Ha röviden és velősen össze akarnám foglalni a lényegét, azt mondanám:
“Nem politizálunk, mert nem szeretjük az anyázást!”

Mielőtt a részletekbe megyek, megkérlek valamire: menj, és keress egy politikával foglalkozó blog- vagy Facebook bejegyzést! Olyan legyen, amelynél lehet kommentelni. Számold meg, hogy hányadik kommentnél kezdődik el az anyázás (bármilyen felmenő szidása vagy a bejegyzésben szereplő személy, esetleg az előző kommentelő értelmi színvonalára tett megalázó megjegyzés egyenértékű az anyázással). Fogadni mernék, hogy az első tízben találsz ilyen kommentet, de lehet, hogy ötig sem jutsz el. Ez az a pont, ahol a politikai vita átmegy gyerekes szardobálásba.

Nekünk valahogy a természetünkből jön, hogy nem anyázunk. Nem gondoljuk, hogy ha valaki nem ért egyet velünk, akkor az anyja kurva volt. Nem hisszük, hogy ha valakinek más a véleménye, akkor az gyengeelméjű vagy begyepesedett. Meggyőződésünk, hogy az eltérő vélemény nem tesz senkit hülyévé. Megjegyzem, nem vonjuk kétségbe a bunkó emberek létezését, mivel nap mint nap találkozunk velük, csupán nem gondoljuk, hogy azért ostobák, mert nem ugyanaz a véleményük, mint nekünk. A hülyeségüknek más oka van.

Találóan jegyezte meg egyik barátunk, amikor töltött káposztával és pacallal teli hassal filozofálgattunk: “Sokan összetévesztik a politikát a vallással”. Olyan elvakultan védik a “vezér” általi kinyilatkoztatátásokat, mint ha azok abszolút igazságok lennének, és bárki, aki cáfolni meri őket, istenkáromlást követ el. Nem néznek a dolgok mélyére, nem kérdőjeleznek meg gyanús kijelentéseket. Vitatkozni az ilyen emberekkel olyan, mint vízi pisztollyal graffitizni: semmi értelme, úgysincs foganatja.

A másik probléma, hogy az emberek hajlamosak elhinni a hazugságot, ha elégszer elismétlik a számukra. Ha azt mondom, megmásztam a Himaláját, azt mondod hazudozom. Ha mindenkinek elmondom, és már a századik embertől hallod vissza, kezded azt hinni, hogy van benne valami. Csak idő kérdése, és magad is elhiszed, hogy ott fenn jártam. Ettől még nem lesz igaz.

Oké, szinte hallom, hogy azt mondod: ugyan Gyula, te a büdös életben nem fogod megmászni a Himaláját! Rendben, akkor vegyünk másik példát:
Volt egy ember, aki azt állította, hogy a zsidó emberek alacsonyabb rendűek, mint az árják. Annyiszor és olyan meggyőzően mondta ezt, hogy az emberek elhitték, és milliók igazságtalan halálához vezetett. Ha józanul belegondolsz, ez egy baromság. A szomszédban lakó zsidó ugyanolyan ember, mint én meg te, aki éli az életét, dolgozik, szereti a családját, megpróbál boldogulni a világban. De ha valaki nap mint nap az ellenkezőjét állítja, előbb utóbb meginog a meggyőződésed, és elhiszed a hazugságot. Aztán egy idő után már annyira a magadénak vallod, hogy te is terjeszted. Ahelyett, hogy utánajárnál a dolgoknak és a hazugságok mögé néznél. Sajnos rengeteg ilyen ember van, aki nem hajlandó meghallgatni mindkét oldal, csak szajkózza, amit a vezérhangoktól hall.
Vitatkozni az ilyen emberekkel olyan, mint amikor azt a bizonyos borsót dobálod arra a bizonyos falra.

Mint fekete toll a fehér hollón olyan ritka az, amikor egy egészséges politikai vitatkozás után vigyorogva hátbaveregetik egymást az emberek, és megegyeznek, hogy nem tudnak megegyezni, de nem is baj, ilyen az élet, nem vagyunk egyformák.
Ezért van az, hogy nem igazán politizálunk. Ami nem jelenti azt, hogy nincs meg a politikai véleményünk. Hajaj, dehogy nincs! Csak sajnáljuk az időt és energiát értelmetlen vitatkozásokra fordítani.

Fotó: Odyssey Online