A 2021-es karácsonyunk nagyon nem ugy sikerült ahogy szerettük volna. Könny és sírás váltotta fel a máskor örömteli órákat. Plusz mindenki nagyon-nagyon fáradt volt. Én hálás vagyok azért, hogy még ezekben a nehéz időkben is együtt volt a család és támogatni tudtuk azt akinek erre volt szüksége. 💗💔🖤

Azért ment az a nap is előre, próbáltuk megőrizni a kis családi hagyományainkat. Ebédre mint mindig mákos tészta volt annak, aki szereti. 

Óhatatlanul eszembe jutottak a régi karácsonyok. Nem volt semmi különös. Anyám rendszerint valami cirkuszt talált ki gyermekkoromban is, mikor már saját családunk volt akkor is megcsinálta minden egyes alkalommal a hacacárét, nem törődve mások érzéseivel, az unokáival akik óriási szemekkel csak néztek rá miért csinálja azt amit. 😥

De eszembe jutottak az ebédek. Azok még békések voltak. Mami elővette a féltve őrzött lapos borsót. Minden évben ültetett sokat, de valahogy nagy részét elvitte a zsizsik (😀). Egy főzet, ennyi minden évben maradt. Ha behunyom a szemem akkor még ma is érzem azoknak a vajjal berántott leveseknek az izét. Mamikám már régen elment, de azóta sem éreztem soha azt az ízt mint azokon a karácsonyi ebédeken. A leves főtt, Mami keze alatt járt a nyújtófa, készítette a friss tésztát. Tata nagyon szerette a mákos tésztát. Nyakon öntötte egy fél üveg igazi mézzel az enyémet is az övét is és mosolyogva ettük. Természetesen utána mindketten tiszta ragacsok és mákosak voltunk. De kit érdekelt. 💗 

Rájuk emlékeztem karácsony napján miközben készítettem az ebédet.

Pár éve megkérdezte tőlem egy számomra nagyon kedves ember, akit nem sikerült átvernie anyámnak és meglátta az igazi arcát. Szóval megkérdezte, hogy voltak-e boldog pillanatok gyermekkoromban? Volt-e valaki aki szeretett? Igen, elmondhatom, hogy igen. Édesapa, Mami és Tata. Sok dolog eszembe jut amit tőlük kaptam. 💗 Ők egyikük sem voltak a vérszerinti apukám és nagyszüleim. De ha máshonnan nem akkor onnan is tudnám milyen jó emberek voltak, hogy egy számukra idegen kislányt szerettek, megszerettek. És boldoggá tették minden évben a december 24-e ebédjét. Azt hiszem ezek miatt a dolgok miatt van ma is, hogy nem érdekelnek a nagy dolgok, nem boldogítanak. Míg az őszinte kedvesség, szeretet kimutatása annál inkább. 

Tata nagyon szigorú ember volt, ritkán láttam mosolyogni. De a karácsonyi titkos kacsintások, nevetések mézes-mákos szájjal, megmaradnak az én kincsemnek. Örökké. 💗