Megint megpróbál az élet, de nem baj, feltápászkodunk csak azért is!
Elkezdődött a suli szeptember 5-én, nagy erővel ugrottunk neki, kipihenve, hogy na majd most! Eltelt másfél hét, aztán kaptunk egy …
Elkezdődött a suli szeptember 5-én, nagy erővel ugrottunk neki, kipihenve, hogy na majd most! Eltelt másfél hét, aztán kaptunk egy …
Ma haza jön a Kedves és megbeszélem vele. Aztán csak írok és írok és írok. Csak győzzetek olvasni és kapkodni a fejeteket. 😦
Idén úgy döntöttünk, hogy visszük magunkkal Charlie-t Magyarországra. Mindig nehezen viseli ha elmegyünk (meg a gazdi is 😀 ) és Gyuszi úgy döntött, hogy kipróbáljuk milyen …
“Élj abban a tudatban, hogy szeretve vagy. Akkor is, ha mások vakok és süketek és érzéketlenek. Én néha olyan helyről …
Ma van, augusztus 16-án. Reggel olvastam és egyből összeszorult a torkom. 😥 Aki járt már menhelyen, az tudja miről beszélek. …
Mikor még falun laktunk, akkor aztán egyáltalán nem is tudtam, hogy mi értelme van ennek? Nem megyek én úgyse sehová! …
Nem nagyon járunk sehová. Így alakult. Míg a gyerekek kicsik voltak, addig még csak-csak mentünk, de már bizony idejére sem emlékszem mikor mentünk el együtt …
Hát hétvégén! Emlékszem míg a gyerekek kicsik voltak hányszor előfordult, hogy pénteken még huncutkodtak, játszottak, ugráltak, majd éjszaka vagy szombaton jött a láz, …
Sors furcsa fintora, a héten Magyarország-Belgium meccs volt. Elég piszkosra sikeredett itt a meccs előtti hangulat. Nem tudom, hogy csak …
Mostanában sokat gondolkodom, olvasok, elmélkedem. Majd jönnek a bejegyzések is lassan, de ma ezt olvastam Müller Pétertől és szeretném ha nyoma maradna …