Nem ez a lényeg. Jól vagyunk. Meg vagyunk. Ez a lényeg. Néha a fiuk kiakadnak és este elmennek sétálni. Akkor más sétikálókkal sem találkoznak. Mindig kérem ne menjenek messzire, személyi kártya náluk legyen, hiszen bármikor igazoltathatják őket a rendőrök, megvan hozzá a joguk. Bár nemigen láttunk még errefelé egyet sem. 

Mondanám, hogy felénk nincsenek is renitensek, de ez sajnos nem igaz. Az utca tele autóval, tehát itthon vannak az emberek. Én nem vagyok egy leskelődő típus, leskelődtek utánam eleget, direkt nem foglalkozom azzal ki hová és mikor, kivel megy el. Ő dolga, mint ahogy az enyém is csak rám tartozik. Meg hát időm sem lenne. 

Még hetekkel ezelőtt Barnus bevállalt egy munkát ami most lett kész. Drága barátok jöttek érte. Már akkor összeszorult a torkom, amikor előre lebeszéltük,  hogy Barnus tegye le az ajtóba  a dobozt, ők felveszik és már mennek is. Igy is lett, a gombóc rendesen nőtt a torkomban, hogy nem ölelhettem meg őket. 😥 Pedig annyira, de annyira hiányoznak. ❤ Pár percet beszélgettünk, talán 2 méter is volt közöttünk, mikor láttuk, hogy messzebb a mi oldalunkon közeledik egy tizenéves srác futva, apja mellette bicajjal. Megvoltam győződve arról, hogy látja ott vagyunk és át fog menni a másik oldalra. Közeledve még hangosan meg is jegyeztem, hogy ugye nem futkorászik át közöttünk? Barátnőm mondta, hogy nyugodjak meg, átfog. Hát így is lett. 😦 Szóval ennyit a normális távolság betartásáról. 😦 És nem nyugtattak meg azzal, hogy ez megy mindenhol. Barnus szobájának az ablaka az utcára néz, gyakran nyitva az ablak, mondta is, hogy csak én gondolom, hogy kevesebben vannak az utcán, higgyem el, hogy még így is sokan mászkálnak kint. 😦 

Kedd este mehettünk az első online csomagunkért. Még másfél hete rendeltem az egyetlen helyen ami felénk működött, a Gent-ben lévő Albert Heijn üzletláncnál. Van egy kisebb bolt itt Aalst-ban is, de egyrészt senki nem tudna rávenni, hogy bemenjek a városkába, bár imádom minden szegletét. Valamikor a fertőzések elején itt voltak az első betegek akik kórházba kerültek. Másrészt itt nem lehet online vásárolni, ahhoz kicsi az üzlet és a hely. Hasonló lehetőség szokott lenni a Delhaize-nél, de Aalst-ban nem érhető el ez a szolgáltatás. Gent tőlünk 15 percre van. Mentünk, megálltunk, jöttek a srácok, kérték a nevet, majd hordták a dobozokat a kocsihoz. Gyuszi beszórta, fizetett kártyával és már mentünk is. Nem tudom voltunk-e 5 percig ott. Mi maszkban és kesztyűben mentünk, az üzletnél senkin nem volt sem maszk sem kesztyű.

Igy aztán el is döntöttem mire hazaértünk, hogy Gyuszi mindent kesztyűben behordott, a táskákat kívülről lefertőtlenítettem. Szóltunk a fiuknak, és Dávid segített minden egyes dobozt és csomagolást letörölgetni, mi Barnussal meg pakoltuk be a helyükre amiket vásároltunk. Mindenki szó nélkül tette a dolgát. 😦 A végén Dávid megjegyezte, hogy ez szörnyű! 😦  Mikor hazaértem foglalhattam következő időpontot, ami nem volt. Mind betelt. Kora reggel nyitották meg a következő napot, azonnal néztem a naptárat és sikerült elcsípnem április 8-át. Két hét múlva. Kaptunk mindent! Egy fertőtlenítő nem volt. És paradicsomot sem kaptunk, de talán nem is baj. Viszont nagyon sok zöldséget és gyümölcsöt hozhattunk, némi húst is. Jók leszünk. 🙂

Dávidnak itthonról vannak órái, hellyel-közzel mennek is. Dolgozik minden nap. Az első napok nehezek voltak neki, de mára rájött, hogy van a garázsban futópad és szobabicikli, lehet tornázni, az udvaron rohangálni. Sokszor jön le mérgesen, mert felbosszantják a vele egykorú ismerősei. Tegnap is jött, hogy milyen hülyeségeket beszélnek, aztán jól megmondta nekik a magáét, hogy mit nyirvákolnak, az ő barátnője hazament Finnországba és fogalma sincs mikor láthatja legközelebb. Itthon van, mert csak így védheti meg a beteg testvérét, ha nem mászkál. Mi a fenét nyivákolnak? 

Most tavasszal szerettünk volna pipikéket hozni. Készültem rá nagyon. Nem lesz belőle semmi. 😦 De most bebizonyosodott, hogy bizony milyen jó lenne. Erre nem lehet kapni tojást. Esztikéméknek van 5 pipikéjük, mindig kapunk tőlük finom, friss tojáskákat. Szerencsére nagyon jó pipikéik vannak, több a tojáska mint amit ők elfogyasztanak. Igy jut néha nekünk is. Most is kérdeztem, nincs e tojás? Mondta ha átmegyünk akkor ad.

Elindultunk. Félelmetes volt az út. Ez az E40-es autópálya. Az egyik legforgalmasabb, hiszen Anglia felé a forgalom egy része is erre megy. Este 6.30. Ilyenkor dugó dugót ér mindkét irányba. Mennyit bosszankodunk e miatt. 😦 És most mégsem tudunk örülni, hogy nincs forgalom. 😦

Átmentünk,  ott voltunk, bejártuk a kertet, megnéztük mit csináltak, mire jutottak a kis erdőben, a kertben. De nem ölelhettem meg, nem foghattam meg a kezét!!! Ezt tiszta őrület!!! A mi családunk sosem szégyellte kimutatni, hogy mennyire szeretjük egymást. Mindig ölelgettem és simogattam a gyerekeket. Idővel Gyuszit is megtanítottuk erre és megértette milyen jó ez. Mindig egymáshoz érünk. És most nem lehet. Sírtunk mindketten. ❤ Szinte elmenekültem, közben meg azt éreztem, hogy csak legalább láthassam őket. Esztikém küldött Katinkának is tojást, így hazafelé beadtuk. Láthattuk őket is, de nem volt semmi ölelés. Drága Katinkámat hányszor öleltem magamhoz, nyugtatgattam amikor beteg volt, baj volt. De szerencsére ott vannak a párjaik, nincsenek egyedül! Hálás vagyok ezért! ❤ 

De ez itt tiszta őrület! 😦 Sokszor érzem, hogy mint egy rossz katasztrófafilm részese lennék, de nem látom a végét … Néha felemelem a fejem, hogy ez nem is velünk történik, csak egy rossz álom és mindjárt  felébreszt valaki. Aztán az jutott eszembe, hogy a régi öregek mennyire félhettek a háborúban. Drága Mami mesélt pár dolgot, akkor is szörnyű volt hallani, de most érzem én is azt a fajta félelmet. Félünk, mert nem befolyásolhatjuk a dolgok alakulását. Csak egy játék részesei vagyunk …