Címkék

, , , ,

Sajnos megvan az első belga áldozata a vírusnak, egy 90 éves nő személyében, aki nagyon beteg volt különben is. Rajta kívül még ápolnak egy 75 éves férfit, aki az elsők között lett beteg, az egyik brüsszeli kórházban, az ő állapota kritikus napok óta. Bizonyára mindent elkövetnek érte, hogy megmentsék az életét. 

Már 47 új fertőzött is lett Belgiumban, 639 mintát vizsgáltak meg az elmúlt 24 órában, melyek közül ennyi lett pozitív, azt is elmondták, hogy 29 Flandriában, 11 Wallóniában és 7 Brüsszelben derült ki. Tehát hivatalosan 314 fertőzött van most Belgiumban.

A szövetségi kormány felszólította a rendezvények szervezőit, hogy az 1000 főnél  nagyobb tömeget megmozgató rendezvényeket halasszák el. Felhívja továbbá a vállalatok figyelméthogy tegyék lehetővé az otthoni munkát annak aki megteheti. Ezzel a fertőzés veszélyét is elkerülhetik, továbbá a ha tömegközlekedési járműveken kevesebben utaznak akkor csökkenhet a fertőzések száma ezáltal is.  Az iskolák egyelőre még nyitva maradnak. Megkapják az iránymutatást, hogy ne legyenek iskolai kirándulások  és a party-kat halasszák el. Wallóniában látogatási tilalmat rendeltek el az idősotthonokban, és egyúttal kérték az intézményeket, hogy tegyék lehetővé a lakóknak, hogy valamilyen elektronikai készülékkel tudják tartani a kapcsolatot a családjukkal (skype, messenger). Flandriában még nincs ilyen szigorú rendelet, csak lecsökkentették a látogatási időt és megkérték a családtagokat, hogy gyerekeket ne vigyenek az intézményekbe. 

No és ennyi, azt hiszem a hivatalos rész. 

Még tegnap változtattak a protokollon, hogy kell jelentkezni ha valaki azt gondolja, hogy fertőződött, először fel kell hívnia az orvost, ő beszél a beteggel majd a válaszokból kitalálja, hogy csak szimplán megfázott, vagy több ellátást igényel. A szerint vagy behívja a rendelőbe vagy mentőt küld érte. Elvileg így van, de sokfelől hallani, hogy akadozik ez az ellátás. A rendelőkben viszont nagyon sokan vannak, a házi orvosok már most nagyon leterheltek, ezért is próbálták hozni a fenti változást, az ő munkájuk megkönnyítésére.

Teszthiány van az országban. Aztán mondták, hogy de nem is, aztán hogy de mégis. Két virológus is van akik szoktak nyilatkozni, ők sem nagyon egyeznek meg egymással. Többen még mindig helytelenül az influenzához hasonlítják a coronavirust, de az olaszországi események után egyre többen néznek utána rendesen a dolgoknak. A tegnapi bejegyzésemben tett kiegészítés az olasz helyzetről itt is megtette a magáét. Sokan hőzöngenek és fel vannak háborodva a kormány hozzáállásán. Tegnap sok európai sajtó végigvette az Unió országait, hogy hol milyen intézkedéseket vezetnek be, Belgium még csak meg sincs említve. Erre az emberek úgy gondolták, hogy azért, mert tényleg nincs semmi. Ma hajnalban megszellőztették a hírekben, hogy ma komoly intézkedéseket fognak bejelenteni, fentebb olvashatjátok mik ezek. 

Azt gondoltam, hogy én nem érzem jól, de ma világossá vált számomra a kommentek elolvasása és pár bejegyzés elolvasása után, hogy nagyon sok belga fel van háborodva ezen az egészen. Főleg a középkorosztály. Talán mert ők vannak a veszélyeztetett csoportban? Olyanokat írnak, hogy ezekkel az intézkedésekkel nem vigyáznak rájuk, csak a gazdasági mutatók érdekli a kormányt, és feláldozzák a pénz érdekében az embereket. Nagyon sok rendezvényen már most levették a létszámot 1000 fő alá a rendelet miatt, de ezt nevetségesnek tartják, hiszen 957 ember is ugyan úgy lehet beteg mint 1000. Antwerpen polgármestere szinte kikérte magának a korlátozó rendeleteket. Mert milyen jogon mondják meg, hogy maradjanak el a rendezvények, Antwerpenben óriási koncertek maradnak el e miatt. Aztán feltették neki többen is  a kérdést, hogy ő mindenható-e? Megy itt is, most is az adok-kapok. 😦 

Sok idős meg úgy viselkedik mint annak idején amikor kitört egy vulkán és nem akartak elmenni az emberek, mert hogy ez a hegy még soha nem bántotta őket. Az, hogy előtte x ezer évvel az egy működő vulkán volt a legkevésbé sem hatotta meg őket, és az sem, hogy morgott a föld a lábuk alatt. Aztán meg … 😥 

De nem szabad általánosítani! Itt is nagyon sokan bölcsen és okosan viselkednek (leginkább ők a hőzöngők a rendeletek enyhesége miatt). 

Nem voltam boltban, nem tudom, de ahogy hallom nincs gond az ellátással, a boltok nem üresek. Mi azért a héten rendelünk egy gluténmentes csomagot, biztos ami biztos. Laktózmentes tejet már beszereztünk, az eláll hónapokig. Talán hétvégén mégis több dolog kerül a bevásárlókosárba, kicsit előre fogok gondolkodni. 

Nemrég hozták nyilvánosságra, hogy az Európai Bizottság alkalmazottai között találtak 4 fertőzöttet és még párnak várnak az eredményére. Ők mind Olaszországban voltak az elmúlt hetekben valamikor. Írtam Gyuszinak derítse ki kik lehetnek, merre dolgozhattak, mert náluk is vannak olaszok és otthon is voltak a szünetben.

Még gyűjtöm majd a napi híreket és a saját véleményem is jön délután …