Szabin voltunk
Vagyis Gyuszi szabin volt. Aztán ugy alakult, hogy leginkább én voltam szabin, mert alig éltem, hőhullám érte el Belgiumot, kaptunk …
Vagyis Gyuszi szabin volt. Aztán ugy alakult, hogy leginkább én voltam szabin, mert alig éltem, hőhullám érte el Belgiumot, kaptunk …
A facebook feldobott egy két évvel ezelőtti bejegyzésemet, Várnai Zseni: Az én kicsi lányom. És ugy gondoltam itt az alkalom …
Egy ismerős mesélte, milyen rosszul érintette, hogy egyik közeli hozzátartozója Belgiumban járt és még csak meg sem kereste. Akkor elgondolkodtam, …
Na nem ma, hanem holnap, de holnap már reggel, úgy hogy az már nem számít. 🙂 Katinka ment el először Magyarországra, ő is …
Jaj, nagyon büszke vagyok a gyerekeimre! Talán emlékeztek, tavaly a lányok találtak erre a szevezetre, megtetszett nekik és mivel Dávidnak …
Már hónapokkal ezelőtt megbeszéltük ezt a találkozót Timivel, nyafogtam is, hogy milyen messze van még junius 3-a, de persze azért …