Mindig akartam irni róluk, hogy milyen emberek, de most igazán mesélnem kell! 🙂 

A történetünk 12,5 éve kezdődött, amikor egy napsütötte kora tavaszi napon megérkeztünk és lakást kerestünk magunknak Brüsszelben. Tüt kerestünk a szénakazalban, sokan mosolyogva figyelték, mekkora buták is vagyunk, de mégis sikerült két nap alatt lakást találnunk. Az akkori szempont, hogy a sulihoz közel legyen, Gyuszi majd be fog járni a munkahelyre tömegközlekedéssel. Akkor még nem tudtuk, de wallonok közé költöztünk. Nem bántottak minket, ha köszöntünk köszöntek, de ennyi. Azt gondolom ha elesek akkor a szomszéd nem hajolt volna le értem. 😦 Hamar kiderült, hogy onnan nagyon gyors iramban le kell lépnünk, minden pénzünket megette a villanyfűtés. 😦 

Az eltelt egy év alatt sok mindent hallottam, olvastam. Megtanultuk az ország kettősségét, politikáját, mit miért tesznek, stb. Rájöttem, hogy flandriában valamivel kevesebbek a lakbérek. Kiderítettem hol a határ és meg is örültem, itt nem is olyan messze tőlünk. Aztán összeállt a kép, mert lett busz a munkába, az iskolabusz is elment odáig, nem lakást, hanem házikót találtunk jóval kevesebbért mint Brüsszelben. El is határoztuk, hogy költözünk. Amikor ezt meghallották páran, akkor elkezdtek szörnyülködni, hogy ne tegyük! A flamandok szemetek lesznek velünk, nem szeretik az idegeneket! Nem lesz nyugodt életünk közöttük, stb. De minket nem érdekelt, akkor is azt gondoltuk mint mindig, hogy nekünk az a lényeg, hogyha becsukjuk az ajtót akkor az ajtón belül mi van. Költöztünk megint, négy gyerekkel és Bocikával. Pár órán belül ott voltak a szomszédok, mind! 🙂 Biztosítottak arról, hogy bátran menjünk ha valamit nem tudunk, tőlük megkérdezhetjük. Ha tanácsra, segítségre van szükségünk, akkor menjünk, megkérdezhetjük. Mikor hozták a bútort bejelentés nélkül és nem volt otthon senki, akkor a pár házzal arrébb lakó tulajnak szóltam és elsőre jött segíteni bevinni a lakásba. És még van rengeteg szeretgetős történet abból a 4,5 évből míg ott laktunk. Befogadtak minket, hívtak, ott voltunk velük, ki nem hagytak minket semmiből. 

Aztán költözni kellett, kinőttük a lakást! 😦 Szó sem lehetett róla, hogy más környékre menjünk, meg is találtuk a nekünk tetszőt. Ott sem volt gondunk senkivel, kivéve a szomszéd gyerekével, dehát unatkozott, dobálta kővel Taszikát én meg berágtam. Végül a gyerekben volt annyi gerinc, hogy bevallotta mit csinált, így abból is jól jöttünk ki. De különösebb gondunk nem volt senkivel. Pár év múlva szüksége volt a lakásra a tulajnak, felmondott nekünk. Újabb költözés, de csak pár utcával arrébb. 🙂 Eldugott hely, csendes de a központban van. Az emberek kedvesek, köszönnek, mosolygósak. Az egyik szomszéd kedvessége odáig terjedt, hogy ma már Esztikénk férje. ❤ 🙂 Mikor elköltöztünk jöttek többen is elbúcsúzni, elköszönni. 

És hová máshová, mint Flandriába költöztünk volna? Sőt, bele a közepébe! 🙂 Még bejárható Gyuszinak, fél óra alatt benn van Brüsszel központi pályaudvarán. Igazán nem sok idő. Pár hónap múlva az a gondunk is megszűnt, hogy Barnust iskolába hordjam, hiszen saját kérésére már ide jár a helyi iskolába. 

Talán emlékeztek, hogy amikor a papírok aláírása után eljöttünk a kis házikónkba akkor a volt tulaj milyen kedves kiírásokkal kívánt nekünk boldog életet itt. ❤ Meghatódtunk, tényleg milyen ridegek ezek a flamandok. 😀 Aggódtunk a szomszédok miatt. A szomszéd néni Nikol, egy kedves idős hölgy. 🙂 Mosolyogva jött bemutatkozni. Egyszer előfordult, hogy elfogyott a kukacímkénk, Gyuszi ment és kért tőle. Amikor meg két nap múlva visszavitte akkor mosolyogva mondta, hogy nem is kellett volna. 🙂 

Költözés másnapján a másik szomszéd hölgy jött hozzánk oda miközben pakoltunk. Angolul bemutatkozott, mesélt pár szót magáról, a gyerekeiről, a környékről, a házról. Kedves volt nagyon. 🙂

Aztán egyszer a szembe szomszéd lepett meg minket bemutatkozásával, pár kedves szavával. 🙂 

Egyetlen rossz tekintetet, félrenézést nem kaptunk sem a környéken sem a községházán, iskolában, sehol. Semmi rosszallást! Nem érzékeltünk semmit a flamandok ridegségéből, nemszeretemségéből. 

És, hogy miért is jutott ez most eszembe? Ezek miatt:

Az utcánkban olyan rendszer van, hogy az egyik oldalon a hónap feléig, utána pedig a másik oldalon kell parkolni. A garázsunk előtt van a toyota, de mióta meg van Dávid Mazdája javítva azóta az utcán parkol vele. Már nap közben mondtam a fiuknak, ne felejtsék el átrakni a kocsit estére a másik oldalra!!! Jó, jó, nem felejtik. Este csöngetnek. Jött a szembe szomszéd, hogy a kocsit vigyük át a másik oldalra, mert reggel jönnek a rendőrök és keményen büntetnek. Gyuszi szépen megköszönte a figyelmeztetést és megígérte átáll vele a gazdi. Pár óra múlva megint csöngetnek. Most egy másik szomszéd jött, hogy ugyan álljon már át a másik oldalra a gyerek, mert meg fogják büntetni. 🙂 Gyuszi szólt Dávidnak vigye már át, mert az összes szomszéd hozzánk jár. 🙂  

Nem hinném, hogy nagyon utálnának minket. 😀 Még van másik történetem is egy másik szomszéddal, de azt majd egy másik alkalommal mesélem el.

”Milyen kivételes ajándék a mosoly, hiszen: nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra, mint neki, aki már nem tud mosolyogni!”

🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂