Volt kis nyuszink, Esztikének kicsi szeme-fénye:

Mindig saját fényképet készítettünk vele húsvétkor. Kis ugri-bugri. Hiányzik! 😥 Ő is. 😥 Taszika nagyon szerette, ugrált rajta kint az udvaron, meg sem mert mozdulni, nehogy baja legyen az apró nyuszikának. Volt, hogy úgy találtunk rájuk, hogy Taszika aludt az oldalára dőlve, rajta meg Nyunyika aludt. ❤ Mi úgy tudtuk, hogy a nyuszik nem kapnak el semmilyen emberi vírust. Sajnos nem így történt, egy alkalommal Esztike nagyon beteg lett, Nyunyika elkapta tőle. Doki bácsi kórházában lábadozott, egy ideig úgy is tűnt, hogy jobban lesz, de sajnos az érzékeny kis nyuszi szervezetet legyőzte a vírus. 😥 És hát nem is volt már fiatalka, talán ez is számított. 

Voltak már pipikéink is. Sajnos róla nem tudok képeket mutatni, mert a régi blogban irtunk róla, 2011 januárjában a születésnapom reggelére valami elpusztította KisPipit és a másik pipikét is. Csoda kis pipike volt. Fekete tollakkal, piros taréjjal! Esztikém állított be vele egy húsvét körüli napon. ❤ Vettünk egy nyusziketrecet és abban tartottuk míg pici volt, benn a lakásban. Minden nap takarítottam a helyét, semmi szaga nem volt, szabadon járt-kelt és nagyon kis bátor volt. Nagyon laza pipike volt, a reggeli kávézáskor simán felült Gyuszi lábára pihengetni. 🙂 Emlékszem erről van fénykép is, jó lenne ha előkerülnének. Aztán nagy pipi lett, kapott egy kis ólat a kertben, kapott egy másik pipikét akit úgy kezelt, mintha a babája lett volna. Minden nap kinn bóklásztak a fűben, este pedig be voltak zárva. Szalad a labda után, ha tollasoztak a gyerekek akkor meg szaladt a tollaslabda után, felkapta és uzsgyi. ❤ Imádta mindenki. Kell egy ilyen pipi!!! Emlékszem az első tojáskára, mennyire örültünk neki! 🙂 Mikor szaladtunk doki bácsihoz, hogy jaj, KisPipi beteg. Kaptunk gyógyszert, aztán tovább tepert a lelkem. ❤ Csak remélni merem, hogy lesz még ilyen pipikém. 

És maradjunk a tollasoknál! Mindig voltak madárkáim, időtlen idők óta japán sirálykák.

Mikor elköltöztünk Magyarországról akkor édesapának adtam őket. Nagyon szerette, minden reggel füttyszóval köszöntötték, édesapa pedig gyönyörűen tudott fütyülni nekik. Édesapa elment és a kismadarak is eltűntek, valahová, ki tudja hová … 😥 Én pár év múlva itt is kaptam egy nagyobb ketrecet és kaptam bele sirálykákat. Nem a legszebb madárkák, de én nagyon szeretem őket szerénységükért, kedvességükért, jóságukért. Dajkamadárnak is hívják őket, mert befogadnak minden madárkát és felnevelik. Az első madárkák közül az utolsó most pusztult el, bőven  több évvel később, mint ami az átlagéletkoruk. Megsirattam a drágát, elment ő is … 😥

Szerelmes papagájok ❤ A régi blogban sok fénykép volt róluk. Nagyon szerettem őket, egy számomra nagyon kedves akkori barátnőmtől kaptam az első kettőt. Csőri volt a bandavezér, simán visszadumált. Soha nem bántott, bátran benyulhattam a ketrecükbe. Mikor az előző bérleménybe költöztünk mivel kisebb volt a ház, így egyszerűen nem volt nekik helyünk. Jó gazdit kerestem nekik. Jelentkezett egy idősebb bácsi. Szívbeteg a fia, huszonéves. Gyerekkorában voltak ilyen madarai, neki szerezne örömet most az én csivitelőimmel. Odaadtam neki! ❤ Potyogtak a könnyeim, ó mennyire szerettem őket. ❤ Remélem jó kis madarak maradtak és bearanyozták annak a beteg fiatalembernek az életét. ❤ 

És hát etetjük a kinti madárkákat is. A régi helyen is volt jól megtervezett kinti etető, így Esztikém szavaival élve minden télen a mi udvarunkon laktak a legdagibb kismadarak. Izgultam tavasszal, hogy mikor költözünk, hiszen április közepéig kell itt etetni a madárkákat, aggódtam ha hamarabb költözünk nehogy elpusztuljanak. De nem, mindenki szépen kitelelt, nem lett baj. Abban meg csak reménykedem, hogy a mostani bérlők rájönnek miért maradt ott a földbe ásott etető és mit is kell kezdeni vele. 🙂 Jó kis madárkák legyetek kis gömböceim! ❤