Címkék

, , , , , ,

A legutóbbi cukorterhelésnél kérdésesek voltak Barnus értékei. (A régi kórházba minden évben kértem, hogy csináljanak neki cukorterhelést, de legutóbb négy éve voltak hajlandók. Már akkor mondták, hogy kétségesek az eredményei, de se nem kontrollálták le, se nem csináltak semmit, csak annyit mondtak, hogy ne egyen cukrot.) Igy mára berendelték, hogy ezt leellenőrizzék. Már akkor mondták, hogy fog kapni egy készüléket a pocakjára ami egy hétig rajta lesz a többit majd ma.

Egyrészt mentünk, és már megint nagyon kedves volt mindenki. A rendszer azonnal felismerte őt és nem kellett bizonygatni, hogy ő az valóban és ez a rendszer látta a direkt fizetést Gyuszi biztosítója felé. 😁 Ez egy külön történet, hogy hogy ment ez a másik kórházban. 😆🙈

Majd mentünk be ahová kaptuk az időpontot, még a maszk alól is látszik, hogy mosolyogva jön velünk szembe egy hölgy. Kérdezi, hogy ugye Barnabás? Barnus is mosolyogva bólogatott, majd odafordult hozzám, hogy ez a nővérke viharzott vele végig a kórházon azon a bizonyos napon, ő volt a gardedámja. 👩‍⚕️ Gyorsan elmondta hová menjünk. Valahogy olyan családias, kedves volt minden a helyzet ellenére is.

A doki orosz származású lehet a neve alapján. Ritkán találkozik az ember ilyen orvossal. Mindent, de mindent elmondott. Többször megkérdezte kérdés van? Nem, nincs. Nem volt mit kérdezni. Elmagyarázta Barnusnak mi fog történni, mit fog érezni. Lerajzolta miként működik az a kütyü amit most kap a pocakjára. Ez egy vércukor mérő monitor készülék, Dexcom G4 Platinum.

Vércukormonitor.hu webshop | Dexcom G4 Platinum vércukor monitor (CGM)

Egy hétig lesz rajta, addig folyamatosan fogja mérni a cukrát. Jövő héten leveszik és kiértékelik az adatokat. Mindent csinálhat amit általában, szóval nem kell rá figyelnie különösebben.

Majd egy fura izével feltette neki, most igy néz ki az övé is ahogy a képen látszik.

Vércukormonitor.hu webshop | Vércukormérő és vércukor monitor webáruház

Kapott mellé egy vércukorszintmérőt is külön, naponta kétszer azzal is kell majd mérni a cukrát. De ez valami nagyon kacifántos szerkezet, nem olyan mint valamikor Katinkáé volt. Minden benne van és hipp-hopp csinálja amit kell.

Mondtam neki annyi kütyüt kapott most, ilyen vezérlő, olyan kijelző, csak kapkodtuk a fejünket. A doki rendkívül profi volt. 👌 Végül még megkérdezte van-e kérdés, felírta a telefonszámát, e-mail címet hogyha bármi kérdés adódna az egy hét alatt Barnus eltudja érni őt.

Egy hét múlva megint megyünk. Leszedik, kiértékelik, átbeszéljük mi legyen a továbbiakban. Lassan szépen helyére kerülnek a dolgok, kérés nélkül. Olyanok történnek meg, amelyeknek már évekkel ezelőtt megkellett volna történniük. Már csak a gluténkontrollt kell megbeszélni velük de jövő héten megpróbáljuk azt is átbeszélni, elindítani. Most kicsit nehézkesebb talán minden a covid miatt, de igy sem vészes, hiszen 1-2 hetente történik valami és nem vállvonogatás vagy fintorgás a válasz. Lassan végére érünk egy totális kivizsgálásnak és a helyére is kerülnek egyben a dolgok.

Lélekben már felkészültünk a diabetesre mindkettőjüknél. Már sok-sok éve. A cisztas fibrosis hajlamosító tényező. Valahogy előbb-utóbb mind cukorbetegek lesznek. Hála a tudománynak ma már ezt is szépen lehet kezelni, nem vagyunk kétségbe esve. De azért még toljuk ezt kifelé, hátha megoldhatjuk diétával. Pár hete olvastam, hogy statisztikailag kimutatták, hogy az Orkambi jó hatással van az igy kialakuló diabéteszre, kevesebben lettek betegek. Ez is biztató. Egy hét múlva már okosabbak leszünk. 🙂

Érdekességként még volt egy furcsa beszélgetésünk Barnussal. Tudni kell róla, hogy nem egy fecsegő, csipogó. Látom nagyon gondolkodik, majd megszólal:
– Tudod miért szeretek ide járni? Mert nem néznek hülyének azért, ha nem tudok valamit. A másik kórházban ha valamit megkérdeztem meg voltak sértődve a kérdésért, hogy válaszolniuk kell rá. Itt meg magától mondja a doki.
És hát persze, hogy igaza van most is a gyereknek! Emlékszem már Magyarországon is agyukra mentem az orvosoknak és itt is. Mindig mindent tudni akartam mi miért történik, mi lesz utána, stb. stb. Nem mindenki szerette ezt. Dehát én meg ilyen vagyok. És most erre érzett rá magától is Barnusom. 🙂 Soha nem látott bizalommal van az itteni orvosok felé akik partnerként kezelik őt.

Folyt. köv. egy hét múlva …