Ez a kínlódás ami itt megy már hónapok óta tisztára kikészít! Akinek van gyereke az megérti  és talán sokaknak ismerős is lehet a szituáció:
-Mit főzzek kisfiam? 
-Semmit, nem vagyok éhes.
-De mit ennél meg esetleg később? 
-Nem akarok enni, semmit.
-Akkor egyél meg egy joghurtot.
-Nem szeretem. (???????) 
-Egy banánt?
-Nem.
-Alma?
-Na jó.
Mindig is nagy küzdelmeink voltak, de ez az időszak most mindenen túltett. Nem számított könyörgés, kérés, fenyegetőzés, meg hogy baj lesz ebből, semmi nem hatott. 😦 A nadrág meg lötyög rajta, a derékszíj alig bírja megtartani a derekán. 😦

Hétfőn orvosnál voltunk, kaptunk új gyógyszereket, kiderültek dolgok, de erről majd másik posztban írok. Viszont csillapodik a köhögés, már aludni is tudott két éjszaka rendesen. Most nemrég bevágott egy óriási tányér sült krumplit, egy nagy sült csirkemellel, egy óriási adag sült zöldborsót meg felvitt magával, hogy elrágcsálja csak úgy. 😀 ❤ Milyen könnyű ennek a kevésnek is örülni! 🙂 Mintha lépegetnénk valahová, előre. Remélem a lelke is a helyére kerül, bár ez nem rajtunk múlik. 

Ebéd közben beszélgettünk emberekről, kapcsolatokról, vajon mi miért történik úgy ahogy történik és hogy tudja, egyáltalán nem normális ami megtörtént és ez nem csak az én, a családunk véleménye. Közben töltöttem a házi pilóta kekszeket. Egyet elvett, forgatta, majd egy jó nagyot beleharapott és bedörgölte. 
-De akkor miért?
-Nem tudom kisfiam.- gondolkodott magában tovább.
-Anyuci finom a pilótakeksz.
-Örülök kisfiam. 
És beszélgettünk másról, hogy ne fájjon … de elárulom, fáj, nagyon, pont azzal a fájdalommal, amit nehéz csillapítani és csak nyeldekelni tudsz tőle, jó gyorsan, hogy ne a könnyeid potyogjanak …