Minden nap felmegyek a főzős oldalra, igyekszem még reggel. Aztán annyi. Talán kétszer felmentem a goldis oldalra is, épp csak bekukkantottam.

Egyre többen mondják, hogy mennyire elegük van a médiából, a facebook-ból. Tele van ezekkel, mindenhol tolnak, erőszakolnak valamit és azt ezerrel nyomják az ember arcába. Én annakidején sokáig ellenálltam a facebook-nak. Annyira azt éreztem, hogy nem kellene. Már az egész család ott téblábolt, én meg sehol. Végül senki nem győzött meg, beléptem magamtól, kiváncsi voltam. Voltak idők amikor jó volt, azt gondoltam szuper dolgokat lehet itt kihozni ebből. No gyorsan vége is lett ennek az érzésnek.

Nem csak az én, hanem mások életében is látom mekkorát rombolt. Nem, nem mondhatom, hogy teljesen rossz. Olyan embereket ismertem meg a facebook által, akikért míg élek hálás leszek. 💗 És olyanokat is, akiknek nem láttam az álarcuk mögé, nem láthattam meg a valódi arcát. Mert a facebook-on mindenki azt mutat magából amit akar. És mindenki azt is lát amit akar a másikban. Olvas, hallgat, gondol és mérlegelés, kérdezés nélkül dönt. Facebook nélkül minden lassabb, és talán megfontoltabb is volt. Az emberek jobban odafigyeltek egymásra, mert ha a másikra gondolt akkor írni kellett neki, fel kellett hívni. Időt kellett szánni a másikra. Most csak azt mondja, hogy jaj én mindent tudok rólad, láttam a facebook-on. A francokat. Csak te akarod ezt látni. Én nem tudom, ezzel védekeznek, hogy olvassák a másik ember bejegyzéseit és ez azt  jelenti, hogy foglalkoznak vele? Pedig közben mindketten tudják, hogy ez mennyire nem igaz. 

3 hét. Nekem jobb. Most mindenképpen jobb. Sok minden helyére kerül. Megtudja az ember kinek számít és kinek nem. Kik azok akik észreveszik, hogy eltűnt? Hát, hát, hát … 

No de sebaj. Ahogy látom sok csoport megszűnik ármánykodás, belemagyarázás, félremagyarázás, sértődés, veszekedés, vagy egyszerűen  egy jól kigondolt bomlasztó terv alapján, ki ha én nem stilusban. Nincs az emberekben tisztelet a másik munkájával kapcsolatban. Hogy létrehozott valamit és az ha tetszik neked akkor maradj, ha nem akkor menjél Isten hírével. Csak úgy mindenféle dráma nélkül. Lehet csinálni jobbat. No ez sincs. Mert a másik munkájában könnyebb kotorászni. 😁 Nem számít milyen csoport, közösség, főzős oldal, festős, ilyen-olyan fajta kaja, kertészkedős, kutyás oldal, stb. Mindig mindenhol van valaki akinek nem tetszik valami, akármi és beleköt. És ha elég hangos és nagy csinnadrattát tud csapni akkor dől minden. Aztán emberünk hátradőlhet mosolyogva, hogy na, igazam lett ugye? Hogy utána az a közösség megroggyan és már sosem lesz olyan mint volt, már nem számít. Csakis az ego. Tapasztaltam ezt az utóbbi hónapokban, mintha ez valamiféle megszervezett dolog lett volna nagyon sok csoportban. Tiszta hihetetlen. És nem értem. 

A mérgező élettel kapcsolatban nem hiszem, hogy bárki is tudna újat mondani. Vagyis de, viszont elcsodálkozni már nem fogok semmin. A mérgező lét igaz az ember tevékenységére is. Csinál dolgokat, melyekről egy idő után kiderül, hogy mérgező hatással vannak rá. Fel kell ismerni és nem szabad benne maradni. A legjobb az, amikor valaki beszól valamiért amit nem tettél meg, miközben ő sem tette meg. Ez olyan építő dolog. Ja nem. A gerenda és a fogpiszkáló egyszerű esete. 

Ma már tudom igy 3 hét után, hogy marad a facebook. Maradnak a fák, virágok, az állatok. Főzőcskézés. Csupa olyan dolog, amik másokban is jó érzéseket csalnak elő. Mert akár tetszik akár nem, én ilyen vagyok. És maradok. Akinek nem tetszik az a jó Isten áldja meg menjen. Ne legyen mazohista, hogy az én dolgaimat kell olvasgatnia, hogy szeretem a madaraimat, mert én tényleg szeretem őket. És büszke voltam, mikor Katinka megnézte a video-t a kismadár falatozásáról, és felhívott:- Anyuci, ezek a kismadarak nagyon ducik már megint. 😀😉 Mert engem tényleg ez tesz boldoggá. Mit csináljak? Ilyen vagyok. Etetem őket is, de még soha nem jöttek oda a hátam mögé és nem csipkodtak össze cserébe. Míg az ember … ááá, hagyjuk is. 

A lényeg, ha valaki szeretné, hogy tudjak róla, mert fontos infója van, akkor szóljon. Mert nem bogarászom az ismerőseim oldalait. Komolyan elnézést kérek ezért mindenkitől. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel kivel mi van, de én nem szeretnék a facebook-on élni. Tudom ha kellek akkor mindenki elér. Érjetek el akkor is ha öröm ért. Vagy mesélni valótok van. Vagy küldesz egy üzit, hogy írtam az oldalamra, elolvasod? Becs szó elfogom olvasni. De leginkább örülnék a leveleknek, a beszélgetéseknek, a telefonoknak. Mert az nem mindenkinek szól, hanem akkor és ott nekem. Olyan fontos lenne, hogy gondoljunk egymásra, ne csak robogjunk mindenfelé az életünk útján, hogy néha keresztezzük egymásét. 

Egy dolgot még meg kell tennem, megint pár embertől meg kell válnom. Megint 600 körül van az ismerőseim száma. Minek? Én nem vagyok gyűjtögető. Múltkor belenéztem az ismerőseim listájába, elcsodálkoztam, mert emberekről fogalmam sem volt kik lehetnek. Az élet egy óriási kerék, ahová besodródnak emberek és velünk forognak tovább. És vannak akik lemorzsolódnak. Ők menni akarnak, úgy alakult. Hagyjuk, menjenek, jobb lesz mindenkinek. 🥰 

Senkire nem haragszom. Olyan béke van a lelkemben, ami régóta nem volt már. Akit kell azt ma is nagyon szeretem. Hűségem pedig megmarad. De ezt akiknek kell azok tudják is. Akik ismernek. Akik ismerni akarnak. Nem azokra gondolok, akik most a fenti sorokat elolvasták és röhögve mondják menj a búsba. Nekem nincs szükségem száz barátra, aki mindent tud rólam. Legyen egy pár, de az legyen hűséggel, szeretettel felém. Viszonzásképpen is pontosan ezt fogja kapni tőlem. 

Reményik Sándor: Békesség Istentől (részlet) 

…
Békesség Istentől: mi így köszönjünk,
Hogy köszöntésünkben lélek legyen –
Vihartépett fák – ágainkon mégis
Vadgalamb búg és Békesség terem.
Békesség: köszöntésünk ez legyen.
Békesség Istentől.