Az a bizonyos 65 rózsa … ❤🌹❤🌹
Az Úr feladatot adott. Nem dughatod homokba a fejed, ezzel kell élned. Hát élj, és hozd ki belőle a lehető …
Az Úr feladatot adott. Nem dughatod homokba a fejed, ezzel kell élned. Hát élj, és hozd ki belőle a lehető …
Ezt be kell jegyezni a családi legendáriumba, hiszen a tegnapi napon a családunk bővült, pontosan két cicával. 🐈🐾🐈🐾 Az ugy …
És mint minden tavasszal azonnal Édesapa jutott eszünkbe. Minden pillanatát szerette. Már alig bírta kivárni, hogy legyen annyira meleg este, …
Ez egy használt árucikkeket értékesítő bolthálózat itt Belgiumban. Vannak egész nagy áruházak, több emeletesek is. Hallani híreket, hogy némely helyeken …
Amig bérelt lakásban laktunk nem lehetett ilyeneket csinálni, ami ott volt lehetőség azt használtuk ki. Külön gyűjtöttük a szemetet és kb. …
Fura az élet. Én az anyámtól sosem kaptam semmi szeretetet. Engem sosem ölelt meg, nem mondta, hogy szeret. Nem azért, …
Igaz a hónap elején járunk még csak, de én már tudom, hogy pár hét és minden virágba borul ami virágozhat …
… ennyi volt a magyarországi utunk. Csütörtökön kora reggel indultunk itthonról, repülőre ültünk és délben már Budapesten is voltunk a …
Mikor valamikor október végén beszéltünk, még nevettünk. Megint rám szólt:- Írni kellene! – én meg persze vissza:- Te mondod nekem? Megegyeztünk, …
Egy évig működött egy angol nyelvű oldal ahová a glutén- és laktózmentes receptjeimet raktam fel, nagyjából decemberig. Ha jól emlékszem 40-50 …