Címkék

, , , , , ,

Gyorsan elröpült az idő Magyarországon. Nem sok időnk volt pihenni, tele voltunk már leszervezett programokkal, amik közül bizony volt, amit vissza kellett mondanunk, nem tudtuk teljesíteni. Voltak, akik mikor Magyarországon voltunk akkor hívtak, de nem ment. Ígértük, hogy jövőre! Voltak akik akkor kerestek meg, amikor már visszajöttünk. Nekik is csak azt tudom mondani, hogy jövőre, valamikor. Remélem senkit nem sértettünk meg, hiszen sehová nem azért nem mentünk el, mert nem akartunk, hanem mert nem tudtunk. Jövőre én is előbbre gondolkodok ezek után, hamarabb írok a blogban erről és a facebook-on is. Ígérem! 🙂

Fogok írni élménybeszámolókat, mert jó pár szép emlékkel tértünk haza!

Az eltelt egy hétben meg próbálom utolérni magamat. Kongott a hűtő, a kamra mire hazaértünk. Pénteken beszereztünk itthon minden szokásos dolgot, az állatkert sem fog már éhezni. 🙂 Szombaton meg kénytelenek voltunk újra útra kelni, elmentünk Aachen-be bevásárolni. Siettünk, hamar haza is értünk, de rendesen kiütött már minket a fáradtság. 

A mosógép is folyamatosan mormogott, a vasalni való végére még nem értem, de szorgalmasan igyekszem behozni a lemaradást.

A lakást kisuvikszoltam, a tankönyvek is itt vannak, be kellene kötni őket, címkézni és bár a fiuk hevesen tiltakoznak velem együtt, de az iskolakezdés időpontja nagyon gyorsan vágtázik felénk, kedden suli. 

Tehát nem unatkozunk, és mindig történik valami, ami miatt ha erőszakkal is, de fel kell emelnünk a fejünket és menni tovább. Érzelmileg nehéz volt ez a nyár Katinkámnak és nekem is. De itt a család és átsegítjük egymást a szomorú, megváltoztathatatlan dolgokon. 

Hiszem, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek, és mindennek meg van az oka, még akkor is, ha most mi még nem látjuk. Csak menni kell előre!