Címkék
albert heijn, belgium, bevásárlás, család, emberek, mentés, mosoly, segitség, szeretet, szobafenyő, virág
Szinte mindig ugyanabba a boltba járunk, a Ninove-i Albert Heijn-be. Minden héten bevásárlás után gyönyörködöm a virágokban. Ha van jeles alkalom akkor arra készülnek természetesen. Néha szárazan kötnek ki a tárolóban, de többnyire hétről-hétre eltűnnek, gazdit találnak, időnként nálunk.
Karácsony tájékán is sok virágkompozíció megjelent, ilyen-olyan virágok voltak feldíszítve, egyik szebb volt mint a másik. Több szobafenyő is volt, kisebb-nagyobbak sorakoztak szépen sorban. Hétről-hétre fogyott a számuk. Már hetek óta csak egy kis fácska árválkodott a virágok között, egyre szomorúbban. Múlt héten már nézegettem, de nem hoztam el, mondtam is Gyuszinak nem szeretem a szobafenyőt, biztos lesz gazdija, majdcsak meglátja és beleszeret valaki.
Tegnap a bevásárlás után két csokor tulipánnal már sétáltunk kifelé a bevásárló kocsit tolva magunk előtt mikor megláttam. Még mindig ott volt. Senkinek nem kellett. Már száradt ki szegény, némelyik ágáról potyogott a tűlevél. Felemeltem, szinte súlya sem volt, ki tudja mikor kaphatott utoljára vizet? 10 euro … Kértem Gyuszit kérdezze meg mennyiért adják oda. Szegényke már kb. semmit nem ért, tisztában voltam vele, hogy a jövő héten már nem lesz itt, kifogják dobni.
Gyuszi odament az információba, vitte magával szegénykét, adta az eladónak, mennyiért adják oda, mi megmentenénk. A srác mosolyogva nézett felém:- Féláron odaadom.
Igy lettünk egy kicsike szobafenyővel gazdagabbak. A srác mosolygott, látszott rajta, hogy jól esett neki ez az egész, szeretettel intett, mi meg kijöttünk, már hármasban.💗 És annyira, de annyira örültünk. 🥰 Ez a pici, félig kiszáradt fácska ma este sok embernek varázsolt mosolyt az arcára és melegséget a szívébe.
Igy nézett ki a lelkem. Kókadtan, színtelenül. Csak kevés vizet locsoltam rá, mert nem akartam, hogy most meg kirohadjanak a gyökerei.
Locsolás közben találtam a cserépben egy összehajtogatott pici fényfüzért. Kicsomagoltam, feldiszitettem. Mondtam neki, hogy igen is csodaszép. Most kicsit száraz, de majd segítek, és erőre kap.
Reggel-este kap egy kicsi vizet, eddig mindet felszívta. Most, lassan egy nap után igy néz ki. Ugye már mintha zöldebb lenne valamelyest?
Ugyan itt keresek olyat aki ért ehhez a kicsikéhez. Tényleg pici. Mit tegyek, vagy ne tegyek vele? Gondoltam még ma meg holnap kapja reggel-este a kevéske vizecskét, de utána csak akkor locsolom amikor a többi virágomat. Elég lesz az? Szereti a meleget? Vagy inkább a hűvösebbet? Nyáron kitehetem majd? Vagy ez teljesen szobanövény? Ja igen, és van már neve is, Survivor. 😊😉🌲 Természetesen ismerem a gugli keresőjét és utána tudok nézni, de mint minden virágnál nála is biztos vannak olyan praktikák amik most jól jöhetnek, hogy hamarosan szép nagy szobafenyő legyen belőle mindannyiunk örömére.😊🥰