Címkék

, , , , , , , , , , ,

Bezárkózásunk 4. napját kezdtük meg ma. Tudtuk ez a nap más lesz. Tegnap este 9 körül kihirdette a délelőtt megalakuló belga kormány miniszterelnöke, hogy kijárási tilalmat vezetnek be. Vagyis nem így mondta, csak a fő virológus jegyezte meg viccesen, hogy elveszik a dolgok élét, de különben igen, ez bizony az lesz, talán kicsivel light-osabb kivitelben. Ha sikerül megregulázni a belgákat akkor ez marad, ha nem akkor totális szigor jön. Kivárjuk, én azért reménykedem, hogy végre összeszedik magukat és betartják a szabályokat. 

Itt is kétféle ember létezik, az egyik aki nagyjából letoj mindent és mindenkit és a másik, aki betartja a hozott szabályokat és felháborodik az előző meggondolatlanságán. Ennek hangot is adnak. Az elsők meg kinevetik őket. Szóval megy az adok-kapok. Közben szomorodik a helyzet és bejönnek a statisztikai számítások, a figyelmeztetések és súlyosbodik a helyzet.

Ma, 2020. március 18-án 243 új fertőzés történt Belgiumban az elmúlt 24 órában.
Jelenleg 496 beteget kezelnek kórházba, 135-tel többet, mint tegnap. 100 beteg van az intenzív osztályon, 21-el több, mint tegnap. 66 ember lélegeztető gépen van. 14 ember már meghalt a koronavírusban. Ez néggyel több, mint kedden. A legfiatalabb áldozat 59 éves férfi volt – jelentette be a szövetségi közegészségügyi szolgálat. A megerősített fertőzések száma 1466 Belgiumban. Ez egy igencsak alábecsült szám, mivel nem tesztelnek mindenkit a saját bevallásuk szerint is. 😦 

Végre jönnek jó hírek is a maszkokkal kapcsolatban, hiszen megfelelő védőfelszerelés nélkül dolgoznak a kórházakban. 15 millió maszk úton van Belgium felé, ami csütörtökön vagy pénteken ideér. Az első szállítmány 5 millió műtéti maszkot tartalmaz amit a kiegészítő személyzet fog kapni akik az egészségügyi létesítményekben dolgoznak. A második szállítmány 9 millió szájmaszkot és 1 millió FFP2-es maszkot tartalmaz és azok fogják kapni akik közvetlen kapcsolatban lesznek a betegekkel. Ezek a szállítmányok kifognak egészülni 500 ezer műtéti maszkkal, mely az Alibaba alapítójának az adománya Belgium részére. 

Pár perce, most életbe léptek az új szabályok Belgiumban, amelyek most első körben április 5-ig érvényesek, de meghosszabbítók.

Az élelmiszert forgalmazó üzleteken kívül a gyógyszertárak, az újságosok, a posták, benzinkutak, bankok lehetnek csak nyitva. Az éjszakai élelmiszerüzleteknek is be kell zárniuk este 10-kor. 

Megtiltanak minden csoportosulást, találkozót! Bezárnak minden helyet, ahol összejöhetnének az emberek. Az utcára kilehet menni sétálni, sportolni, a családtagok kimehetnek együtt is ha tudják igazolni, hogy egy házban élnek, de baráttal pl. csak egyel lehet menni, de vele is legalább 1,5 méter távolságot meg kell tartani. 

Az üzleteknek ki kell számolni, hogy az üzlet nagysága és a meghatározott légtér ami rendeletileg kell egy embernek az hány főig engedélyezi a belépést az üzletbe . A többieknek kinn kell várni, másfél méteres távolságban egymástól. Kérik, hogy mindenki bevásárlókocsit vigyen, mert akkor logikusan messzebb vannak az emberek egymástól a kasszánál. 

A cégeket felszólították, hogy amennyiben lehetséges tegyék lehetővé az home office-t, ha nem lehet, akkor a munkahelyen kell biztosítani a szabályoknak megfelelő munkavégzést, pl. 1,5 méterre dolgozhatnak az emberek egymástól. Amennyiben egy cég nem hajtja ezt végre akkor jelenteni kell az ott dolgozóknak.

Megszüntették a bíróságok általános munkáját, csak a nagyon sürgős esetekkel foglalkoznak.

Kérik, hogy a rendőrök munkáját segítsék. A bűnüldözők szigorúbbak lesznek, nem tűrnek semmilyen  kihágást.  Az a feladatuk, hogy az embereket otthon tartsák.

Bárki aki nem tartja be a szabályokat pénzbírsággal sulythatják melynek összege 4 ezer euro és 3 havi elzárással járhat. 

Mi itthon megvagyunk. A lányok is jól vannak, mindenki egészséges. ❤ Gyönyörű szép idő van kint, igazi tavasz. Megyek kertészkedni. 🙂 Vannak virágmagjaim, itt az ideje, a kis keltetőbe kerüljenek, mert lehet másképp nem lesznek nyáron virágok. 🙂 Aztán itt egy rakás festék, a kertibutort is le kell festeni, az sem egy napos munka lesz. 🙂  És különben is vannak festékeim, azokkal is eltudom foglalni magam míg a fiuk dolgoznak. 🙂