Igazán szép napok vannak mögöttünk! Bár beárnyékolta egy-egy betegeskedés, de ezeket már fel sem veszem!

Már jó előre megbeszéltük, hogy mikor mit csinálunk, ki hol segit, mert nekem csak az volt a kérésem, hogy ne kelljen a konyhában laknom az ünnepek alatt meg előtte már pár nappal.

Azon már rég tul voltam, hogy 9 bejglit kellett sütnöm idén, a végén már tényleg el kellett dugnom, de igaziból csak mosolyogtam rajta, hiszen egyértelmü bizonyiték volt, finom lett az uj recept. 🙂

Először a kellemetlen dolgokról! Dávid még mindig kinlódott a köhögésével, szinte abba sem hagyta, olyan érzésem volt, hogy semmi nem változik, de azért ha lassan is, csak a gyógyulás utjára tért, de eltelt közben 2,5 hét. Még ma sem gyógyult meg teljesen. 😦 A betegeskedést azzal tüzdeltük meg, hogy 23-án reggelre én is beteg lettem. A megenyhült időtől elkezdtek rügyezni a fák, bokrok, virágok, először allergiával kezdődött, de valószinüleg későn vettem észre, hogy gond lesz, igy szépen bedurrant az én arcüregem is. Ezzel el is voltam, vagyok, talán majd most vége lesz már nekem is ennek a betegeskedésnek. Amellett, hogy nem pörögtem 100 %-on, még azért is volt rossz, mert nem éreztem sem illatokat, sem izeket. Mindig meg kellett kérnem valakit, hogy jöjjön kóstolni. Szerencsére elrontani nem rontottam el semmit!

És ami a nagyon jó volt, hogy 23-án este megérkeztek Gyuszi szülei! Nagyon örültünk nekik! A gyerekek találkoztak velük nyáron, de mi már több mint egy éve nem láttuk őket. A gyerekek hozták a formájukat, sokat nevettek, nagy volt a zsivaj. Hamar felvették a család pörgését és velünk nevettek! 🙂

24-én a karácsonyfa is időben bekerült a talpába, ebéd után pedig Gyuszival és Esztivel trióban csontoztuk ki a három egész csirkét. Összekészitettem mindent már jó előre, igy együtt kezdhettünk neki a karácsonyfa diszitésnek. Papa ujra fát diszitett, mama sokat nevetett én meg leginkább elnézegettem őket. Nálunk a karácsony a szeretet ünnepe, és igazi volt és jó volt! 🙂

Majd a nagy izgalom, mindenki bezuditotta az ajándékokat a fa alá, és megszólalt a várva várt csengettyü. Örültünk, hogy együtt lehettünk, és ezért hálát adhattunk Istennek, igy együtt. Elérkezett a nagy ajándékosztás! Bebizonyosodott, hogy nem az érték, az ár a lényeg! Idén kevesebből kellett gazdálkodnunk, de mégis mindenki olyat kapott, aminek nagyon örült. Legyen az egy kis ékszer, egy kis konyhai valami, egy lámpa, egy kis világitó házikó, egy könyv, meg ilyenek. Szerintem ha milliós ajándékok sorakoztak volna a fa alatt akkor sem örültünk volna jobban. És számomra ez volt az egyik legnagyobb ajándék. Ez az! A gyerekeimbe a lelki ajándékok értékét belenevelni! Néha nehéz volt, de mára már értik, tudják! 🙂 És tudják, hogy jobb adni, mint kapni. Izgatottan várták, hogy ki mit szól az ajándéknak, a sajátjukat csak később nézték meg! 🙂

Na és kik voltak persze az elsők? Hát persze, Taszika és Sam, aztán meg Samu. Csak utána lehetett bármit is csinálni, mert tudtuk jól, mindenre azt hiszik, hogy az övék. Igy is befeküdteka  fa alá, de legalább nyugiba voltak a rágókával, az ajándék macival. 🙂

Majd leültünk a szépen megteritett asztalhoz, és a jó időzitésnek hála készen lett a vacsora is. Előételnek Esztike készitett pár darab susit, de a nagyszülők tetszését nem nyerte el a számukra idegen iz. A gyerekek persze eltüntettek mindent a tányérról! 🙂 Majd megérkeztek a töltött pipik a körettel és hamarosan alig birtunk mozdulni. Esztike karácsonyfa formáju tortája koronázta be az estét.

Kicsit későre maradtunk, de nem bánta senki, ez a nap igy volt jó ahogy volt, már nincs (sajnos) pici gyerek a családban, aki miatt igyekezni kellene.

Aztán az a pár nap meg gyorsan elrepült mig itt voltak a nagyszülők, de a gyerekek minden pillanatot kiélveztek. Sokat beszélgettek a lányokkal, a fiukkal. Kifaggatták őket mindenről, mi hogy volt, mi hogy lesz a jövőben. Dehát mi egy nagymama és egy nagypapa dolga? 🙂

Aztán elrepült az idő, a gyerekek itthon sirtak indulás után, mi meg a repülőtéren. Remélem 2013-ban haza tudunk menni, talán nem is egyszer!

Mert azért hiányoznak a szülők, a rokonok, a barátok, a gyökerek ahonnan indultunk, hiányzik Magyarország. Hiányzik, mikor bekanyarodunk kisfalunk bekötőutjára, hiányzik az, amikor végiggördülünk a falu utcáin. Sajnos sok embernek már nem emlékszünk a nevére, de örülünk, ha ismerős arcokat láthatunk. Ha a facebook-on felfrissitett emlékek után ujra egymásnak örülve ölelkezünk össze akárhol a faluban. Hát ezek hiányoznak, akármilyen is most a helyzet az országban, a világban.

Az emberi értékek kell, hogy legyenek a legfontosabbak! És nem csak most, karácsonykor, karácsony után 2-3 nappal, hanem egész évben! Kihirdethetnénk a “legyen egész évben karácsony”-t, bár megjegyzem nálunk sokkal másabbul nem történtek a dolgok mint ugy általában. Talán csak annyival volt szabadabb, hogy azon a napon nem tanult senki, nem rohant sehová, nem érdekelte a holnap gondja. Tényleg arra koncentráltunk, hogy minden jó legyen. De az alapot vigyük tovább, azt gondolom erre kellene gondolnunk minden nap, még akkor is ha nehéz! Néha bazi nehéz!