Bejöttök? :)
Tegnapi bejegyzésemhez kapcsolódik a mai is. Ugye sétikálunk a napsütésben, nézegetjük az üzleteket, kerülgetjük a babakocsival az embereket, amikor egyszer …
Tegnapi bejegyzésemhez kapcsolódik a mai is. Ugye sétikálunk a napsütésben, nézegetjük az üzleteket, kerülgetjük a babakocsival az embereket, amikor egyszer …
Egy ismerős mesélte, milyen rosszul érintette, hogy egyik közeli hozzátartozója Belgiumban járt és még csak meg sem kereste. Akkor elgondolkodtam, …
Régebben mikor jöttünk vissza Magyarországról akkor bevásároltam pár újságból. Mondjuk a pletyka és mindenféle hasonló lapokat kihagytam. El is tettem őket, még …
Ezt a bejegyzést még nyáron meg szerettem volna irni, engedélyt is kértem, hogy megjelenhessenek az ott készült képek nálunk is, …
Gyorsan elröpült az idő Magyarországon. Nem sok időnk volt pihenni, tele voltunk már leszervezett programokkal, amik közül bizony volt, amit …
Megyünk holnap hajnalban, elindulunk Magyarország felé. Két év, hosszú idő, fura volt most megint készülődni, pakolni, mondtuk mi is, mondták a lányok …
Na nem ma, hanem holnap, de holnap már reggel, úgy hogy az már nem számít. 🙂 Katinka ment el először Magyarországra, ő is …
Bejgli! Sokan ha meghallják, akkor azonnal elzárkóznak, még azok is akik gyakran megfordulnak a konyhában, hogy hu meg ha meg …
Megszületett az első itélet a károsult javára. A cikket elolvashatjátok itt, igen érdekes és tanulságos. És az a fránya forditás …
Ez most egy szokatlan poszt lesz tőlem, előre szólok! Nem, nem szoktam politizálni. Dolgokról meg van a saját véleményem, ha …