Már hetek óta agyaltam, mióta kihirdették a legújabb szabályokat a vírus miatt. Közeledik a karácsony. Bár mi amikor csak lehet megragadjuk az alkalmat arra, hogy együtt lehessünk, mégis kiemelkedik egy-egy ami hát nekünk fontos, nagyon fontos. Az egyik a karácsony. Mi úgy tekintünk erre a napra, amikor megint kifejezhetjük egymás felé a szeretetünket. Persze mindig van ajándék, de mivel ezt sem csináljuk sokszor év közben, hát ez is különlegessé teszi nekünk. 

Nálunk a karácsony már december elején kezdődött mindig mindig. Olyankor lehozta Gyuszi a padlásról a szépen összerakott dobozokat, melyben sorban elvoltak rakva a díszek. Imitt-amott diszitettük a lakást. Valahogy kellett 3 hét, mire elértünk a díszítés végére. Közben elkészültek az első adagok a bejglikből, amikre mindenki úgy tekintett, hogy csak próba, igy senki nem gondolta, hogy abból maradhatna is a karácsonyi napokra. 🙂 Megtelt édes, fahéjas, vanília cukros, mákos-diós illattal az egész ház. Imádtuk minden percét! 💓

Hozzá tartozott a decemberhez a közös mézeskalácsozás. Hiába sütöttem már hetekkel korábban többször is, mindig elfogyott. Igy aztán egy héttel karácsony előtt mind összegyűltünk az óriási ebédlőasztalnál akkor is amikor egész picik voltak a gyerekek és még tavaly is. Begyurtam több kiló lisztet és jöttek a nevetések a figurákon, jöttek a díszítések, a történetek. Együtt voltunk. És ez ment már 32 éve. 💓 Csak időről időre többen lettünk, többen ültük körbe az asztalt. Aztán elérkezett az az idő, mikor Axel is csillogó szemekkel nézte mi a csuda folyik nálunk, majd Vincent is örömmel csatlakozott. 😊 Mára kilencen lettünk. 😉 

2020 sok sebet ütött a szívünkön. Máshol nem tudott. De mindig összekapaszkodtunk és abból hoztuk ki a maximumot amiből maximálisan lehetett. Tiszteletben tartottuk a vírus miatt hol ezt, hol azt a szabályt. Nagyjából február óta mind otthon vagyunk. A nyár, az esküvő miatt léptünk ki egy kicsit a szűkös kis terünkből, és aztán ősszel újra bent mindenki. Mindig betartottuk a szabályokat. Pont azért, hogy vigyázzunk azokra a családtagokra, akikre nagyon kell. Ha lehetett volna mind betakartuk volna őket a szívünkkel, hogy ne essen bajuk. Mindig beszéltünk erről, figyelmeztettük egymást. Senki nem járt sehová, néha találkoztunk, néha kajáért elmentünk a boltba. Nyáron jó volt, mindenkinek van egy kis kertecske, udvar. Esztikémmel órákig videochat-eltünk, megmutatta a kis kertet, megmetszettük a rózsafát, stb. Kicsit sírtunk, de többször nevettünk. Nekem sokszor volt az a gondolatom, hogy milyen jó is nekünk, hogy a telefonokon, a laptopokon keresztül láthatjuk egymást. 💓

És elérkeztünk a második hullámhoz. Aggódva néztem már augusztus közepe óta a számokat, ennek nem lesz jó vége, az tuti. És sajnos igazam lett. Jöttek a szigorúbb rendeletek. A karácsonyunkra nézve nem jó, nagyon nem jó. 😥 Teltek a hetek, reménykedni kezdtem magamban, hiszen zuhanórepülésben csökkentek a számok, magamban reménykedtem, hátha enyhítenek a szabályokon. De múlt hétre be kellett látnom, hogy ebből nem lesz semmi. Egyetlen embert fogadhatunk az egy fedél alatt valókon kívül. Mivel folyamatos munkálatok vannak a házban és Barnusnak nem engedtem, hogy bárkivel is találkozzon, igy a kutyákkal együtt ilyenkor átvittük őket Katinkáékhoz. És ezzel be is zárult a kör. 😣 

Elkezdtem keresni a kiskapukat.

Kép: Pinterest

Próbáltam megmagyarázni, hogy miért is lehetnénk mi együtt és miként szeghetnénk meg a szabályokat. Melyeket már 9. hónapja tiszteletben tartottunk. Egyre rosszabbul éreztem magam, azt hittem szétszakadok. Majd e hét elejére megnyugodott a lelkem. Döntenem kellett, mert ez senkinek nem jó. Bizonytalan minden. Dönteni kell. Példát kell ebben is mutatnunk a gyermekeinknek, ahogy másban is tettük. Nem várhatom el, hogy betartsák az élet bármely részén a szabályokat, ha azt látják én is a kiskapukat keresem. Nem, nincs kiskapu! Tegnapelőtt reggel írtam a közös chat-be, este családi megbeszélés! Amiket itt leírtam elmondtam nekik. És azt, hogy az idei karácsonyt fizikálisan nem, csak virtuálisan tudjuk együtt tölteni. Egy dolog miatt, hogy egy év múlva már reményeink szerint kilencen, sőt talán már tizen állhassuk körbe a karácsonyfánkat. Ez csak igy lehetséges. Már olyan sokat kibírtunk. Ne itt adjuk fel a végén. Kicsit sírdogáltam, kicsit belehaltam, de meg is nyugodtam. 

Lesz idén is közös kajálás, megígértem előre elkészítem és elviszem mindenkinek. Megkapják ahogy a mikicsomagot is. 🙂 Esztikém ötlete volt, hogy az ajándékot előre vigyük el egymásnak és igy mindenki kitudja majd bontani. Reméljük össze fog jönni majd a kapcsolat karácsony este, igy Édesapjuk csöngethet és szólhat a szokásos zene is, csak nem úgy mint máskor. De halljuk és látjuk egymást. Azt nem mondom, hogy nem lesz pityergés, de tudjuk, hogy erősnek kell lennünk. Megcsináljuk! Együtt! Mindannyiunkért! Kibírjuk! Muszáj! Rendkívül büszke vagyok a gyermekeimre! 💓💓💓💓