Címkék

, , , , , , , ,

Elkezdődött a suli szeptember 5-én, nagy erővel ugrottunk neki, kipihenve, hogy na majd most!

Eltelt másfél hét, aztán kaptunk egy taslit, ugy egy embereset. Barnus beteg lett, még két hete. Először otthon kurálódtunk, mint máskor, de semmi hatása. Házi orvoshoz vittük, megerősitette a gyanunkat, hogy ez egy virus, pihenjen és hétfőn mehet suliba. Na a következő hétfőn nem ment suliba, mert kb. jártányi ereje sem volt. A tüdeje szurt levegővételkor, a különféle kezeléseket nem lehetett vele csinálni, mert erővel sem birta plusz fájdalommal járt neki. Ez egy ronda, nem mondom milyen kör, amibe belebonyolódtunk, hiszen köhögnie kellett volna!!!

Szerdán aztán felhivta Gyuszi az orvosunkat, hogy baj van. Ő egyből mondta, hogy igen, rendkivül agressziv ez a virus ami most itt van Belgiumban, az összes cf-es beteg, mindenki kidőlt több-kevesebb időre. Felirta az antibiotikumot, szedjük, mert kell. Hétfőn mehet suliba.

Szerdán Katinka is beteg lett, ugy ébredt reggel, hogy jártányi ereje sem volt, rosszul érezte ő is magát. Minden bajom volt, mert mentem volna hol ide, hol oda, de nem mertem, mert aggódtam, hogyha nem ugyanaz a két gyereknek a virus, akkor összefertőzöm őket. Igy aztán Esztikém látogatta Katinkát, sokat beszéltünk telefonon naponta.

És vártunk.

Már szombaton láttam, hogy itt nem lesz suli hétfőn, de azért láttunk kis előrelépéseket, amiknek nagyon örültünk és bizakodóvá tett minket. Megbeszéltük, hogy még véletlenül sem próbálkozunk a hétfői hosszu nappal, de szerdán csak fél nap a suli, akkorra már biztos lesz annyi ereje Barnusnak, hogy elmenjen és a többit meg meglátjuk.

Aztán jött az éjszaka, amilyenben már régen volt részem, még valamikor Katinka kicsi korában. Éjszaka befulladt, arra ébredtem, hogy szegénykém megállás nélkül köhög. Trappoltam át, akkor már az ablak nyitva volt, de nem használt a friss levegő sem. Körbe raktam párnákkal, hogy ne nyomja a teste sulya a tüdejét, és visszafektettem. Ő aludt, én meg hallgattam, hogy köhög-e. 

Reggel korán felkelt, mondta, hogy máshol is fáj a tüdeje, gondolom az erős köhögés miatt. Gyuszi ujfent felhivta az orvost, elmondta mi történt, és bár előző héten azt mondta, hogy ne menjünk se rendelőbe, se kórházba a rengeteg beteg miatt, most mégis azt mondta be kell mennünk, muszáj, hogy megvizsgálja. Pakoljunk össze, mert meg van rá az esély, hogy ott kell tartania.

Elmentünk, ott voltunk, nem kellett fujnia sem. Elmondta, hogy még mindig nagyon sok a  beteg, nehezen gyógyulnak, és mindenki ágynak dőlt. Ami a legfontosabb, hogy elég oxigén volt a vérében még az ilyen lélegzés mellett is. Alapos hallgatózás után elmondta, hogy tényleg hallani valamit ott ahol fájdalmat jelez Barnus, de nem vészes. Csináljuk a szokásos kezeléseket és inhaláljunk rendszeresen. Vért vettek, abból meglátják, hogy jó-e az antibigyó vagy másikat kell kapnia. Már most adtak időpontot jövő hétfőre hozzá és a röntgenre, mert ha nem változik a helyzet, akkor vissza kell mennünk. De reméljük erre nem fog sor kerülni! Ma már 5. napja lesz, hogy szedi az antibiotikumot, mostanában már el kell kezdenie hatni. 

Ha nem esik az eső, akkor egy-egy rövidebb sétára elmehetnek Jack-kel. Muszáj egy kicsit terhelni, hogy meglássuk mi lesz.

Katinka hétfőn elment dolgozni. Ugy érezte, hogy képes lesz végig dolgozni a napot. Rengeteget pihent mult héten, a hétvégén és reméljük ő tul is van rajta valóban. Már egy hete nem láttam, nem öleltem meg. 😦

Megijedtünk, nagyon. Még nincs vége. A cf-eknél az a gond, hogy mások által lábon kihordott virusfertőzés ami közben kifujják kétszer az orrukat, nos náluk végzetes állapotromlást is okozhat. Most ez itt, azt mondják, roncsolja a cf-ek tüdő szöveteit. Ezért van ez az egész állapot. 

A héten semmiképpen nem mehet iskolába Barnus, igy gyorsan az elején hiányzik 2,5 hetet. Egyrészt nem birná ki talpon, kb. bealudna a második órán. Másrészt ami a fontosabb, hogyha erre más virust összeszedne (amire meg van az esély 3200 gyerek között az iskolában), annak nagyon sulyos következményei lennének.

Eddig is nagyon sokan drukkoltak nekünk, kérjük ezután is tegyétek meg, szükség van rá! Köszönjük a ránk gondolást, az imákat! ❤ 

(A blog nem fog meszünni, ha időm lesz, akkor csinálok egy másikat, arra majd fel lehet irakozni,  de ez is megy tovább, sőt vannak nagy meglepetéseink is. Csak legyen már ennek vége!!!)