Kaftrio, tulajdonképpen csak teszi a dolgát …
… néha kicsit hajmeresztő és hihetetlen módon! Egy hónapja történt. Sokáig nem tudtuk mi is okozta a bajt, míg több …
… néha kicsit hajmeresztő és hihetetlen módon! Egy hónapja történt. Sokáig nem tudtuk mi is okozta a bajt, míg több …
… egyetlen percet nem tudok elfelejteni. Minden itt van előttem, és ugyan úgy itt van a jeges félelem a bensőmben, …
… de az időnek nem lehet megálljt parancsolni. Telik. Nehéz volt ez a tél. Hosszúnak tűnt. Sokat tettünk azért, hogy …
Vagy hülyének tetteti magát az ember, vagy butának, vagy nyel egyet, vagy eltűnik. Hát, mostanában az eltünés ment jobban, azt …
El sem hiszem. Mintha tegnap csörrent volna meg a telefon, amit félve vettem fel, tudtam mit fog mondani anyám. 😪 …
Tegnap elindultunk Gentbe felvenni az Albert Heijn-ben a megrendelt csomagot. Ráfordultunk az autópálya felvezetőjére, majd látjuk integet egy rendőr. Na …
Még az elején megfogadtam, hogy fogok írni mindig merre járunk, mi történt a Kaftrio szedése közben. Aztán elfelejtődött. Köszönöm azoknak akik …
Hány Anyuka és Apuka mondhatta már ezeket a szavakat … 💗 Ha beteg a gyermeked akkor mindent megtennénk érte ugye? …
Nem fogjuk elfelejteni soha! Én tényleg próbáltam. Készültem. Majd kicsit feladtam. Nem voltak sok kinti díszeink, igazából csak egy ajtó koszorú …
Már hetek óta agyaltam, mióta kihirdették a legújabb szabályokat a vírus miatt. Közeledik a karácsony. Bár mi amikor csak lehet …