Már írtam többször, hogy Dávid milyen nagyszerüen teljesítette az első tanévét. De azért ez rendkívül fárasztó volt neki, naponta 3-4 órákat utazott, éjszaka tanult mert az átszállások miatt nem nagyon tudott a vonatokon. Az első év azért volt nehéz, mert neki semmilyen előképzettsége nem volt, nem tanult soha rajzolni, egyszerűen csak a szorgalmával, a kitartásával behozta a többieket. Év elején kérdezte is pár srác, hogy ő mi a fenét keres ott? Aztán év közben ezek a srácok elmaradtak, Dávid maradt és elvégezte. 🙂 ❤ 275 körül volt az induló évfolyam, a végére maradtak 50 körül. Nagyon sokan maguktól elmentek, mert azt mondták ők ezt nem birják, vagy nem nekik való, többeknek a vizsgák nem sikerültek.

Az első évfolyam az első évfolyam mindenhol. Kis csicskák ahogy ők mondják, a felsőbb évesek nem nagyon nézik őket semmibe. Itt is igy volt. 😀 Aztán az év végi vizsgák előtt pár héttel egy kis csoportból oda mentek hozzá, hogy van-e kedve velük lenni. Ó, nagy szó volt ez, hiszen ezek a srácok és lányok már felsőbb évesek voltak, kenték-vágták amit kellett, elsősöket, nos szépen mondva nem nagyon szoktak befogadni. 🙂 Mondták, hogy melyik kávézóban szoktak találkozni, menjen ő is oda. Azt gondolta majd iszogatnak meg beszélgetnek erről-arról ahogy a régi haverjaival is. És ott kiderült, hogy nem-nem, ezek a srácok a kávézóba dolgozni járnak. Egymást segítik, megbeszélik egymás munkáját, fejlesztik, tanítják egymást. Dávid annyira örült ennek, mert úgy érezte, hogy neki nincs ideje szórakozni, neki fejlődnie, tanulnia kell még sokat és itt szó sem volt ilyenről. Szóval befogadták és segítettek neki. Nagyon-nagyon megtisztelve érezte magát. És ekkor eldöntötte végre, hogy oda kell költöznie. 

Belgiumban nagyon kevés úgynevezett kollégium van mint Magyarországon. Kot-oknak hivják az épületeket melyek magánkézen vannak nem az iskoláé. A tulajdonos dönti el mit ad a bérleti díjért. Dávidnak sikerült egy zöldövezetben találnia egy kisebb szobát, ami 3 emeletes, szintenként van 3 szoba és a mellékhelyiségek. Azért örült ennek, mert nem zsúfolt, a tulaj vállalkozása  a földszinten van, tehát ha gond van elérhető. A sulitól nincs messze, még gyalog is csak 30 perc. 

Összedugtuk fejünket és mondtuk, csinálja! Bizonyított, megérdemli, csinálja. Ha az eddig utazással eltöltött időt tanulásra tudja fordítani, akkor talán kevesebbet kell éjszakáznia, talán marad ideje egy kicsit pihenni, élni. 

Már hetekkel ezelőtt beirták a naptárba, szeptember 22.: költözés. Már úgy vásároltam, hogy neki is, ugy gondolkodtam, hogy neki is, külön. Raktuk össze a cókmókját, vettünk neki ezt-azt, hogy ne szenvedjen semmiben hiányt. 

Szombaton aztán elkezdtünk pakolászni. Néztem ahogy Gyuszival szuszakolják be a cuccot az autókba. És elkezdtek potyogni a könnyeim. Igaz, hogy nyáron sem volt itthon, mert dolgozott Brüsszelben és a barátnőjénél lakott, de ez most valahogy más volt. Az érzés …  Nem tudom elmagyarázni … 

Egyszer csak trappol be a garázsból egy dobozzal a kezében. Rámnéz:- Miért sírsz anyuci? – Elmész! 😥

Olyan nagy, a hóna alá is alig érek. Nagy kezeivel átölelt és úgy mondta:- Örökké hálás leszek azért, mert kitartottatok mellettem. Hogy hittetek bennem. Mindent nektek köszönhetek és ezt nagyon jól tudom. Ti vagytok az én hátországom ahová bármikor jöhetek, mert tudom ti itt vagytok nekem. ❤ 

Hát bizony kellett egy kis idő, hogy megnyugodjak. Jó fiu! ❤ Sokat küzdöttünk egymással, egymásért, de minden megérte! ❤ Csodálatos, hogy ilyen szeretettel tudom őt is elengedni, mint annak idején a lányokat, ezért rendkívül hálás vagyok neki is. 

Egy anya szeretete olyan, mint egy kör, nincs kezdete és nincs vége, állandóan körbejár, és mindenkit megérint, aki kapcsolatba kerül vele. Elborít, mint a reggeli pára, melegít, mint a déli nap és úgy takar be, mint a csillagos éj.

És szépen elindultunk, ők elől a kis öreg mazdájával, én utánuk. Ők nem tudják, hogy utközben is potyogtak még egyszer a könnyeim. Ugyan hányszor teszem meg még ezt az utat? De mindegy is, az a lényeg, hogy lesz kihez menni. 🙂

Nagyon szép helyet választott magának tényleg. Nagyon sok fa, zöldövezet, imádni fogja és megnyugtatja őt. A szoba kicsi, de berendezzük neki, barátságos kis fészek lesz, ahová jó lesz neki hazamenni. 🙂 Ez fontos nagyon! 🙂 Feltankoltam a kis hűtőjét, berendeztem a kis konyháját, mindent megmutattam neki. Aztán mondta, hogy menjünk el sültkrumplizni még együtt. Mert nagyon szeretné. ❤ Mentünk, persze, hogy mentünk. 🙂 És beszélt és beszélt és beszélt. 🙂 Jó látni mennyire tiszteli az édesapját, mennyi szeretet van benne irántunk. Hálás vagyok egy családnak, Viktornak és családjának, barátunknak, hogy segített nekünk kihozni őt a rossz időszakából, utat mutatott velünk együtt, amelyre jó volt rálépnie és harcolnia érte. Örülök, hogy a barátságok megmaradnak és remélhetőleg végig kíséri az ő és a mi életünket. ❤ 

Csak ne fájna annyira … ❤ ❤ ❤ De tudom: „…a gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat. Gyökereket, amelyek tartást adnak, hogy tudják, hova tartoznak, de ugyanígy szárnyakat is, amelyek az egyiket a kényszereitől és előítéleteitől szabadítják meg, a másiknak lehetőséget adnak új utakat bejárni vagy inkább repülni.” Goethe

Hát repülj kisfiam, szárnyalj … ❤ ❤ ❤