Katinka itt volt este és mesélt a reggeléről, a délelőttjéről.

Reggel elindult dolgozni a szokásos időben nem sokkal 8 után a buszhoz. Mikor felszállt már tudta mi történt Zaventem-ben, de részleteket nem hallott még otthon a rádióban. Érezte, hogy fura hangulat uralkodik az utasok között a buszon. A vezető rádiója ki volt hangosítva. Jöttek-mentek a hírek, leginkább flamandul, azt meg nem nagyon értette, de érezte, hogy nagy lehet a baj. Mindenki komoran, szomorúan nézett maga elé.

Mikor megérkezett a Debroux-ra (ez egy nagy találkozási pont Brüsszel déli részén, innen el lehet jutni Brüsszel bármelyik részébe busszal, villamossal, metróval), akkor elgondolkodva szaladt le a metro lépcsőjén, hogyha lenne valami baja, akkor nem is tudna szólni senkinek. Mire lerobogott, akkorra már csak a távolodó metro hangját hallotta. Nem emlékszik bosszankodott-e e miatt, mert tudta úgy is jön pár perc múlva a következő. Jó hosszú az ut még metroval is a Schumann-ig, nincs mese, várni kell a következő metrora.

Majd jött is és felszált, felszálltak. Tudni kell, hogy Belgiumban a kötelező munkakezdés 10 óra, tehát akkorra kell felvennie az embereknek a munkát, így bizony ebben az időben a metrószerelvények tömve vannak. Ahogy hagyják el az állomásokat egyre többen nyomulnak be a kocsikba.

A Malbeek megálló előtt  két megállóval a Petillon megállónál megállt a metro. Érezték a kocsiban, hogy valami történt valahol az alagútban (talán a légnyomást?) majd a vezető elkezdett kiabálni, hogy azonnal rohanjon ki mindenki a kocsikból, mert valakinél van valami csomag. Még beszélt szegény ember, de a többit nem értette, sodorták ki magukkal az emberek először a peronra majd rohant a felszín felé. Közben a hangosbemondó folyamatosan kiabált valamit, de nem tudta figyelni, hogy mit.

Rengeteg ember tolongott a bejáratnál, tanácstalanul nézelődtek, hogy most mit csináljanak. Ekkor a szemközti ház ablaka kivágódott és egy hölgy kiabálva elmondta nekik, hogy a Malbeek megállónál felrobbant a szerelvény, ne várjanak segítségre, menjenek. 

Eltünt mindenki, ez a drága jó lélek meg ott maradt. Hívta Esztit, ő volt a legközelebb, közben hívtam én is és e miatt nem értem el, ezért kerültem infarktus közeli állapotba. Szegényke sírt amikor beszéltünk, csak azt hajtotta anyuci jól vagyok, jól vagyok. Megyek Esztihez. 
El tudom képzelni a jelenetet mikor egymást átölelhették végre. Nagyon szeretik egymást, amiért nagyon hálás vagyok nekik! ❤ 

És aztán elindultak gyalog, haza. Szerencsére rájöttünk, hogy a facebook és a chat működik, így tudtunk kommunikálni. Nem bírtam ki, muszáj volt eléjük menni, mert egyszerűen nem tudtam nyugton maradni. Elmondhatatlan érzés volt, hogy karon fogva, mosolyogva trappoltak felénk az erdő szélén. 

Később mesélte, hogy fura érzések voltak benne egész reggel, a buszon, a metro megállóban, a metron.

Egyszer olvastam egy történetet, hogy nem érdemes bosszankodni ha valami nem jött össze, ha valami elmúlt és lekéstük, mert mindig minden valami miatt történik. Katinka igen jóban van az ő védőangyalával, ez már bebizonyosodott eddigi élete alapján. Nem sokszor van dolga, de ha baj van, akkor rendesen oda kell tennie magát, hogy megmentse az életét. Talán egy később lefőlő kávé, talán egy nem talált ruhadarab ami miatt késlekedett és lekéste a buszt, lekéste azt a bizonyos metrot. 

Isten útjai kifürkészhetetlenek, azt mondják. Csak tedd amit tenned kell, csináld ott és azt amit tenned kell.