Címkék
öröm, ünnep, barátok, belgium, család, emberek, emlék, esküvő, Gyöngyös, gyerekek, hála, Huszár kert, köszönet, Profidekor, Robi, rokonok, szeretet, Szilvi, virágok
Nem fogok sokat irni, inkább majd a képek beszéljenek helyettem! 🙂
Mi pár nappal hamarabb hazamentünk, de kellett is, mert így mindent le tudtunk Gyuszival fixálni. Esztiék még jó pár hónappal ezelőtt azt mondták, hogy szeretnének otthon egy fogadást csinálni a közeli rokonoknak, hozzátartozók, barátoknak. Olyanoknak, akik őszinte szívvel szeretik őket, jó szívvel gondolnak rájuk és elfogadják azt is, hogy belga a párja. Mi ugyan úgy nem szóltunk ebbe sem bele, ahogy semmi másba sem az esküvővel kapcsolatban. Ez az ő napjuk, róluk kell, hogy szóljon, értük van. Bele nem szóltunk, a döntéseiket támogattuk.
Kiválasztották a helyszínt, meghívták a vendégeket, megrendelték a tortát, a virágok beszerzésébe besegítettem. Mikor hazamentünk mindenhová elmentünk, megbeszéltük, véglegesítettük amit kellett, és már el is érkeztünk péntek estéhez, amikor is bár két óra késéssel de felszállt a repülő az ifjú párral és Axel családjával, akik még soha nem jártak Magyarországon.
Szombaton elvonultunk mi hárman a kis falunk kozmetikájába Zsuzsihoz, akinek nagyon hálásak vagyunk, mert megszervezett mindent nekünk. Nagy szeretettel fogadtak minket Erzsóval, kaptunk rengeteg puszit, ölelést, és jó volt látni a régi arcokat. Köszönjük szépen a csodás sminket, a gyönyörű frizurákat és hogy a körmeink is tökéletesek voltak. 🙂
Aztán rohanás öltözni, mert már indulni is kell! Csodaszépen fel lett díszítve a terem, Szilvi keze munkája által! 🙂 Az asztalokon Robi és felesége gyönyörű csokrai sorakoztak, pont úgy, ahogy Esztikém szerette volna.
Az asztalon mindenkit egy kis ajándék várt. A kép Rómában készült, amikor Axel megkérte Esztikénk kezét.
Egy kis meglepetés a belga vendégeknek is: 🙂
Drága Katinkánk nem szűkölködött most sem a fényképekkel, melyeket köszönök neki és Yana-nak, Axel hugának! 🙂
Ezt a képet itt külön kiemelném, mert ha azt az embert ott középen nem ismernénk a drága családjával együtt, akkor sokkal, de sokkal szegényebbek lennénk. 😀 Egyetlen pillanat alatt visszajött minden emlék, minden érzés! Soha nem muló baráti szeretettel szeretünk benneteket, Tamás, Gabó, Bimbi, Áron, Zenge! ❤
Azért mi is ott voltunk, kicsit:
Még itthon, jó pár hónappal ezelőtt sógornőm megkérdezte, hogy mehet-e a szokásos bohóckodás ami arra felénk szokásos esküvőkön. Mondtam persze. Meglátjuk milyen lesz a fogadtatás. 😀
Mondhatom, nagyon jól sült el, mindenki remekül szórakozott, sokat nevetett. 🙂
Többektől kaptunk pár sort, köszönő üzenetet másnap. Nagyon családias volt az egész alkalom és áthatotta a szeretet. ❤
Ezt az egész bejegyzést küldjük a magyarországi barátoknak, rokonoknak, tegyék el emlékbe a képeket és néha beszélgessenek rólunk! 🙂 ❤ Köszönjük, hogy részt vettek ezen a számunkra fontos eseményen. ❤
Mi is köszönünk mindent!!!❤️