Már egy hét eltelt azóta, hogy bevezették az új szabályokat itt Belgiumban. Több korlátozás is történt, mert egyszerűen megállíthatatlannak tűnt a fertőzöttek, azon belül a kórházba kerülők száma. Ezzel együtt megnőtt az intenzíven fekvők száma is és akik lélegeztető gépre szorulnak. Összeomlóban volt a belga egészségügy. Sorban álltak le a kórházak a telítettség miatt, majd elérkezett az a pont, mikor humanitárius segítséget kért Belgium a környező országoktól, mert már nem tudták ellátni a naponta 6-700 kórházba vonuló beteget. Tudtuk ez lesz, és pont e miatt kérték az embereket, hogy tartsák be a szabályokat. Akkor úgy gondolták ha hosszabb távon is, de így korlátok között tudják tartani a vírus terjedését. Sajnos nem igy lett.

Az új kormányra nagyon nagy terhek nehezedtek szinte azonnal, ahogy megalakult. És elértünk arra a pontra is, hogy az emberek maguk követelték a súlyosabb szabályok bevezetését. Pl. flandriában a megkérdezettek 82 %-a szigorúbb szabályokat szeretett volna. Múlt héten kihirdették és e hét hétfőn életbe is léptek.

Családilag ami ránk vonatkozott, hogy egy emberrel lehet olyan kapcsolatunk akit megölelünk a házunkban, de annak az embernek is csak mi lehetünk az az egy.  Nyílt terepen lehet találkozni a velünk egy fedél alatt élőkön kivül 4 másik emberrel, de maszkban és távolságtartással. 

Már hét közben mikor láttuk jó idő lesz hétvégén megbeszéltük, hogy valahol találkozzunk. Nagyjából középen, hogy senkinek ne kelljen órákig utaznia. A Tervuren-i parkra esett a választásunk. Óriási park, még ha sokan lesznek is el lehet vonulni. Legalább is ebben reménykedtünk. 

Pénteken még beszéltünk, hogy hánykor és hol találkozzunk. Esztikém drágám ekkor kibökte, hogy egész héten annyira megette volna a sütit, vigyek valamit. Mondjuk a “Női szeszély”-t. 😯🤔 Pont azt? Az eltelt 2 gluténmentes évünk alatt sosem csináltam. Valahogy kimaradt, pedig régen sokszor volt. 

Bár mostanában nem sütöttem élesztővel, mert szerintem az élesztővel és a sütőporral is gondjaink vannak, de most bevállaltam. Szombat reggel korán felkeltem, megcsináltam. Feltettem a Cookpad-es oldalamra a receptet, ha valaki szeretné megcsinálni ott van, sima liszttel a fele folyadékot kell hozzáadni. 

Csodaszép őszi időt jósoltak. Aggódni is kezdtem, hogy biztos sokan lesznek a parkban, talán dugó is lesz a Brüsszel-i körgyürün. De nem, egy előttünk leboruló darutól eltekintve 😮 semmi érdemleges nem volt az autópályákon. Voltak autók, de elenyészőek. A gyerekek már vártak. 😀 Mi vittük a sütit, vizet. Ők is készültek meglepivel. 💓

Mint látható voltak emberek a parkban, de egyáltalán nem sokan. És mindenki odafigyelt a másikra. Látszik az is, hogy kik vannak együtt. Nem volt rohangálás, összeütközés, biciklizés az emberek között. Szépen sétáltak, ültek a füvön, eszegettek. Szerintem sokan érezhették azt, hogy hálásak a napsütésért, a szép időért, hogy legalább így láthatják a szeretteiket, a barátaikat. 

Esztikém talált egy kisebb védett helyet, így odatelepedtünk, páronként egy-egy padra. 

Előkerültek a kosarakból a kincsek, a süti, a viz és még valami. 🙂 

Gyuszit előléptették, épp előző nap közölték vele. Szóltam a lányoknak, igy ők készültek poharakkal, a kosár aljáról pedig előkerült egy alkoholmentes pezsgő is. Ha ölelés nem is, de egy-egy jókívánság, hogy büszkék vagyunk rád, csak így tovább elhangozhatott.

Később elmentünk egyet sétálni. Eszembe jutott, hogy Taszikám mennyire szeretett itt szaladgálni, hiszen a szomszédos két városkában éltünk 11 évig. Mosolyogva néztük most is a kergetőző kutyusokat. Olyan szép és békés volt minden, mintha nem is történne semmi most éppen a világban. 

Hamarosan elkellett jönnünk, mert igaz mi eddig sem jártunk sehová, de én minden héten elmentem bevásárolni egyetlen boltba. Mult héttől ez sincs. Egyik helyről kiszállitják és az ajtónkba teszik le a rendelést minden héten, a másikhoz el kell mennünk és ott bepakolni amit rendeltünk a ládáinkba. Ezek fix időpontok, ha nem megyünk akkor elveszett a rendelés. Mivel már több mint egy héttel előbb megvolt az időpontunk, igy ezért elbucsuztunk a gyerekektől és mi elrobogtunk az ellenkező irányba, Gent-be. 

Ők sétáltak már elfelé, én még mindig  visszafelé nézegettem. Összeszorult a torkom, nincs ez igy rendjén. 😥 De aztán eszembe jutott, hogy milyen szerencsések vagyunk. Mind egészségesek vagyunk. A lányok és párjaik dolgoznak minden nap, van munkájuk. Dávidnak eddig volt tanitás, de ebben a hónapban már online folytatódik majd az is, de tanul, van hol tanulni. Nem jó ez ahogy most van, de ezzel kell megelégednie. Csinálja a dolgát. Barnus tanul az online suliban minden nap. Gyuszi dolgozik. Én is teszem a dolgomat, hogy mindenki tehesse a dolgát. 

Eszembe jutott, hogy egyetlen szavam nem lehet. Mert tényleg nem lehet. Hálás vagyok, hogy láthattam őket. Hogy megtettek mindent, hogy láthassuk egymást. Hogy készültek a találkozóra. Hogy bár úgy volt, hogy Dávid nem tud jönni, mert vasárnapra le kell adnia egy anyagot az iskolába, de mégis ugy gondolta, hogy elszabadul pár órára és ő is ott lesz. Már a kocsiban ültünk mikor hívott. Hallottam ahogy beszélt, hogy mosolyogva mondta:
– Jövök anyuci. Szólok, mert tudom sokat jelent ez neked.
Igen, nagyon sokat!💗 

Igy már megnyugodva, mosolyogva és hálás szivvel mentem az autóhoz a verőfényes őszi napsütésben.