A csoportomban nemrég feltettem a kérdést, hogy kinek milyen emlékei vannak, hogy mikortól szereti az állatokat? Kitől tanulta az állatok szeretetét? Saját kérdéseimre most én is előszedem emlékeimet.

Állatok? Falun nőttem fel. Nagyon sokáig kellett könyörögnöm, hogy legyen egy cicánk, de végül győztem és azóta talán nem is telt el év, hogy ne lett volna körülöttem cica. ❤ Persze segítségül hívtam ehhez az egérkomákat, akik rendesen oda tették magukat, így jöhetett a cica. 🙂

Frici cica ❤ Kislány volt, kékesszürke, cirmos gyönyörűség. Nagyon sokáig élt, megtanulta a közlekedést, vadászott, hozta az egereket szorgalmasan, mindenki megszerette. ❤ Falun irtották az egereket, mert hát bizony tényleg nagyon elszaporodtak, mérget is raktak ki időnként. Aztán a cica ha valahogy kapcsolatba lépett a méreggel, akkor jött a tragédia. 😦 Fricink is valahol összeakadt valami ilyesmivel, de nem pusztult el, hanem megvakult. Pont ezekben az időkben várt kiscicákat, egyetlen lett neki. Beteg lett a mérgektől és nem tudta etetni a picit. Életem első mentése volt, én etettem pár napos kora óta Kukacot. Azért Kukac, mert miután jóllakott nagyon szerette befészkelni magát a hajamba, a tarkóm alá bekukackodott, ott pihengetett. Frici cica még nagyon sokáig élt, majd egy napon eltűnt. 😥 Sajnos Kukacra nem emlékszem mi történt vele, de ő is sok évet élt meg, annak ellenére, hogy fő út mellett laktunk és naponta történtek tragédiák, nem volt szokás lefékezni ha cica szaladt át az úton. 😥 

Mikor Gyuszival összeházasodtunk és elköltöztünk Gödöllőre pár hét múlva  már egy fekete pici cica boldogította napjainkat, akit sajnos a huncutsága miatt elveszítettünk, felmászott a függönyre, leesett és eltörött a gerince. 😥 De aztán kaptunk valahonnan egy gyönyörű fekete kiscicát. Ő volt Luki, Lukrécia után a Frakk mese alapján. Ő nagyon sokáig élt, munkásszállásra is velünk jött, az egyetemi kollégiumi szobánkba is beloptuk majd visszaköltöztünk falura. Sokáig élt, de mielőtt Dávid megszületett volna eltűnt. Egyszerűen elment. Azt gondoltuk valami baj történt vele, de kb. egy év múlva  egyszer csak beállított. Nagyon szép volt, látszott, hogy befogadta valaki, új gazdája van. Egy napot otthon maradt, szeretgettük, simogattuk, este lefeküdt aludni, majd reggel rám nézett, hozzám bujt és elment. Soha többé nem láttuk. Gyuszival közös életünkben ő volt a CICA! ❤ Innen és hozzá hasonlítunk minden cicánkat. Majd költözések után kikötöttünk Veresegyházon. Valaki ajánlgatott nekünk két cicát, egy fekete-fehéret és egy trikolórt. Elhoztuk. Valahogy nem tudtak megmaradni. Hiába szeretgettük őket, nem és nem. Majd egy reggelre a tarka eltűnt. A trikolór cica felment a lakásba Katinkához, és innentől kezdve életük végéig tartó barátságot kötöttek. Ő volt a mi drága édes barátunk, Bocika ❤ 

Rendkívül okos, intelligens cica vált belőle és mindene volt Katinka és Katinkának is ő. ❤ Ő volt az a cica, akit fájó szívvel ott kellett hagynunk Magyarországon drága barátainknál miután elköltöztünk Belgiumba, aggódtunk megvár-e minket? De mivel Gabiékat is úgy szerette mintha a családja lenne, nem volt gond. Két hónap múlva robogtunk érte haza, el sem tudtuk képzelni, hogy ne hozzuk ki magunkhoz őt! Ott ült a kerítésünk szélén mint mindig és szemrehányóan közölte, hogy szégyelljük  magunkat amiért csak most jövünk érte. Érdekes út volt vele, de valahogy nem érdekelte. Velünk volt! Aztán mikor megérkeztünk körbejárta a lakást és úgy viselkedett, mintha örök életében itt lett volna velünk. ❤ 10 évesen beteg lett. Sokáig küzdött érte doki bácsi, tudta mennyire szerettük őt. De végül nem tudta megmenteni. Mivel volt benne nemesi vér, így nagyon sokat volt beteg az évek alatt és a mája felmondta a szolgálatot, nem lehetett rajta segíteni. Családunk elveszítette  leghűségesebb barátját. ❤ 😥 

Menhelyről már volt másik cicánk is, KisBüdi.

Az ő élete sem indult valami jól, menhelyre került kiscicaként. Onnan került hozzánk. Mint utóbb kiderült betegen. Elkapta a kennel betegséget ami a menhelyeken nagyon gyakori és csak a kiscicákat támadja meg, mivel még nem kapták meg az oltásokat. KisBüdi élete hajszálon függött. A doki már nem is fogadott el pénzt az utolsó vizsgálaton. 20 %, ennyi az esélye, hogy életben marad reggelig. Ha a reggelt megéri, akkor talán lehet reménykedni. Megmaradt, Katinkának köszönhetően. Iszonyú  fájdalmak és éhezés után sikerült talpra állítania ezt a cicát. Innentől kezdve 3 óránként evett, minden érintéstől félt, nem tűrt meg maga mellett senkit csak minket.

Pár év múlva kipróbáltuk, hogy beadjuk őket panzióba míg elmegyünk a nagyszülőkhöz. KisBüdi teljesen kikészült lelkileg. Annyira félt, hogy mikor hazahoztuk őket és elengedtük otthon akkor egy óvatlan pillanatban kiugrott a nyitott teraszajtón. Na akkor elkezdődött a keresés. Két nap múlva valami halk nyikorgásfélét meghallottunk a szomszéd magasított kis háza alól. Lámpával megtalálta Gyuszi. Hiába hívtuk nem jött ki, egyre halkabb lett a nyöszörgés. 😦 Nagyon aggódtunk. Valahogy Gyuszi kikaparta  onnan. Hazahoztuk, majd két nap múlva Katinka arra lett figyelmes, hogy a hátán hámlik a szőr, csatakos. Óvatosan megnéztük neki, mert nagyon fájt a környéke, majd rohantunk vele az orvoshoz, már láttam mi volt a baj, valaki meglőtte a cicát. 😥 A gerince mellett azóta is ott a golyó. Azt mondta doki bácsi, hogy amíg nem okoz problémát addig hagyni kell, mert lehet lebénulna a műtét után. Rendőrségen feljelentést kellett tennünk, mert ha esetleg vinnénk magunkkal külföldre és átnéznék a cicát és megtalálják benne a golyót, akkor feljelenthetnek minket állatkínzásért. Így védtük magunkat. 

Pér év múlva pedig valahogy lelépett otthonról. Mind nagyon sírtunk, egyszerűen nem tudtuk elhinni, hogy nincs meg. Tudtuk, hogy valahol retteg, reszket félelmében. A gyerekek mindenfelé kiragasztották a fényképét, a szomszédokat körbejárták, napokig járták a környéket a nevét kántálva. Talán egy hét is eltelt már, mikor Katinka egy késő este kinézett az ablakon és úgy látta, mintha a cica jött volna a ház felé. Mire lement elszaladt. Másnap felöltözött, bebugyoláltuk takarókkal és leült a nyitott ajtóval szembe, várta KisBüdit, aki szépen be is sétált pár óra múlva. A körmei mind tövig le voltak kopva, piszkos és nagyon sovány volt, de újra velünk. Ekkor megváltozott felénk, már nem félt, sokkal kedvesebb, aranyosabb lett. És most pedig itt dorombol legtöbbször a gépem mögött az asztalomon. 🙂 ❤

Bocika elvesztése után nagy űr maradt. Gyuszi mindig is szeretett volna egy fekete cicát, én felmentem egy oldalra ahol egyszer csak egy kis borzas fekete cica nézett vissza rám.

Ő Samu, a mi drága kis szőrpamacsunk, a mi kis drága cicánk, a mi kis Sanci-mancink. ❤ Csodálatos jellem, mindenki szereti és mindenkit szeret. 

Bocikát nem hozhatta vissza, de totálisan töltögeti most is minden nap az űrt az életünkben. Sokszor csal mosolyt, nevetést az arcunkra. Nagyon szeretem őt, sokszor aggódom érte, nehogy kimenjen, nehogy beteg legyen. Egyszer már majdnem elveszítettük őt. Ki lett ivartalanítva és sajnos egy év múlva megtalálta egy betegség ami az ivartalanított kandúrkákra jellemző. Szilikátok keletkeztek a vizeletében és ezek miatt nem tudott pisilni. Egyik óráról a másikra megnőtt a pocija, rohantunk vele orvoshoz. Gyuszi csak másnap merte megmondani, hogy a doktornő azt mondta pár órája volt csak a cicának. 3 nap kórház, azt hittem majd haragszik rám. De nem, mentem és jött és kérte, hogy hozzam haza. Azóta speciális kaját kap és nincs baj, de mindig félek, hogy nehogy megint baj legyen. Ő különben igazából tiszteletbeli goldi.  😀 Megtanulta, hogy jelezni kell ha jön valaki. A kutyák ugatnak, ő morog. 🙂 Sőt, ha az ablakban ül és morogva szalad, akkor a kutyuk felugranak és futnak ők is, mert tudják jön valaki. 🙂

 

Hát így vagyunk mi a cicákkal … szeretetben. ❤