Hangzik el a kérdés egyre gyakrabban. Semmi. Elegem lett. Megteltem információval. Mindenhonnan csak a virus, virus, virus. Közben eltelt a 2 hét amikor mindannyian itthon voltunk már, Gyuszi sem járt dolgozni és megnyugodhattunk, hogy sem ő sem Dávid nem hozott haza semmit. 

Éldegéltünk szépecskén, hallgattuk a csöndet, mely számunkra szokatlan és egyben rémisztő is volt. 

Kiderítettem miként tudunk több dolgot házhoz rendelni vagy csak időnként elmenni a rendelést felvenni a boltba. A nagy rendelésszám miatt a környéken (és utóbb kiderült máshol is) a nagy üzletek, Delhaize, Carrefour rendszere mind leállt. Házhoz egyáltalán nem szállított ki már egyik sem, de rendelést is csak az Albert Heijn egyes üzleteibe lehetett leadni. Gent-ben pont egy ilyen van, bár kockáztattuk, hogy igazoltatnak minket és begyüjthetünk büntetést is, de muszáj volt menni. 2 hetente tudtam foglalni időpontot. Ez az egyetlen olyan üzlet, ahol szinte minden saját termékükön fel van tüntetve a glutén- és a laktózmentesség. Menni kellett. Aztán volt, hogy azt írta a rendszer van időpont foglalásunk, mentünk a termékekért és kaptunk egy táskányit. Mi meg csak néztünk, hogy mi a csuda történt? A kiszolgáló sem tudott mit csinálni, azt mondta ennyi ment át a rendszeren. Kimorogtam magam hazafelé, másnap beöltöztünk és elcsattogtunk a nem messze lévő Delhaize-be. Mi csak kisdöleznek hívjuk, pedig nem kicsi, de a városnak ezen részén van ahol mi lakunk. Akkor amikor bent a nagyobban már üresek voltak a polcok mi még mindig betudtunk vásárolni itt. Most is. Igy maradt ez a két üzlet. Ha tudtunk hoztuk az AH-ből a termékeket, ha nem akkor maradt a másik üzlet. Máshová nem mentünk.

Egyszer rendeltünk a kertészetből palántákat, nagyon örültünk nekik. Lett egy kis paradicsom, egy kis paprika már a fólia alá. Lettek kicsi virágok, amiknek úgy örültem, mintha lombkoronát növesztettek volna. Majd megnő. 🙂 

Jött a tavasz teljes erővel. A hetek teltek. Már csak naponta 11-kor néztem a HLN élő oldalát, hogy mik a számok. Ha volt valami tanácskozás ami az ország életére kihatott akkor azt is, hiszen rólunk döntöttek. 

A számok egyszer csak csökkenni kezdtek, a gyerekeket sem nyúztam már minden nap, hogy ki hogy van? Ugye jól? Egy csütörtöki napon pedig Dávid beköltözött a barátnőjéhez, mert nem tudott megmaradni Finnországba, az utolsó gépek egyikével visszarepült. Tudtam, hogy ezután már Dávidot sem ölelhetem majd meg, még ha látom is. 

Aztán jött a nyitás lehetősége. Nem is tudtuk, hogy akkor most örülni kellene? Megint elkezdtem félni, hogy mi lesz ha Gyuszinak vissza kell menni dolgozni, megint vonat, tömegközlekedés, a sok ember a munkahelyen, tanácskozás, stb. stb. stb. De jött a megnyugtató üzenet, nem, még nem. Akkor nyugi van, majd elleszünk valahogy.  

Katinkáékat láttam néha, de Esztikét hetekig nem láttuk csak videochat-en, amiért én magam nagyon hálás voltam. És aztán egy este elszakadt a cérna, Esztikém otthon sírt, mi itt Dáviddal a képernyő előtt. Öleltük volna őt, de nem lehetett. Rettenetesen fájt. 😥 

Aggódva olvastam minden nap a cf-el kapcsolatos híreket. Betegek lesznek? Mi lesz a betegekkel? Reménykedtem, hogy talán a gyógyszer amiket szednek megvédi őket, hiszen nincs köhögés, jó általános állapotban vannak, egy szavunk nem lehet. Végül a választ múlt héten kaptam meg, talán, azok akik szedik a gyógyszereket nem lesznek kevésbé betegek, viszont meglepő módon túlélik a betegséget. ❤ Akkor most ez egy kis nyugi. ❤ Ha itthon tudnak maradni, meg tudnak maradni a fenekükön akkor ez egy kis nyugalomra adhat okot. 

Aztán jött a nyitás 1 és a nyitás 2. Most ebben vagyunk éppen, ezen a héten hétfőn kezdődött a 2. fázis. A hangok egyre hangosabbak nappal az autópálya felől, de túlnyomó részt még mindig teherautók mennek az utakon, láthattuk ezt akkor is mikor elmentünk megint bevásárolni és levetettük végre a gipszet is a kezemről. Éjszaka viszont szinte csönd van most is. Tényleg csak az megy akinek mennie kell.

Az utakon nagyon kell figyelni, tiszta idegbaj néha. Észen kell lenni. Olvastam valahol, hogy a 2 hónap alatt míg nem vezettek az emberek elszoktak a forgalomban való közlekedéstől. Ez több balesetet is okozott, kérték akinek ki kell menni fokozottan figyeljen. A másik véglet meg a száguldozók, no ők is vannak jó páran. Igaz készülnek róluk csodaszép fotók, de őket ez valahogy nem zavarja. No majd visszatér ez is a normális szintre. 

Az emberek? Sokan pengeélen táncolnak. Mármint az idegeik. Vannak akik direkt elfoglalják magukat, míg mások maguk sajnálatával vannak elfoglalva leginkább. Minden tiszteletem azoké, akik gyerekekkel voltak, vannak otthon, nekik a legnehezebb. Bár néha azt gondolom némely gyerek bölcsebben viselkedik mint némely felnőtt. 

A legnagyobb szomorúságunk, hogy Katinkáék esküvője el lett halasztva. Vagyis a polgári az itt Belgiumban meg lesz tartva, mert nagyon szeretnének összeházasodni. Amint enyhítik a korlátokat (eddig csak a menyasszony, vőlegény, a két tanú és az anyakönyvezető lehetett jelen) megpróbálunk nekik egy szép napot szerezni és kihozni belőle annyit amennyit lehet. Az egyházi esküvő jövőre Magyarországon. Reményeink szerint. ❤

Sokat kertészkedtünk, lassan minden a helyére kerül. Mérgeskedtünk, mert nem szállították ki a kaput, még mindig nem. De a többi szépen a helyére került, megdajkáltuk a málnát, elmentünk a kertészetbe is. Kitudunk ülni a tópartra már éjszaka is, mert közben beköszöntött a meleg idő.

Ha kinézek az ablakon ugyan azt látom mint máskor. Az életünk itt szép színes és megnyugtató. Megálmodtam és megcsináltuk. Nem nagy dolog, talán másnak nem is tetszene. De nekünk most itt az életünk.  

Gyuszi azt mondja teljesen elrontom. Először az állatszeretet jött, múlt héten tisztára kiakadt amikor biztattam a kis pókot, hogy rámásszon a papírra amin kivihetem. 😀 Már tavaly is nagyon sok virágzó virágot vettünk, idén még többet, évelőket, színeseket, illatosakat amiket a méhecskék szeretnek. És hallom ám, hogy biztatja a méhecskét, hogy porozza be a málnát. Vigyorogva mondja, elrontottál, most már a virágokat is szeretem. ❤ 

Nagyon sokat dolgozik. De sosem elég. Sokszor fáradt, néha beszélnie is nehéz egy-egy nehéz nap után. Aztán mikor tegnap este megláttam a tóparton ücsörögve olvasni, akkor azt éreztem minden megérte. ❤ 

Megvagyunk, itt vagyunk. Mult héten már itt voltak a lányok. Örültem, hogy együtt lehettünk csak belül sajgott a szívem, hogy nem ölelhetem őket. De majd nemsokára! A héten rövid hét van, csütörtökön ünnep és pénteken sem dolgoznak. Legalább pihen, mert kértem vegyen ki szabit a hét elejére, de azt mondta nem teheti meg, túl sok a munka. És addig jó, míg nekik sok a munka. ❤ Szóval rövid hét, jönnek a gyerekek, mert jöhetnek, 4 ember meglátogathat minket, olyanok akik másokkal nem találkoznak. Ha lehet kint. Hát kint leszünk, bográcsozunk, főzőcskézünk. Együtt leszünk. ❤ Újra … ❤