Idén úgy döntöttünk, hogy visszük magunkkal Charlie-t Magyarországra. Mindig nehezen viseli ha elmegyünk (meg a gazdi is 😀 ) és Gyuszi úgy döntött, hogy kipróbáljuk milyen lesznek vele a mindennapok. Reménykedtünk, mert igazán nagyon okos, szót fogad, figyelmes, első szóra megcsinálja amit szeretnénk.  Az utazásért nem volt oda eddig, mert a csomagtartóba kellett utaznia, de reménykedtünk, hogy most más lesz. A középső sorba került a lelkem, vettünk neki hűtőtakarót, kapott két ponton fogó biztonsági övet (lásd előző bejegyzések). 

Elindultunk végre, hajnali fél négykor indultunk, nézett a kis aranyos, hogy mi történik ő még álmos, de megnyugtattuk majd az autóban alhat. Barnussal elfoglalták a középső sort, úgy gondoltuk jól ellesznek. Barnus el is volt, az út nagy részét átaludta. Charlie már kevésbé jól viselte az utat. 😦 Először is nem akart ráülni a hűtőtakaróra, közben meg melege volt, bár a légkondit is levettük. Aztán nem akart lefeküdni. Csak ült hol erre fordulva, hol arra fordulva. Estefelé már nagyon fáradt volt, Gyuszi erélyesen ráparancsolt, hogy feküdjön le, de aludni nem tudott így sem. Barnus magához húzta, babusgatta, úgy sem ment a pihenés. Ha megálltunk, akkor nagyon boldog volt, sétáltak egy nagyon Gyuszival, megitattuk. Aztán kezdődött az egész elölről. 

Az ebédnél persze mindenki jött, hogy de cuki, de szép, megsimogathatom? És már dugták volna a kezüket a kutya orra alá. Én komolyan nem értem az embereket! 😦 Egy vadidegen kutyához csak úgy odamenni és a csuklómat az orra alá dörgölni? Mikor mondtuk, hogy nem, akkor kérdezték, hogy harap? Nem, nem harap, előbb harapod meg te mint ő téged, de fél, morog az ismeretlen emberektől. És soha nem lehet tudni mi lesz a reakciója. Ne dugd a kutyám orra alá a kezed!!! Ha akar, akkor majd ő megszaglászik téged és a reakciójából láthatod, hogy akar-e veled bandázni vagy nem!!!

Végül megérkeztünk este 9 óra körül, egyetlen percet nem aludt, néha-néha lefeküdt a parancs miatt, de ennyi. Na akkor ott meg a sok ismeretlen! Gazdiba és belém paszirozódva közlekedtünk. Érvénybe lépett a gazdit követni kell fél méteres távolságból! 🙂 Kevés vacsi után végre lerogyott és elaludt, de éjszaka bár soha nem szokott, most feljött közénk az ágyba. Nagyon félt, még álmában is. Hagytuk, többet nem is fordult elő. 

Aztán lassan megismerkedett az emberekkel, a házzal, a kerttel, előkerült az otthoni labda, mentek sétálni, felderíteni a környéket. És vittük magunkkal mindenhová. Voltunk cukiba, a teraszon lehetett. 🙂 Voltunk étterembe, szakadt kinn az eső, ránéztek, jól van, jöhet. 🙂 Voltunk repülőtéren, senki nem szólt miért van ott. 🙂 Ücsörögtünk Gyöngyösön a Fő téren fagyit majszolva, a legjobb kutyus volt! 🙂  Igazából nem érdekelte semmi, hová megyünk, mit csinálunk, csak velünk lehessen. 

5. napon már otthon maradt mamával. Mentem a konyhába, kérdeztem Charlie-t, hogy hol van mama? Szaladt a főzőfülkébe, itt van mama. 🙂  Elmaradt vele, így be tudtunk vásárolni a közeli boltokban. 

És eljött a visszaút hajnala. Útra keltünk. De már annyira megszokta a sok utazást, hogy simán lefeküdt és a nagy részét át is aludta. Tudta nincs baj, velünk van, megnyugodott, bárhová is megyünk, ő velünk lesz mindig. 🙂 ❤