… immár másodszor. Végig azt mondtuk Gyuszival, hogy szerintünk 2020 februárjának második felében mi covid-osak voltunk. De utána annyira felgyorsultak az események, jött a lezárás, mindenki félt, valahogy törlődtek a hogyanok, csak annyi maradt meg bennünk, hogy soha nem voltunk még olyan betegek, sokáig köhögtünk, nem tudtuk lehuzni a lázunkat és olyanok voltunk hetekig mint akit folyamatosan vernek. 🤨😣😷 Folyamatosan mondtam, hogy tutira az utolsó Aachen-i bevásárláskor összeszedtük, pár héttel később kiderült, hogy a németeknél is onnan indult a virus vándorlása. De ugye ez már történelem. 

Lassan az is, hogy itt van ez az Omikron BA-5 izé valami ami az esetek 98 %-ért felelős, fertőz mint a csuda. Volt itt kisebb emelkedés a fertőzésszámban még jó pár hete. Aztán stagnálás majd csökkenés. Azért is jutott eszembe, hogy irok erről, mert pont ma jött ki a heti második jelentés a jelen helyzetről. A HLN cikkében meglehet nézni a számokat, statisztikákat.

Az utóbbi két hétben sajnos mi is szaporitottuk ezeket a számokat. Én kezdtem. Fogalmam sincs honnan. Hiszen sehová nem járunk, mint hetente egyszer pénteken elmegyünk a boltba. Talán ott. Azon az estén lesétáltunk a helyi bucsuba, sokan voltak, ment a mulatás. Vettünk egy dobozka epret is. Talán sétálás közben valaki rámköhögött, vagy az epren volt valami? Ki tudja már? 

Tuti friss fertőzésem volt, mert szombaton volt nálunk pár jó barát és nagyon aggódtam, hogy nem-e megfertőztem őket? Vagy esetleg valakitől itt kaptam el? De gyorsan megdőlt ez, mert rajtam kivül senki nem lett beteg, hála Istennek. Egy hét elteltével a fiuk követtek szépen sorban, először Gyuszi majd Barnus. A gyógyulásunk is ugyan ilyen sorban történt, Barnus lett jobban először, majd most már Gyuszi is szépen gyógyulgat, és hát én kullogok a végén, de már nem lesz baj, ugy érzem. Alattomos módon az arcüregembe telepedett a kis piszok, de elcsiptem, mára én is ugy érzem, hogy a teljes gyógyulás felé slattyogok a fiuk után. De a lényeg …

Végül az egész családon átment. Tavaly Dávidék, idén tavasszal a lányok hozták haza Magyarországról. Két nap mulva együtt ültünk itt itthon az ebédlő asztalnál mind a kilencen (előtte csináltak tesztet). Pár napon belül szépen sorban betegek lett, Katinka, Esztike, Vincent, Axel majd Martina. Mi többiek nem kaptuk el, nem is tudtuk mire vélni.

Ami biztos, hogy ahogy eddig is, ezután is megteszünk mindent annak érdekében, hogy ne legyünk betegek. Ugyan ugy ahogy más betegségekkel kapcsolatban is mindig megtettünk. Meg hát az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy közben csak telnek az évek és előre mennek nem visszafelé. Igy másképp reagálunk mindenre mint régebben. 

De hálás vagyok Istennek, hogy eddig erőt és figyelmet adott, hogy eddig vigyázott ránk és ezzel a gyengébb virussal találkoztunk megint. Jó lenne ha már el is tünne. Persze, tudom … Bárcsak azt mondhatnám, hogy csak egy virus és husss… de nem, mert tul sok olyan drága embert veszitettünk, akik még bőven maradhattak volna. Ma már csak az emlékeinkben élnek…  💔 De jól vigyáztunk és semmit nem bántam meg! 🥰😊🥰 Mert még mindig itt vagyunk, pedig rezeghetett volna az a léc … 

1 Timóteushoz 4:8
Mert a test gyakorlatoztatása kevés dologra jó: a jámborság azonban mindenre hasznos, mert hordozza a jelen és a jövőndő élet igéretét.