Múlt vasárnap, az előző héten történtek miatt mindenki görcsben volt, nem ment sehová, mindig a híreket bújtuk. Kicsit ki kellett mozdulnunk.
Először Axi barátai találtak rá a helyre, majd elcsalták őket és kedvet kaptak hozzá mindketten, majd a sok mesélésnek meg lett az eredménye, mert most már Katinka is csatlakozott hozzájuk. Mondtam is, hogy egyszer megnézem őket. Gyuszi meg mondta, hogy ő meg kipróbálná. Nekem a kezeimmel esélyem sem lenne, de szívesen elkísértem őket.
És hogy mi is ez? Brüsszel itteni oldalán a Debroux-tól pár percre van egy hely ahol falat lehet mászni. Nézzétek csak:
Esztikém itt mutatja meg mit kell csinálni, mit kell nézni:
Meg falat mászni, Axi magyaráz, segít:
Közben a lányok már rohangáltak a falon bemelegítésként:
Katinka hamarosan felmászott az egyik csúcsig:
És persze Esztike is (sajnos nem látszik ebből az állásból milyen magasan járt, mert én is az emeleten voltam):
A gyerekeknek bérletük van, járnak rendszeresen. Gyuszi a második után azt mondta, hogy nem fog tudni menni sűrűn, mert a mászás az egész izomzatot megmozgatja és szegénykém alig tudott mozdulni, mindenhol fájt neki. Persze ez idővel majd elmúlik, megedződik. 🙂
Örülök, hogy járnak, ide koncentráció kell, figyelem, fegyelem. Muszáj kitörölni az embernek a fejéből mindent, különben nem csinálja jól. Át kell gondolni hová a kezet, hová a lábat még mielőtt elindul és közben is nagy koncentrációra van szükség. Így teljesen kikapcsolja az ember agyát, amire azok után a napok után is nagy szüksége volt mindenkinek, de a dolgos hétköznapokban is jót tesz, hogy az ember agya leálljon.