Csak sikerült elkapnunk a covid-ot …
… immár másodszor. Végig azt mondtuk Gyuszival, hogy szerintünk 2020 februárjának második felében mi covid-osak voltunk. De utána annyira felgyorsultak …
… immár másodszor. Végig azt mondtuk Gyuszival, hogy szerintünk 2020 februárjának második felében mi covid-osak voltunk. De utána annyira felgyorsultak …
Ma reggel ennyin állt a városkánk, és még pár környező város összefogásával kijelölt oltóponton a beadott védőoltások számlálója. Lassan haladnak …
Nem fogjuk elfelejteni soha! Én tényleg próbáltam. Készültem. Majd kicsit feladtam. Nem voltak sok kinti díszeink, igazából csak egy ajtó koszorú …
Február óta mióta bezárkóztunk mi bizony nem voltunk boltban. Talán 1-2 alkalommal, ha nagyon muszáj volt. A bol.com oldalt régebben …
Már hetek óta agyaltam, mióta kihirdették a legújabb szabályokat a vírus miatt. Közeledik a karácsony. Bár mi amikor csak lehet …
Mikor még a gyerekek itthon laktak akkor mindig próbáltuk a Télapó érkezését izgalmassá tenni. Még akkor is amikor már nagyok …
Már egy hét eltelt azóta, hogy bevezették az új szabályokat itt Belgiumban. Több korlátozás is történt, mert egyszerűen megállíthatatlannak tűnt …
Március közepe óta a lakásunkban van az összes európai ország, sőt még a keleti országok közül is jó pár. Néha …
Immár jó másfél éve nem festetem a hajam. Szép kis mákos lettem. Szeretem. Nem bántam meg egyszer sem, hogy lenövesztettem, …
Márciusban gyorsan kellett dönteni, hogy mi legyen. Órákat töltöttem a gép előtt azzal töltve az időt, hogy a környékünkön feltérképezzem …