Nos, ugye az első jeleken már bőven túl vagyunk egy évvel, hajaj, de még mennyire! De erről részletesen irtam már három hónapja.
Ott tartottunk, hogy ugye decemberben újabb allergiavizsgálat, végre! Kimutatta, hogy a csirkére is allergiás, de a tejet nem. Mondta Katám, hogy pedig neki gondjai vannak a tejtermékekkel. Fejvakarás. Ja, van még egy vizsgálat, ott célzottan tudják megnézni a tejet, csak a tejet. Jó, mikor? Január végén.
Múlt héten volt az aranyos végre ezen a teszten. Olyan volt, mint a cukorterhelés, meg kellett innia valami löttyöt amitől jól el is aludt, időnként vettek tőle vért, majd lesz eredmény ha megy az orvosához februárban.
Szegénykém, már nagyon régen nem evett tejet, tejes terméket. Most meg sokkolták a szervezetét. Mire hazaért jaj szegény hogy nézett ki! Tiszta folt, mintha össze verték volna. A bőre úgy hasadt mint egy elritkult vékony anyag. Egész nap aludt itthon. Újra vakaródzott, újra viszketett. Nagyon rossz volt megint nézni a kínlódását. Már hónapok óta nem voltak ezek a tünetek, sok mindenről le kellett mondania és vigyáztunk rá. Németországba sok mindent bevásároltunk neki, hogy ne érezze azt, hogy se ezt, se azt nem ehet már.
Mert ugye van az alapbetegsége, aztán az epeműtét óta nem bírja a husikat megenni, egyedül a marhától nem fáj a hasa, vigyáznia kell, hogy cukrot mennyit és mikor eszik, laktózmentes termékeket fogyaszthat csak.
Ügyeskedni kell rendesen, de megoldjuk, csak lenne már meg az a fránya papír tényleg, hogy a tej melyik alkotórészére allergiás!