megy ez? A lányok nevetve mondták nyissunk gluténmentes éttermet. Belgium nem jeleskedik ezekben a helyekben. Nagyon nem. 😦 

Szóval elvoltunk, tényleg, soha nem unatkoztunk. A kertünk kész lett idővel, most bent próbálunk mindent csinálni a két kezünkkel. Festünk, átalakítunk, én tervezek, Gyuszi fogja a fejét, ingatja majd rám néz, jól van, csináljuk. Eddig még nem vallottunk szégyent egymás előtt, menni fog ez, most már talán ő is belátja. 🙂 

No de mi van a kinti világgal? 

Az emberek unatkoztak, többet töltöttek a számítógép előtt. Riadtan láttam pár helyen, hogy milyen kíméletlen, bántó intrikák kezdtek el hálózni mindenfelé. 😦 Megjelentek a fotelhuszárok a semmiből (bár így is volt elég 😦 ) és megmondták a tutit. :O Ma már hallom, olvasom, hogy a családokat nemhogy összébb zárta volna, hanem inkább szétzilálta a virus. Miért is?

Vannak, akiknek nagy sok a veszteni valójuk. Sokan régebben, mostanában hagyták hátra betegségeiket, melyeket alig élték túl. Akkor éljenzett minden családtag és barát, most meg úgy érzi nem ér semmit, nem kell rá vigyázni. Sok embernek a jövőjét, életét pl a transzplantáció hosszabbította meg. Sokan, sokkal többen élnek ők körülöttünk mint gondoljuk, tudjuk, akik átestek ilyen műtéten. Ők hálát adnak Istennek és egy embernek akinek megkapták a szerveit. Küzdöttek a műtét előtt, hogy kibírják, és megérjék a várva várt szervet, majd utána, hogy minden rendben legyen. Azok akik vihognak felettük nem tudják, hogy ezek az emberek minden nap marék számra szedik a gyógyszereket, hogy élhessenek. Mert fiatalok, mert anyák vagy apák és úgy érzik még van dolguk ezen a világon. De a nekik szurkolók már nem szurkolnak, hanem kíméletlenül kinevetik, megszólják őket a félelmeik miatt és vádolják őket, hogy miattuk van minden baj. Szétszakadnak a családok lassan, de biztosan.

Megint jött valami ami nem a megértést és elfogadást segíti hanem a szétválást. És nem fogjuk fel, hogy lekellene tenni önzőségeinket és mások felé kellene fordulnunk inkább megértéssel, elfogadással. Mert bár tudom én, hogy milyen nehéz a gyerekekkel, fiatalokkal otthon tanulni, sok szülő belefáradt. Míg a másik szülő azt sem tudja, hogy rejtse el a gyerekét a vírustól, hogy élhessen tovább. Miért gondolja az egyik ember, hogy ő többet ér mint a másik?  És ez most itt, ebben az időben nagyon kiéleződött. 

Nem lettek elnézőbbek, nem lettek kedvesebbek az emberek mások felé. Nem lettek figyelmesebbek, nem lettek jobbak. Nem tudták letenni azt a dolgot, hogy ők többet érnek másoknál és így mindenkinek joga van az élethez. 

Viszont lettek remek kis közösségek is, akiket a közös valami vitt tovább a mindennapokban. Volt jó szó, kedvesség, megértés, biztatás. Segítség és támogatás ha arról volt szó. Remekül beindultak a főzős oldalak, hiszen a közös fejtörés mindig könnyebb, mit is főzzek, mit hol szerezhetek be? Oldalak elnéptelenedtek, elfogytak. Pedig jók voltak, csak valószínűleg mégis hiányzott az összetartó szikra.

Riasztó, hogy barátságok, családok mentek szét véleménykülönbség miatt. Mert nem ugyan az volt a véleményük a vírusról, a tűlélesről, a mikéntekről. Emberek nevetség tárgyává teszik azokat akik joggal félnek. Nincs megértés és elfogadás. 

Nos? Jobb lett a világ? 

Szerintem nem. Kíméletlenebb és törtetőbb. Legszívesebben még jobban bezárkóznék és nem szólnék senkihez, hagyjanak a magunk teremtette kis világban minket. 

Azért sok dolog kiderült itt a bezártság hetei alatt szeretetről, elfogadásról, túlgondolásról, értetlenségről, emberi értékekről, kinek a szemébe mennyit ér a másik. Olvastam történeteket, beszélgettem emberekkel. Némelyiket akár én is írhattam volna. Ez az időszak kihozza a jót is, a rosszat is. Sajnos a sok jó dolog mellett hajlamosabbak vagyunk a rossz dolgok fölött tötyögni, gondolkodni mint inkább egy vállrándítással tovább menni. Én sajnos rossz vagyok ebben, bevallom őszintén. 

Hálás vagyok a barátaimért. ❤ Nincsenek sokan, de vannak. ❤ Hogy csörög a telefon és mosolyogva veszem fel és én is bármikor csöröghetek, van válasz. Hálás vagyok, hogy figyelnek rám. Hogy számítok. Én magam. A lényem. ❤ 

Mondanám, hogy öleljük meg a világot, de hogy öleli meg az ember azt, aki mikor közeledel mellkason csap, hagyjál. Sehogy … Én is sokat tanultam ebből az időszakból.

Nos? Jobb lett a világ? Engedd el …  Annak örülj ami körülötted van. Keskeny ez az út, de legalább van és ez a lényeg. ❤ Mondogatom sűrűn magamnak ❤