Drága Édes Öreg Barátom!

Emlékszel? Már napok óta őrlődtem, mert nem láttam, hogy már mennél, letelt volna az utad. Eleven és jó kedvű voltál, játszottál Charlie-val és persze sokat aludtál. Minden barát és ismerős, minden orvos akit megkérdeztem azt mondta, hogy vágjunk bele abba a műtétbe. Egyetlen percig nem szenvedtél, nem sírtál hogy fáj valamid.  Mindig örömmel tömted tele a pocit a vega kutyakajával és mikor már mindenki végzett akkor körbejártál, ellenőriztél, hogy maradt-e esetleg egy-egy morzsa. Tudtam, hogy műtét nélkül csak 1-2 hónapunk van hátra együtt. Akartam még, szerettem volna többet. És nem láttam, hogy te nem. Pedig már 15 éves voltál ❤

Próbáltam erős lenni, próbáltam nem félni és félteni. A doki bácsi akart nekünk időt hagyni, nem vitt el azonnal. Megbabusgattalak, megölelgettelek. Aztán úgy gondoltam nem húzom tovább, megyek, hiszen jövök érted nemsokára. Már éppen elléptem volna, mikor egy mozdulattal  ott teremtél mellettem és buksidat a lábamhoz nyomtad, mint oly sokszor. És rám néztél olyan bölcsen, ahogy mindig is néztél. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez volt a te búcsúd. Megfordultál és elmentél a doki bácsival. Én pedig ott maradtam zokogva, alig találtam ki a kocsiig. 

Egész nap csak rád gondoltam. Doki bácsi tudta mennyire szeretlek, szinte óránként telefonált, hogy beszámoljon az állapotodról. Innen tudtam, hogy rendben ment a műtét, hogy mi volt a baj, hogy már felébredtél, aztán felemelted a buksit, hogy minden rendben lesz. 

Csak ne lett volna a szívemben valami furcsa, megmagyarázhatatlanul fájdalmas érzés, amit utoljára Édesapa elvesztésekor éreztem. Aztán pont telefonon beszéltünk Apucival, mikor élőben hallottam, hogy elaludtál. Apuci nem is mondott semmit, mert tudta, hogy tudom milyen hírt kapott. Egész nap éreztem …és aztán elmentél. Óriási űrt hagyva magad után. 

Nagyon szeretlek kiskutyám! Mindig itt leszel a szivemben! ❤ ❤ ❤

 Elillantál az életemből

Azt mondják, ne sírj.
Azt mondják, ez csak egy kutya, nem emberi lény.
Azt mondják, a fájdalom elmúlik.
Azt mondják, az állatok nem tudják, hogy meg kell halniuk.
Azt mondják, fontos, hogy ne hagyd őt szenvedni.
Azt mondják, lehet majd egy másik.
Azt mondják, ez meg fog történni veled.
Azt mondják, ez több fájdalom…
De nem tudják, hogy hányszor is néztél a kutyád szemébe
Nem tudják, hányszor néztetek szembe a sötétséggel, te és a kutyád.
Nem tudják, hányszor volt úgy, hogy csak a kutyád volt melletted.
Nem tudják, mennyire féltél mikor éjszaka a bánatod ébresztett fel.
Nem tudják, hányszor aludt melletted a kutyát
Nem tudják, mennyit változtál, mióta a kutya az életed részévé vált.
Nem tudják, hányszor ölelted át, mikor beteg volt
Nem tudják, hányszor csináltál úgy, mintha nem látnád, hogy őszül.
Nem tudják, hogy hányszor beszéltél a kutyádhoz, az egyetlenhez, aki tényleg meghallgatott.
Nem tudják, hogy a kutyád az egyetlen, aki tudta, hogy fájdalmas időket élsz.
Nem tudják, hogy milyen érzés látni az idős kutyád, ahogy próbál felkelni azért hogy üdvözöljön téged.
Nem tudják, hogy mikor a dolgaid rosszul mentek, a kutyád volt az egyetlen aki nem hagyott el.
Nem tudják, hogy a kutyád élete minden pillanatában bízott benned, az utolsóban is!
Nem tudják, hogy a kutyád mennyire szeretett téged és elég volt csupán annyi a boldogságához, hogy te is szeretted őt.
Nem tudják, hogy sírni egy kutyáért egyike a legnemesebb, legmeghatározóbb, legigazabb, legtisztább és legmelegebb dolgoknak, amit csak tehetsz.
Nem tudják, hogy amikor legutóbb bajba keveredtetek… te meggyőződtél róla, hogy neki nem esett bántódása.
Nem tudják, milyen érzés volt simogatni a pofiját élete utolsó pillanataiban…
Minden KUTYA emlékére, aki már a szivárványhíd túloldalán van.
Örökké a szívünkben fogtok élni💕

Photo Travis Patenaude.
– author Emanuele Spud Grandi