Talán már felnőtt is lettem, mire  lett kutyus a családban. Kis fekete, loncsos, de mi szerettük. Bobi lett a neve, nem tudom miért. Leginkább édesapám kutyája volt, neki mindig különleges kapcsolata volt az állatokkal, növényekkel a természettel. ❤ Bobiról csak az jut eszembe, hogy cuki, csahol, ugrál, nyal, szeret, aranyos. Nemsokkal az esküvőnk után sajnos elütötte egy autó. 😦 

Tacsika ❤ Egyszer csak ott volt, nem tudtuk honnan, de ott volt. Kapott kaját, bejárt a házba, mindig nagyon kedves volt, vigyázott a gyerekekre, Katinkát elkísérte iskolába. Mindig tudtam minden rendben, mert 8 óra után nemsokkal hazaért. Egy téli estén elütötte egy autó. Mind megsirattuk, még a szomszédok is. Katinkának ő volt a KUTYA. Majd jöttek-mentek a kutyusok mint falun szokás. Nem értettünk hozzájuk, azt gondoltuk nekik is elég ha csak szeretjük őket, ma már tudjuk nem. Mielőtt kiköltöztünk Belgiumba volt egy kis fajtatiszta korcsunk. Ma már nem hagynám ott soha, de akkor az volt a legjobb megoldás, hogy uj családot keresünk neki. Szerencsére sikerült és mi nagyon hálásak voltunk érte. Remélem jó élete lett a kis aranyosnak.

Gyuszinál egészségügyi gondok léptek fel idővel, én kitaláltam, hogy majd milyen jó lesz neki egy kutya, majd járnak sétálni, megnevetteti, kikapcsolja őt a mindennapokból. Hoztunk is egy kutyust egy menhelyről, de sajnos vissza kellett vinnünk őt, simán fellökte Barnust, majd mikor megharapta akkor nem volt visszaút. Viszont ezzel úgy nézett ki, hogy be is záródott egy ajtó, nem lesz kutyánk. 😦 Egyre nehezebben bírtam, akartam egy kutyust!!! Nagyon!!! Könyörögtem, végül a gyerekek is könyörögtek. Mindent megígértem, majd én járok vele sétálni, én etetem, hozzád sem ér, nem kell vele foglalkoznod, stb. Nagy nehezen egy novemberi szombat reggel Gyuszi beadta a derekát, elmentünk egy menhelyre Esztikével és Dáviddal. Kicsi, rövid szőrű kutyust kerestünk. Taszika történetét elolvashatjátok itt az oldalon, csak a keresőbe kell beírni a nevét. És ő lett számunka, a család számára  a KUTYA! 

Minden, a mostani életünk is tőle indult. Az, hogy most vannak kutyáink neki köszönhetjük! Azt, hogy megváltoztak az érzéseink az állatok, a természet felé neki köszönhetjük! 9 évig tanított minket szeretetre, elfogadásra, önzetlenségre, hűségre. ❤ Idén tavasszal hagyott itt minket óriási űrt hagyva maga után, ami nem tudom elmúlik-e valaha? Rettenetesen hiányzik … 😥 

Sam azért került a családhoz, mert Dávid szeretett volna egy barátot, meg mert úgy gondoltuk talán Taszikának is jól jönne egy kutyabarát. 

Az első bejött, a második nem. Sajnos soha nem lettek jó pajtások Taszival, nem is tudom miért, hiszen Sam-nek nagyon kedves, békés természete van, mint minden goldinak.

Aztán Barnus könyörgésére lett egy kiskutyája, Jack.

Az ő élete sem volt valami fenékig tejfel, elolvashatja akit érdekel mik történtek vele rövid kis életében eddig. Mára egy boldog, kiegyensúlyozott, vigyori kutyus lett belőle. 🙂 Kis cuki pofa, motyorgó, aki még Taszikát is megszelídítette valamennyire. 

No és aztán elérkezett az az idő is, amiről én álmodtam, kb. 8-10 évvel ezelőtt. Egy este Gyuszi közölte, hogy szeretne egy kutyust, egy goldit. Én persze rámentem az ügyre rendesen, és szombaton már ott is vigyorgott kezében ez a drága lélek, Charlie.

Egy nagyszerű útra léptek ők ketten, melyet azóta is járják, immár 3. éve. Charlie-ból egy nagyon okos, nagyon kedves, intelligens kutya vált, aki első szóra megteszi amit kérnek tőle, imádja a labdát, a játék az élete és hogy gazdit megmozgassa kicsit az egész napi munka után. Hogy elárassza szeretetével minden este, hogy kizökkentse a taposómalomból mosolyt csalva az arcára. Charlie a legokosabb kutya a világon, akit Tasso nagyon szeretett. Doki bácsi mindig mondta, hogy higgyük el éveket adott neki Charlie megjelenése. Nagyon sokat játszottak együtt, megfuttatta az öreget sokszor. Charlie-nak már most nagyon sokat köszönhetünk ❤

Tasszoka elment, elköltöztünk és én állandóan csak sírtam a kutyuskám után. Egy szombati nap délutánján meghívott minket Katinka hozzájuk, majd mosolyogva, könnyes szemmel a kezembe nyomta Brunót.

Brunó jött szíveket, lelkeket gyógyítani. Olyan fajta mint Taszika volt. És néha félelmetes, hogy mennyire hasonlítanak a dolgai Taszikáéra. Először sokszor meg is ijedtem az érzésektől, a történésektől. Nagyon nehéz tavaszunk volt, és ő lett az aki megnevettetett, kizökkentett ha kellett a napok taposómalmaiból. Nagyon hálás vagyok, hogy itt van ő nekem, az enyém lehet. Charlie imádja, rengeteget játszanak, Jack a meg nem élt gyerekkorát most éli vele, sokat játszanak, futkároznak együtt, amiben a kis Jack-nek nem volt része. Brunó mindenkinek nagyon jót tett. ❤ 

Csak az elveszítettek hiányoznak mindennapjainkból … .'( Remélem még egyszer találkozunk … a szivárvány hídon túl …

A Mennyországot a földdel egy híd köti össze, amelyet Szivárványhídnak neveznek. 
  
A híd innenső oldala a lágy zöld fűvel borított dombok, hegyek és völgyek földje. Ha egy állat meghal, aki nagyon közel áll valakinek a szívéhez, a halála után a Szivárványhídhoz megy. Itt mindig van elég víz és eleség, folyton lágy tavaszi szellő fújdogál. 

Az öregek megfiatalodnak, a sérültek újra épek és egészségesek lesznek, pont olyanok amilyennek álmunkban látjuk őket nap mint nap, vagy amint emlékeinkben újra és újra előjönnek. Napjaik önfeledt játékkal telnek, boldogságuk mégsem teljes mivel mindegyiküknek hiányzik az a pótolhatatlan személy, akit maguk mögött hagytak. 

Nap mint nap játszanak és rohangálnak, de eljön a nap, amikor egyikük hirtelen megáll. Fénylő szemei a messzeséget fürkészik, vágyakozó teste remegni kezd. Hirtelen kitör a csoportból, és szinte repül a zöld fű fölött egyre gyorsabban és gyorsabban. Észrevesz Téged, és amikor te és különleges barátod újra találkoztok összeölelkeztek az örömteli újraegyesülésben, és soha nem váltok el többé. Az öröm csókjai záporoznak arcodon, kezed újra simogatja a szeretett fejet, és végre újra belenézhetsz azokba a bizalommal teli szemekbe, amelyek oly régen távoztak az életedből, de a szívedből nem hiányoztak soha. 

Együtt mentek át a Szivárványhídon.