Végre sikerült összeterelni a gyerekeket az elmúlt hétvégére. Nem egyszerű már, hiszen mindenki éli az életét, saját dolgaik, programjaik vannak és bizony a velünk töltött idő is egy a sok közül. Én megértem ezt, örülök ha hallom erre vagy arra jártak hétvégéken, hiszen egész héten dolgoznak, kell a kikapcsolódás. Míg jó idő volt addig mindenki dolgozott a kis kertecskéjében, de már hetek óta esik és esik és esik. Hétvégén is persze. 

Igy aztán összeterelődtünk, kilencen. 🙂 ❤ Mire ideértek már kész is volt a kaja, így nem kellett a konyhában sertepertélnem, velük tölthettem én is az időt. 🙂 Sokat nevettünk, sokat beszélgettünk komoly és kevésbé komoly dolgokról. Szóba került a munka, az utazások, a közelgő esküvő, ki hol tart, mire készül.

Gyuszi törölgette a székeket a garázsban. Kibírtak bizony 10-12 évet, addig gyűrtük őket hatan, aztán ami rossz volt kidobtuk, a többit megtartottuk, kint várakoznak a kerti kisházban, hogy jöjjenek a gyerekek, olyankor segítenek körbeülni újra az asztalt. Törölgeti őket, mosolyog, jó, hogy eltettük őket. Igen, jó. Ha Barnusnak lesz barátnője, akkor kell szerezni még. Szerzünk. 🙂 Mert tuti várja már a mi jó lelkű drága fiacskánkat is egy lány, csak még nem találtak egymásra. Hátha jövőre, ha már rendes suliba jár. Most szinte ő a legfiatalabb a csoportjában. No de majd eljön annak is az ideje. 🙂 

Ideköltözésünkkor nem nagyon volt pénzünk, de az ebédlőbe kellett asztal és székek. Olyan asztalt vettünk, amit két résszel is meg lehet toldani. Ilyenkor mindkét rész belekerül a közepébe. Aztán a székek szép sorban, körben. Együtt terítés. Csicsergés, zsong a ház, mint régen. Hozom a gőzölgő ebédet, próbálok nagyon odafigyelni, hogy Vincent és Axel is szeresse amit főzök, hiszen az ember nem szerethet mindent, van aki a babot-kukoricát nem szereti, van aki a sajtot. 🙂 A két fiú már megszokta, hogy ilyenkor zsongunk mint a méhkas. Egyre többet beszélnek és értenek magyarul, a társalgás meg tényleg mindenféle nyelven megy, leginkább angolul, hiszen az a közös, de be-behallatszik innen-onnan francia, flamand is, no meg a magyar. 🙂 

Dávid nagyon durván keveri a nyelveket, mindezt folyékonyan. Főleg az angolt keveri a magyarral, és nem fordítva. De folyamatosan, én nem is tudom, hogy hogy képes erre. A lányok inkább nem mondják ha nem jut eszükbe a magyar szó, próbálják körbeírni mit szeretnének mondani. Viszont senki nem töri a magyart, bár lehet le is törném a derekukat érte, amit tudnak szépen mondják, beszélik. 

Dávidot felköszöntöttük végre, már 23 éves lett idén. :O El sem hiszem! Ebéd után a kávé mellé így jutott csokis torta is meg Esztikém hozott mascarponés nagyon finom sütit. 

Ilyenkor olyan gyorsan telik az idő. A lányok addig csicseregtek, hogy elcibálták a fiukat még moziba késő délután, így 4 körül elmentek, majd Dávid is összepakolt, begyűjtöttük az egy hétre való kaját a hűtőből és Gyuszi feltette a vonatra. 

Elcsendesedett a ház. 😦 Újra. 😦 

Mikor elmennek mostanában sírdogálok. Ilyenkor Gyuszi megölel, tudom neki is fáj, hogy elmentek. Nagyon szeretjük a gyerekeinket, nagyon jó fejek, kedvesek, aranyosak, tisztelettudóak, jó minden velük eltöltött perc. És soha nem elég. Talán már soha nem is lesz elég. Nehéz ez, mert mi hatan mindig együtt voltunk, világgá mentünk, jöttünk, nem volt senkink csak mi egymásnak. Ezek az évek nagyon összekovácsoltak minket így nehezebb is elviselni a hiányukat. De tudjuk jól, hogy ez az élet rendje. Büszkék vagyunk rájuk, főleg mert rendkívül jó emberek lettek mind! Emberek a talpukon, akik azt gondolom, hogy a jég hátán is meg fognak élni, bármilyen nehézséggel is kell szembenézniük. Nem fogják feladni, hanem küzdeni fognak. Mi pedig maradunk hátországnak, ahová remélem mindig jó lesz hazamenni. ❤ Egy szülőnek szerintem ez is a feladata. Minél jobban szorítanám őket magamhoz annál messzebbre mennének. Igy mindig örömmel jönnek, remélem. ❤ 

Kis dédelgetett álmom is megvalósult Katinka jóvoltából. Nemrég ugye vásároltunk az ebédlőbe egy jó nagy, használt, feneketlen komódot, ami mindent elnyelt ami előtte az expediteken porosodott. És így nyertem egy felületet amire az volt az álmom, hogy a gyerekek fényképeit fogom kirakni. Meg is vettem a kereteket. Katinka mikor megjött boldogan mutatta, hogy milyen jó kis fényképnyomtatót vásároltak előző nap amit majd remekül tud hasznosítani a vállalkozásához. Mondta is, hogy próbáljuk ki, nyomtassunk képeket. Kerestünk, kutattunk, nyomtattunk, előkerültek a féltve őrzött képkeretek is. Majd a helyükre ahol szemmel vannak tartva minden nap. ❤