Boldog Télapót mindenkinek!
Nálunk kicsit szomorkásra sikeredett a tegnap este, de azért volt mosoly, nevetés is. A csizmák az ajtóban sorakoztak, meg is …
Nálunk kicsit szomorkásra sikeredett a tegnap este, de azért volt mosoly, nevetés is. A csizmák az ajtóban sorakoztak, meg is …
Na, ki tudja mi lesz akkor? Igen, mezei piros pont a beletrafálóknak, karácsony. Letöltöttem egy applikációt a gépemre, itt csillog az egyik sarokban egy kis …
“Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk …
Úgy látszik, hogy nálunk bejön ez a 13-a, ha péntekre esik, akkor meg főleg! Esztikém pénteken nem sokkal 12 után boldogan hívott fel, …
27 évvel ezelőtt már másfél órája férj és feleség voltunk. Hamarabb nem vállaltak esketést, hát maradt a reggel 9 óra. …
Volt tegnap, de most éppen azon gondolkodom, hogy nekem az van minden nap, hisz itt vannak velem mind a négyen …
Akad! 🙂 Még egy ideig! 🙂
Igazán szép napok vannak mögöttünk! Bár beárnyékolta egy-egy betegeskedés, de ezeket már fel sem veszem! Már jó előre megbeszéltük, hogy …
Mit üzen az erdő? Víg ünnepre készülődünk, esteledik már. Szobánkban a szép fenyőfa teljes díszben áll. Zöld ágain kis csomókban …
Többen kérték, itt is málnabálna, a dinnye receptjét, ami ugye egy desszert! 🙂 El szeretném mondani, hogy az enyémben azért …