Ma reggel eszembe jutott, mert hát nem kell ahhoz szentimentálisnak lenni, hogy az ember visszanéz az elmult 364 napra. Régebben mindig irtam utolsó nap egy számvetést az elmult évről, de aztán elmaradtak. Idén viszont annyi minden történt, hogy meg kell néznünk szépen, sorjában. 

Valahogy úgy alakult, hogy idén, 2017-ben zajlottak az események körülöttünk, a család körül. 

Az év első pár hónapja nagy izgalomban telt, mert nagy fába vágtuk a fejszénket, úgy gondoltuk, hogy azt a pénzt amit eddig lakásbérlésre költöttünk havonta inkább saját ingatlan törlesztésére fordítanánk. Találtunk egy kis házikót magunknak, átrágtuk a pozitívumokat-negatívumokat és rábólintottunk. Nagyokat csalódtunk emberekben, ügyintézésben, az ember azt gondolná a magyarországi ügyintézésnél nincs lejjebb, jelentem de, van. Azért végül elmondhatjuk, hogy április 1-től (nem áprilisi tréfaként 🙂 ) de boldog tulajdonosai vagyunk egy kis háznak Brüsszeltől 20 km-re. 🙂 ❤

Barnus! Az év első hónapjaiban, tulajdonképpen míg tartott a tél, a hideg, a vírusos időszak addig szinte alig járt iskolába. Arról, hogy miként csalódtunk legfőképp emberekben nem szeretnék írni már. 😥 Arról majd egyszer írok, hogy bár nagy változás történt Barnabás életében, de az az időszak milyen negatív lelki hatással van a mai napjainkra is. De ha visszagondolok arra az időszakra nem érzek mást, csak óriási nagy szomorúságot nem csak a betegség miatt, nem csak azért, mert fenn állt annak a veszélye, hogy állapotromlás következik be Barnus életében, hanem azért ahogy emberek viselkedtek. 😥  Az én kisfiam viszont május elején úgy döntött, hogy hátat fordít azoknak akiknek ő nem kellett, egy este elénk állt és azt mondta, hogy szeretne átjönni ide a helyi iskolába, ami pontosan 340 méterre van tőlünk. Életünk egyik legjobb döntése volt. Visszanyerte az emberekbe vetett bizalmát, olyan szeretethullámokat kapott idegen emberektől, az osztálytársaktól, tanároktól, hogy a mai napig úgy jön haza, hogy meséli milyen kedvesek és rendesek hozzá. Beszélnek hozzá, segítik, hívják hogy van, segítenek neki, és soha nem hagyják magára. Jó lesz ez, bár iszonyat nehéz neki a nyelv miatt, de küzd rendesen! 🙂 

Március 28-án óriási veszteség ért minket … 😥 Drága édes Taszikánkról kiderült, hogy rákos. Bár 15 éves volt, de reménykedtünk a gyógyulásban, hogy adatik még idő együtt. Nem adatott. A műtét közben kiderült, hogy áttétes rákja volt, de sikerült kivenni a daganatokat. Fel is ébredt a drága szépen, de a szíve nem bírta már. Szépen elaludt … 😥 Mai napig nem tudom túl tenni magam az elvesztésén … 😥 Egyszerűen nem megy. Annyi mindent kaptunk tőle, annyi mindenre megtanított minket, minden napunkban itt él, emlegetjük őt. Tavasszal veszünk egy szép fát a kertbe és ott lesznek elhelyezve a hamvai, itt marad velünk, örökre. ❤ 

Április közepétől Barnabás elkezdett szedni egy új gyógyszert, az Orkambit. Sokaknál sikerrel alkalmazták, míg volt akinél nem okozott semmit, másoknál meg mellékhatások miatt abba kellett hagyni a kezelést. Izgultunk mi lesz, lesz-e egyáltalán hatása, eredménye? Nagyon reménykedtünk! 2-3 hét elteltével megszűntek a köhögések, nehézlégzések és bár azt mondták idő kell ahhoz, hogy kijelenthessük az Orkambi hatásos, így év végére kiderült, hogy igen.  Mivel más betegség miatt abba kellett hagyni a gyógyszer szedését, és újra visszajött a köhögés, a többi tünet, majd mikor újra elkezdte szedni ugyancsak 2-3 hét után megszűnt  minden. Ez egy rendkívül drága gyógyszer, melyet Gyuszi biztosítója fizet, ezért nagyon hálásak voltunk, hogy pár hete jött az értesítés, még egy évig finanszírozzák a gyógyszert Barnus számára. 

Az áprilisunk nagyon nehéz volt, pénzünk beosztva, minden centnek helye, így mi csináltunk a házikónkban mindent, festettünk, padlóztunk, majd költöztünk. Hálásak vagyunk a barátoknak, hogy most is mellettünk álltak és nem hagytak minket magunkra. ❤ 

Egy hónap múlva Katinka is elköltözött, beköltözött Brüsszelbe, gondolta kipróbálja az ottani életet is. Munkájával elégedett, nagyon szeretik őt, boldog ami egy cf-es állapotát nagyon befolyásolja! 

Június elején kaptam egy szeretetbombát, Brúnót! Drága Katinkám nem tudta nézni szomorúságomat édes Taszikám elvesztése miatt, így megajándékozott ezzel a drága kutyagyerekkel, aki ugyan csak tibeti terrier. Bearanyozta az életünket, sok mosolyt, nevetést csalva arcunkra, és olyan érzelmeket hozott felszínre nem feltétlenül bennem, igaz Gyuszikám, hogy tudjuk, ajándék ő nekünk, igazán. ❤

Innentől kezdve már csak egy dologra koncentrált az egész család, Esztikémék esküvőjére. Jártunk menyasszonyi ruhát nézni, sokat nevettünk, beszélgettünk, jó volt mert együtt voltunk. Aztán a szervezés Magyarországon és itt. Magyarországon volt egy fogadás a közeli rokonoknak, barátoknak. Csoda szép este volt, sok szeretettel, mosollyal megtöltve amit soha nem fogunk elfelejteni! 🙂 Augusztus 5-én pedig itt volt az esküvő, mely hasonló volt az egy héttel előtte lévő fogadáshoz. Minden jó volt, minden szép volt, minden úgy volt ahogy kellett lennie. ❤ 

Szeptembertől Barnusnak új suli, nagy izgalom, de elégedettség. 🙂 

Szeptember közepén kezdődött Dávidnak az egyetem, Kortrijk-ben. 3D grafikát tanul a lelkem, amiért rengeteget küzd, rengeteget dolgozik és nagyon büszkék vagyunk rá! Úgy néz ki, hogy megtalálta a helyét ő is, egy vizsgaidőszakon már túl van, minden vizsgája sikerült, ami iszonyat nagy szó, ott meg különben is! 🙂 

Szeptember végén Esztikémék is elköltöztek, ők is vettek egy kis házikót. 

Ezzel fel is bomlott az a jó kis hely, ahol laktunk. Soha nem fogjuk elfelejteni. Nagy ajándék volt ez mindannyiunknak, legfőképp nekem. A lányok egymás után elköltöztek, de csak az út másik oldalára egy társasházba. Ők ugyan abban a házban laktak, ott voltak egymásnak ha kellett. Mi meg szemben, így ott voltunk egymásnak, ha kellett. Tudtuk mind, hogy ajándék ez, úgy is kezeltük és meg is sirattuk amikor elsőként mi kiléptünk ebből a helyzetből. Nehezen viseljük még mindig ezt az időszakot, bár mindenki éli a saját életét, de mégis nehéz, hiszen összetartó a családunk. 🙂 ❤ Amikor tudnak jönnek és mi minden napért hálásak vagyunk nekik amit velünk töltenek. 🙂 

Megváltozott az életünk, elcsendesedett. Itt vidéken, falun olyan, mintha otthon lennénk a kis falunkban ahol felnőttünk. Szemben béget a bárány, a kakas kukorékol és nem zavar, hogy nyáron fél hatkor elrobog előttünk egy traktor, hiszen ebben nőttünk fel. Itthon vagyunk? A szomszédok kedvesek, elfogadtak minket. Itthon vagyunk? Már GPS nélkül közlekedünk, mintha bemennénk Gyöngyösre olyan, ha Aalst-ba megyünk. Itthon vagyunk? Csöndes kis életünket nem borzolja senki semmi rosszal, sem rossz akarattal, sem veszekedéssel. Itthon vagyunk? Jó kérdés, majd az idő megmondja. 

Remélem sok boldogságban, nyugalomban lesz részünk 2018-ban, nem baj ha nem lesz ilyen mozgalmas, csak nyugalmat, békességet, szeretetet akarok semmi mást! Hogy a gyerekeim jól legyenek mind a négyen, hogy boldogok és sikeresek legyenek! Kívánnám, hogy találják fel a gyógymódot mellyel meggyógyulhatnának a gyerekeim, dehát … no, álmodjunk nagyokat! Egészséget mindenkinek, ahogy Mami mondta, ha egészség van minden van, ha egészség nincs semmi nincs. 

Isten áldása és kegyelme alatt maradni, ez a legfőbb kívánságom, Isten a szíveket vizsgálja, tudja mi kell nekünk, hát úgy lesz jó ahogy ő akarja! ❤