Immár jó másfél éve nem festetem a hajam. Szép kis mákos lettem. Szeretem. Nem bántam meg egyszer sem, hogy lenövesztettem, levágattam. Ma már lassan ugyan olyan hosszú mint régen volt.

A múlt hét nehézre sikeredett. 😦 Hétvégére normalizálódott a helyzet. Hét közben meg csak mint egy robot, csináltam a dolgomat és vártam … Szerintem tükörbe sem néztem. Aztán szombat délelőtt jött a felmentő, örömöt hozó üzenet és én felszabadultam végre. Ha hallottatok valami nagy kőomlás szerű hangot akkor az tőlem volt! Szombaton 5 centivel a föld fölött közlekedtem egész délután.

Már pár napja nem mostam hajat, most kedvem is volt, hajrá. Hajmosás után még mindig nem néztem a tükörbe. Rakoncátlan fürtjeimet úgy szoktam száritani, hogy előre hajtom a fejem és fésülöm, igy valamennyi göndörség eltűnik, egy ideig. Mikor készen voltam belenéztem a tükörbe. :O Egyetlen hét alatt nagyon sokat őszültem. 😦 Álmomban nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen. 😦 Hogy mi is történt múlt héten?

Dávid fiam barátnője kiküldetésben volt Bécsben pár kollégájával. Mikor jöttek hazafelé már ketten nem érezték jól magukat. Később kiderült, hogy elmentek hétfőn tesztre. Dávidék együtt voltak a hétvégén. Majd mivel kezdődött az egyetem hétfőn Dávid hazajött, mostunk, pakoltunk, felpakoltuk az autót mindenre felkészülve, és elvittük őt este. Március óta nem volt csak online tanitás, most sem árasztotta el a tanulókat információval az egyetem, igy minden eshetőségre felkészültünk, még a vegyes oktatásra is. Szóval ágyneműtől kezdve a konyhába ami kell, ruhák, ami a tanuláshoz kell felpakoltunk és elvittük őt hétfőn este.

Kedden este 6 óra után riadtan telefonált, hogy a barátnő kollégáinak most jött meg az eredménye, mindketten pozitivak lettek a vírusra. 😦

Egyből eszembe jutott, hogy előző nap itthon volt. Hogy együtt ettünk az asztalnál, hogy egymás mellett játszottak délután Barnussal. Hogy egy légtérben utaztunk az autóval, hogy megöleltük őt búcsúzáskor.

Óriási riadalom támadt a családban, Barnus erősen veszélyeztetett csoportba tartozik a cf miatt, Gyuszival együtt. Bevallom őszintén, hogy elsőre bepánikoltam. 😦 Ahogy Dávid is. Ezer féle lehetőség kavargott az agyamban. Megint csuszott ki a kezemből az irányitás. 😦

Szerdán délelőtt tudtak menni tesztre. Dávid elmagyarázta az orvosnak, hogy miért fontos ez neki. Nagyon rendesek voltak, mindig elmondta, hogy tényleg odafigyeltek rá. 48 órát mondtak, hogy megjön az eredmény. És közben kattogott az agyam. Mi lesz ha … Gyuszi és Barnus türelmesen válaszolgatott a feltett kérdésekre.
-Jól vagy? Nem fáj a torkod? A fejed? Érzel szagokat, izt? Nem fáj a hasad? Muti a lábad …
Egyszer sem bagatellizálták el, amiért nagyon hálás vagyok. Szorgalmasan válaszolgattak, majd visszakérdeztek. Jól voltunk.

Közben a barátnő valóban beteg is lett, Dávidnak is volt pár tünete, de annyira ideges volt, hogy azt mondtam neki, az simán lehet az idegtől is.

Szombat reggel már mindenki tiszta ideg volt. A tesztelő központban a doktornő még péntek éjszaka 11-kor is megnézte a listát és felhívta Dávidot, hogy nem jött meg az eredménye. Aztán szombat délelőtt jött a felmentő eredmény, a barátnő pozitív, viszont Dávid negatív … Dávid negatív … ❤

És újra beugrott a február végi betegségünk. Először Dávid, majd én és utána Gyuszi. Barnus köhintett hármat, mondta, hogy lehet ő is beteg lesz, mert úgy érzi, de végül nem lett. Mi Gyuszival sokáig betegek voltunk, én több mint három hétig, ő valamivel kevesebb ideig. Csak hőemelkedésünk volt, de nagyon fájt a torkunk. Én kértem 3-4 nap után, hogy vigyen el orvoshoz, mert tuti tüdőgyulladásom van. Még épp nem volt, de nem hallott szépeket a doktornő. Majd pár nap múlva Gyuszi is beteg lett hasonló tünetekkel. A száraz, mélyről jövő köhögés hetekig elkisért minket. Végül Gyuszi március elején ment vissza dolgozni, amikor egy hét múlva lezárták Belgiumot.

Aztán kiderült, hogy voltunk Würselen-ben vásárolni a németeknél, utóbb olvastuk, hogy az egyik forrópontja ott volt Németországnak. Az is kiderült, hogy ebben az időben már voltak bizony betegek, csak éppen nem tudták, hogy mi a bajuk.

A lényeg, hogy nekem végig olyan érzésem volt, hogy mi ezen túlestünk tél végén. És most Dávid eredménye is ezt támasztja alá. Legalább is reménykedünk nagyon ebben.

Kb. két hónapja csináltattunk tesztet, hogy kimutatja-e, van-e ellenanyag a szervezetünkben, de negatív lett. Utóbb viszont felvilágosítottak, hogy ez kb. nem jelent semmit, el is magyarázták, hogy miért.

Most még kavarognak bennem a gondolatok, persze sokkal nyugodtabb vagyok, de lesz még pár ősz hajszálam szerintem mostanában.

A pániknak hamar vége lett kedden este, muszáj volt leállítani magamat, mert a szívem igy is beindult ezerrel. Volt már 4-5 éve erre példa és akkor sem lett jó vége. 😦

Én nem görcsölök ezen, megteszem amit megkell és azon háborgok, hogy azt a minimálisat nem képesek megtenni mások. Amit lehet online megrendelek, tiszteletben tartjuk a kormány által hozott rendeleteket, nem járkálunk össze senkivel, hálás vagyok, hogy a gyerekeket láthatom. Hetente egyszer megyünk bevásárolni Katinkával. Akkor is nyitásra ott vagyunk, kb. 5 ember ténfereg olyan korán rajtunk kívül az üzletben. Nem elégedetlenkedünk, nem morgunk. Most itt ez a helyzet. Megkellene oldani, hogy mindenki minél tovább jól lehessen. Hogy élhessen. Olyan sok, mások által elképzelhetetlen betegség van, fogalmunk sincs róla. Nem kellene, hogy mindenki megmagyarázza a miérteket. Egyszerűen csak emberbaráti szeretetből kellene vigyáznunk egymásra.

Kellene … Vigyázni … Egymásra …