Akkor megint dokumentáljunk. Bizonyos szempontból összefolynak a napok. Hány napja is sírok megint? 3? 4? De kezdjük az elején …

Vasárnap éjszaka Taszika meg sem állt. Mászkált mindenfelé, többször bepisilt, és fura mozgásokat csinált, amiket nem ő irányított. Tudtuk, irány doki bácsi. Pár perces vizsgálat után már mondta is, egy nagy daganat van a pocakjának a hátsó részén. Lázas. Kapott szurit, vett tőle vért, hogy előrébb legyünk a vizsgálatokkal. Azt mondta azért vannak ezek a mozgások, mert úgy gondolja, hogy valamelyik olyan szervével (máj vagy vese) van a gond, ami a mérgeket választja ki a szervezetben, mert ezek valahogy tipikus mérgezési tünetek.

Kedden reggel korán kellett vinnünk a vizsgálatokra. Hamar szólt, mehetünk érte. Megmutatta a képet, kb. a borda alól induló és hátra a far részéig lenyúló daganat körvonalait láttuk. Nem tudja honnan indul annyira nagy, elfedi a belső szerveit. De a vérvétel eredménye meg fogja mutatni.

Szerda reggel megérkezett a diagnózis, a lépén van a daganat, és nem mérgezés miatt vannak a mozgásai, hanem anémiás. Még annyit elmondott, hogy két lehetőség van, estére megbeszéljük. Tegnap ott ültünk a rendelőben és most nem volt olyan mosolygós mint máskor. Komolyan nézett ránk. Elmondta a lehetőségeket.  Először is ami mindegy mi mellett döntünk, de az anémiáját kezelni kell, erre kap két szurit és nem lesz baj. Ha ez a rész helyreállt  akkor kívülről nem is fog látszódni rajta semmi. 

Ami jó hír, hogy minden más értéke jó, tehát a rák még nem áttétes a leletek alapján, a lépre koncentrálódik. Az egyik lehetőség, hogy nem csinálunk semmit, hagyjuk a daganatot. Természetesen nőni fog, előbb-utóbb el fogja nyomni a belső szerveit, azok  működésével gondok lesznek, ekkor el kell döntenünk, hogy meddig hagyjuk szenvedni. Nagyon kell rá vigyázni, mert bár a daganattal ritkán történik gond, de akár játék miatt vagy ha leugrik valahonnan akkor megrepedhet és hát akkor … 😥

A másik lehetőség a műtét. De! Nem is lenne vele semmi baj, a lép daganatait nagyon szépen lehet műtéttel megszüntetni, de Taszika szive mint kiderült pár hónapja, nem a legjobb. Ez kockázatot jelent. Lehet nem tudja felébreszteni. 

És akkor ott ültünk és csönd volt. Néztük egymást Gyuszival. Már annyit küzdöttünk ezért a drága lélekért, aki olvasta az tudja, ha nem és kíváncsi vagy rá, akkor írd be a nevét a keresőbe. Ha belenéztünk a szemébe, akkor nem azt láttuk, hogy ő feladná, sőt! De 15 éves! Egész nap olvastam az interneten a lehetőséget, én szinte tudtam, hogy mit fog mondani az orvos, látta rajtam, hogy már megint fél szavakból is megértjük egymást. 

Én döntöttem!!! Műtse meg! Nem akarom, hogy szenvedjen, ne kapjon levegőt, hogy maga alá piszkítson, hogy ne tudjon enni a daganattól és a sok kínlódás után nekem kelljen kimondani azt a bizonyos szót. Nem méltó hozzá!!! Ez nem ő, nem Taszika! Attól meg csak a rémület tölt el, hogy esetleg neki megy valaminek, vagy mondjuk lecsúszik a lépcsőn (bár már hónapok óta ketten közlekedünk le-fel), megüti magát, vagy akár Charlie-val a játék hevében (mert azért kedden este a kellemes tavaszi időben láttuk, hogy ő kezdeményezett már megint egy kis játékot, hancúrozást) megrepedjen a lépe és a kezeim között vérezzen el. No nem, ezt nem!!!

Valahogy úgy érezzük, hogy nem lesz baj, Gyuszi is ezt mondja. És Taszika szemei is. Már annyit, de annyit küzdöttünk a 9 év alatt, még ez belefér. És doki bácsi szerint még mindig szuperül működnek a szervei a 15 éve ellenére, a műtét után bizony még meg van az esély, hogy pár évet lenyomjunk közösen. ❤

Doki bácsinak nagy felelősség ez, többször beszéltünk arról, hogy mi lesz, ha nem tudja felébreszteni. A mellett, hogy hiszek benne és hiszek Taszikában, hogy nem lesz baj és összehozzák ezt, akkor is nem szenvedve, vegetálva, kínok között fog itt hagyni minket. De ez nem történhet meg! Még nem! 

Hétfőn  a következő szuri és utána a műtét megbeszélése. Jövő héten. 

Barnabásnak jövő héten járnak le a gyógyszerei, szerdán. És jól van végre!!! Régen nem láttam ennyire fittnek, erősnek. Csak a köhögés nem akar megszűnni ha kimegyünk. Itthon minden rendben, alig-alig köhög. De tudom most már minden rendben és kipróbálhatjuk az Orkambit. Az orvostól függ, hogy mikor kell befeküdnie a kórházba jövő héten.

Néha azt érzem, hogy beleszakadok, szétszakadok. Isten kegyelme, hogy ennyi erőt adott. Csak el ne fogyjon, mert vannak még itt dolgok, mások is. Ma megyünk az iskolába megbeszélni a továbbiakat. Lesz pár nem kedves kérdésem hozzájuk mint emberekhez és mint pedagógusokhoz. De ez egy másik történet, talán majd egyszer elmesélem. Ez csak alapjáraton rossz, vérzik tőle a szíved, a lelked és nem tudsz nyelni a torkodban lévő gombóctól. De megoldódik ez is, csak most sok.

A ház körül is gondok voltak, hogy ne unatkozzunk esetleg. De ez is megoldódik biztos. 

Szóval az utóbbi pár bekezdés alapján néha azon gondolkodom, hogy épp miért sírok már megint. Türelmetlen vagyok, mennék és csinálnám, csak haladjunk. Nincs jól a lelkem. Gyuszinak sem, de legalább itt vagyunk egymásnak. Hétvégén egymásra morrantunk. Gyuszi meg is kérdezte, hogy ez most mi? Azt hiszem az idegeink penge élen táncolnak, pedig akkor még Taszika betegségéről nem is tudtunk. Hála Istennek, hogy mindig van erőnk egymást megölelni, támogatni, szeretni. Csak ez maradjon meg! ❤

De a napok telnek, az időpontok elmúlnak amikor történnie kell valaminek. És talán minden a helyére kerül. Egyszer. És jöhet a következő … 

Süt a nap, tavasz van. Szép. Ez jó. Mondjátok, hogy nem lesz baj! ❤

Ezt ma reggel találtam a kismadarak nyughelyén … ❤