Tegnap keserűségemben kifakadtam. Volt aki mondta, miért nem előbb tettem. No nem azért, mintha lenne értelme vagy eredménye ott ahová szántam! 😦 

De az írásomra megmozdultatok ti, akik olvastátok a soraimat. Macs feldobta, hogy mi lenne, ha küldenétek képeslapokat. Bevallom, nekem ez eszembe sem jutott és az sem, hogy kérni merjek bármit is. Itt kis magányunkban, amikor pár emberen kívül nem várhatunk már sem kedvességet, sem megértést, sem szeretetet, már nem kér az ember. Miért? Mert nem hiányoznak a pofonok. 😦 De most tőlünk függetlenül elindult egy dolog, amiért míg élek hálás leszek! ❤ 

Sokan írtátok, bár tudnátok bemenni a kórházba, segítenétek, csak éppen a világ másik felén vagytok, vagy 1600 km-re, vagy egy másik országban. Azért lesznek itt meglepik személyesen is. 🙂 Olyan helyről jön a jóság, amire nem is számít az ember. ❤

Én továbbra sem kérek, nem szeretnénk terhére lenni senkinek! Ennek ellenére nagyon sokan kérik a címünket, egy képeslappal, kis ajándékkal kedveskednének Barnusnak. Míg nézegeti, olvasgatja majd ezeket az ajándékokat, addig tuti mosolyogni fog és nem lesz magányos. Én pedig hálás szívvel gondolok mindenkire akinek eszébe jutott ez a kedves fiatalember. ❤

A köszönöm nem elég. De köszönöm. Nagyon. ❤