Március közepe óta a lakásunkban van az összes európai ország, sőt még a keleti országok közül is jó pár.  Néha meg hol egyik, hol másik ország bukkan fel a világ térképéről a dolgozó szobában. 

Ma éppen Svájc-ban járunk. Most éppen az ENSZ költözött be két napra a világ nagyon sok országával együtt. 🙂 

Márciusban vártuk, hogy mikor lehet majd menni dolgozni, meddig kell itthon dolgozni. Aztán teltek a hetek. Mondtam, itt bizony nem lesz hamar Brüsszelbe járás. De azért vártunk türelemmel.

Eleinte nehéz volt, főleg nekem. Gyuszi dolgozott mint mindig, de én sokat bosszankodtam, hogy sokkal többet dolgozik, mintha bejárna. Ő mondta nem is, én mondtam de is. Aztán befogtam, ez tart most is. 

Közben jött a tavasz, sőt el is mult. Végig nagyon lelkes segitség járt Gyuszival dolgozni minden áldott nap igy sosem érezte magát egyedül. Ha már mindig arról álmodott, hogy kutyával mehessen dolgozni, most megkapta, mindjárt néggyel is mehetett. 🙂

Néha alig fért el Gyuszi a saját asztala mögött. Július elején már látszott, hogy ez hosszabb ideig fog itt tartani és ha mégis mennének dolgozni ő az utolsók között lenne a saját betegsége jogán is és Barnus miatt is. 

Hosszu távra tervezzünk. Hát akkor tervezzünk. Juliusra kiderült, hogy Dávid fiunk inkább a barátnőjénél van többet, a vírus miatt különben sem mászkálhatott össze-vissza, jó volt ha havonta láttuk egyszer. Megbeszéltük, hogy a szobáját átalakítjuk, lesz belőle egy dolgozó-vendégszoba ahová ő bármikor hazajöhet. 

A szobáról elfelejtettünk készíteni előtte fotót, de egy fala ilyen sárga volt, a többi fehér. A bútorok kopottak, és nem egy családból származtak, volt amelyiket ki is kellett dobnunk annyira rossz állapotban volt, vettem helyette használtan másikat a Marketplace-en. 

Lefestettük a falakat, lefestettem a butorokat, vettünk laminált lapot, Gyuszi két este lerakta munka után.

Majd berendeztük. 🙂  Lett egy kellemes, nyugodt helyiség, ahol már tényleg jó volt dolgozni, ahogy a legfelső képen láthatjátok. 🙂 És a munkatársak is elfértek végre. Charlie, Brunó és Jack mindig fenn van Gyuszival, időnként Samu cica is átmegy hozzá. Reggelente hangosan mondja:- Megyek dolgozni! 🙂 A kutyák ugranak fel és irány az emelet. 🙂 

Mára már nem morgok tényleg azért sem, hogy 8-kor már be van kapcsolva a gépe és reggeli közben is dolgozik, este 6.30 után jön le, de azért halkan megjegyzem:- Lekésted az előző vonatot?
Tudom nagyon sok munkájuk van. Én hálás vagyok érte. Tudom nagyon fontos munkát végez sok más emberrel együtt. Tudom sok múlik a munkájukon. Én meg csak örülök, ha segithetem ebben. Nyugi van, nincs semmi gond. Csinálja mindenki szépen ami a dolga. És nagyon vigyázunk magunkra. Meg vigyáznak ránk a gyerekeink. 

Mindenkinek nehéz és egyre nehezebb. Főleg, hogy tegnaptól ujra lezárták Belgiumot. És tartok tőle, hogy túl sok kiskaput hagytak még igy is, és e miatt nem lehetünk majd együtt karácsonykor. Olyan még sosem volt. 😥 De reménykedem mégis nagyon. Hátha történik valami csodaféle, hátha. Reménykedni mindig lehet. 

Tavaszig eltart itt ez az időszak, attól tartok. Addig betuszkoljuk a fél világot a dolgozó szobába, Barnus túl lesz jó pár vizsgán én meg főzőcskézek és teszem a dolgom. De nehéz telünk lesz, ez nem vitás. 😦