Remembrance Day, a megemlékezés napja. Belgiumban minden évben emlékezések, koszorúzások vannak nagyon sok községben. Leginkább Ypres környékén szoktak lenni nagyobb megmozdulások, kerekebb ünnepeken a fővárosban is. Idén nem tudom lesz-e a covid miatt. 

Magyarországon nem ünneplik ezt a napot, joggal. Politikába most nem szeretnék belemenni, mert hát ez a nap nem erről szól.

1918. 11. 11-én délelőtt 11 órakor írta alá a vereségét elismerő Németország a franciaországi Compiegne közelében, egy vasúti kocsiban a fegyverszünetet az antanthatalmakkal, ezzel véget ért a négy évig tartó első világháború. Évekkel később a második világháborúban, 1940. június 22-én a hitleri Németország bosszúként ugyanebben az erdőben, ugyanebben a vasúti szalonkocsiban íratta alá a Franciaország feltétel nélküli megadásáról, területe kétharmadának német megszállásáról szóló fegyverszüneti egyezményt. A kocsit Berlinbe szállítottak, ott semmisült meg a háború egyik évében.

Ypres környékén alakult ki az első állóháború. Hónapokig tartó csata folyamán mindkét oldalon több tizezer ember halt meg csak ezen a környéken. A háború végéig háromszor dúltak a harcok Flandria ezen részén, szinte földig rombolták az egész környéket. 

És hogy miért a pipacs lett a jelkép? Az áldozatokat eltemették, ha utazunk a tengerpart felé, akkor láthatjuk ma is a hófehér fejfákat mindenfelé, melyek első és második világháborús temetők. Egymás után emelkedtek a sirhantok, de nagyon rövid időn belül az egész környék pirossá vált a pipacsmezőtől. Ekkor mondták a katonák, hogy elesett bajtársaik véréből nőtt ki a virágtenger. (Egyszerűbb, természettudományos magyarázat az, hogy az apró kövekkel, kavicsokkal együtt sok kalcium kerül a földbe, ez nagyon kedvez ennek az igénytelen vadvirágnak.)

 Eredetileg csak egy percre állt le az élet ezen a napon, az emlékezés napját 1945 után kibővítettek a második világháborúban elesettekre is (később pedig a koreai es maláj háború áldozataira, illetve a szeptember 11-i támadás áldozataira is), így lett az egy percből két perc.

forrás: Pinterest

A vörös pipacsmező ihlette meg John McCrae-t, a Vermonti Egyetem korábbi patológia professzorát, aki a háború alatt orvosként szolgált a kanadai tüzérségben. Az Ypres-i ütközetben vesztette el korábbi tanítványát és barátját, Alexis Helmert, és temetésére efelett érzett bánatában írta meg “Flandria mezején” (In Flanders Fields) című versét.

Flandria mezején

Flandria mezején pipacsok nőnek
Keresztjei közt egy temetőnek
Ez jelöli a mi helyünket;
s bár fenn az égen
Még bátran szól a pacsirta ének
Lenn, az ágyúdörgésben
nem hallod őket.
Mi vagyunk a halottak,
kik pár napja még
Éltünk, elestünk, ragyogott
ránk a naplemente
Szerettünk, szerettek minket
s most itt a vég,
Flandria mezején.
Viaskodjatok Ti az ellenséggel;
Átadjuk a fáklyát elhaló kézzel;
Vigyétek Ti azt magasra tartva.
De ha hűtlenek lesztek hozzánk, mélyén a sírnak
Mi nem tudunk aludni,
bár pipacsok nyílnak
Flandria mezején.
John McCrae, 1915.
(Fordította: Nika Géza)

Még nyáron készítettek egy összeállítást Belgium több városából, megemlékezéséről, mivel a covid miatt jelenleg csak erre van lehetőség Memorial Day néven. Pár kattintás után nagyon szép megemlékezéseket lehet hallani, látni.