Május első vasárnapja, anyák napja. ❤

Szombaton valahogy bekeveredett Barnus Esztikémhez, egyedül voltunk Gyuszival itthon. Majd jött a telefon, hogy nincs vonat, meg különben is menjen már be érte lécci. Én addig gondoltam főzök ebédet hármunknak. Tudtam, hogy a lányok elfoglaltak, nincs idejük. Dávid a barátnőjével épp a határ mellé mentek egy barátjukhoz. Gondoltam nem baj, egyszer biztos sort kerítenek majd arra, hogy kijöjjenek, együtt legyünk. Én megértem ha dolguk van.

Egy óra múlva csöngettek, gondoltam jött Gyuszi haza Barnussal. Igen, és az én drága gyerekeimmel. Hozta mind! Csak bla-bla  meg mellébeszélés volt minden, ők szépen kitervelték a meglepit. 

Ettől csodásabb ajándékot nem is kívánhattam volna, hogy itt voltak mind a négyen!!! Persze a drágáim megint sorba álltak, megöleltek én meg csendesen pityeregtem a kis rózsáim mögött. 

Esztikémtől kaptam egy napelemes, világítós almafüzért, nagyon szeretem, esténként, sötétben sokszor nézegetem. Ezt a verset írta rá:

Anya nevess
Hisz úgy kell a fény
Tengernyi fényre
Szomjas a határ
Tengernyi fényre 
Szomjazik a szív
Örök derűre
Éhezik a lélek!

És elszomorodtam nagyon! 😥 Annyi minden történt az életünkben az utóbbi hónapokban, annyi rossz dolog történt, annyi küzdés, hogy elfelejtettem mosolyogni rájuk. 😥 Leginkább sírdogáltam, szomorú voltam. Tele félelemmel. Pedig nem kellett volna, én tudom nem ez visz minket előre, de azt hiszem elfáradt a lelkem kicsit (nagyon). Bocsánatot kértem tőlük az elmúlt időszakért, ígértem össze szedem magam. ❤

Rendkívül hálás vagyok, hogy figyelnek rám, a rezdüléseimet. Pedig állandóan próbálok figyelni arra, hogy ne ömlesszem rájuk a gondokat, bajokat, dehát az elmult hónapok alatt nagyon sok megpróbáltatáson mentünk át és valahol elveszett a kontroll. 

Azóta eltelt egy hónap és megpróbáltam össze szedni magam, testileg, lelkileg. Nagy segítségem van ebben, az utóbbi hetekben nagyon sokat nevettünk, mint régen. 🙂 ❤ De ez már egy másik történet. 🙂