Gondolkodtam, nem nyughattam, kitaláltam, majd Gyuszit leültettem olyan helyre ahonnan belátta az ebédlőt és a nappalit, és elmondtam neki mit hová szeretnék tolni, mit hová szeretnék rakni. 🙂 Bevetettem minden meggyőző taktikámat és végül rábólintott, ok, próbáljuk ki, majd megcsináljuk. Juhejjj! 

Ja, hát az nem úgy megy, hogy majd, én kitaláltam, meg is csinálom. Most ebben korlátokat szab a kezem, de magasról tettem rá. Hogy milyen szent beszédet kaptam érte utólag az már más kérdés. 😀 

Költözéskor az elv az volt, hogy a tervezett helyre a szekrények kerüljenek be a lakásba, a millió könyv kerüljön fel rájuk aztán majd lesz ahogy lesz. Amikor majd kiürül minden doboz akkor megreformáljuk a dolgokat. Éreztem, most jött el az én időm. 🙂

Szóval szekrényekről minden le. Közben válogattam. Ami nem kell, de nem akarok túl adni rajtuk, az megy dobozba és költözik a padlásra. Voltak mindenféle tanulást elősegítő könyveink, amiknek a gyerekek jó hasznukat vették, de mivel már senki nem jár magyar iskolába, így azokat oda fogom ajándékozni egy kedves hölgynek aki Belgiumban tanítja  a magyar nyelvet gyerekeknek. Eljön, megnézi, ami kell azt viheti a többi megy a papírszemétbe két hét múlva. Így hamarosan újra lettek dobozok a lakásban, itt, ott, amott. Némelyikbe még maradt egy kis hely is, de gyorsan kitöltöttük, segítséggel. 🙂

 

SanciManci végig asszisztált, hol lelkesített, ha elfáradt bealudt, vagy ha épp simire volt szüksége akkor panaszkodott mekkora cirókaminusza is van és azonnal menjek segítsek rajta. 😀  Természetesen a kutyákon is minden második lépésben majdnem átestem, így sokkal gyorsabban haladt a munka. 🙂 

Estére mire Gyuszi hazajött már helyükön voltak a szekrények, sőt az egyik már meg is volt pakolva és örömmel újságoltam, hogy két szekrény kikerülhet innen a padlásra. Nem szeretem a sok bútort, szűkítik a teret én meg azt szeretem ha szellős, világos minden. A kezem miatti morgást próbáltam elodázni a lelkesedésemmel, hogy ez milyen jó dolog és befér a sarokba a fotel egy olvasó lámpával a kandalló mellé, milyen jó lesz az télen oda bekuckózni. No ez annyira elvonta már Kedvesem figyelmét, hogy abba maradt a méltatlankodás. 😀

Nem, még nem végeztem. Majd, esetleg megmutatom. 🙂 Az ebédlő szalad, próbálom utolérni. 🙂 De, aminek nagyon örültem, a legfontosabb szakirodalom már a helyére került!

 

Mert ezek nélkül sehová!!! Limara könyveiben benne van minden amire szükségem lehet, a három kis színesben pedig az életem receptjei amin felnőttek a gyerekek. Remélem még fognak szaporodni bennük az irások, abban gyűjtöm a kis kincseimet, majd egyszer a gyerekeké lesz. No meg persze a kekszkészítő a pecsétekkel. 🙂

Lassan majd megint nekikezdek már a kekszek gyártásának, hogy őszi estéken a lámpafénynél, a fotelben ücsörögve legyen mit ropogtatni olvasgatás közben a sarokban, a kandalló melegében. 🙂 ❤