Címkék

, , , , , ,

Idén nem volt tél megint, még a fagyos napokat is meg tudnám számolni a két kezemen szerintem, az éjszakaiak sem voltak sokkal többen. Hála Istennek, nem hiányzott egyáltalán! A fák-bokrok rügyei már hetek óta óriási duzzadtak, némelyik már nyitogatja kis leveleit. Több helyen kinyíltak a nárciszok, szemet gyönyörködtető a téli színtelenség után. Egyre több helyen látni fehér- rózsaszín virágzó fákat, bokrokat.

Erre tegnap este 10 körül olvasom, hogy bizony ma reggelre havat jósolnak Brüsszel környékén, mivel éjszaka fagyni fog, így nagy az esély arra, hogy le fog fagyni és csúszós lesz a vastag latyak.

Ugy volt, hogy ma megyünk orvoshoz Barnussal délután, így nem keltem korán. Még ki sem nyitottam a szemem, de már tudtam, esett a hó valóban.

tél1

Valami puhaság volt a levegőben? Lehet butaság, de megéreztem, hogy odakint változás van. És igen, esett a hó, sőt még most is esik. Közben olvad. Óriási latyak lesz itt. 

Néztem a google maps-ot, áll a brüsszeli körgyűrű, Antwerpen-be jelenleg lehetetlenség eljutni, ahogy Leuven-be is, mondtam Dávidnak ne menjen az egyetemre, lehet mire odaérne jöhetne vissza.

tél2

Néztem képeket, Belgium több körzetében valóban nagy a hó, a hegyekben (ja, itt nincs is hegy, akkor az erdős részen 🙂 ) ugye hidegebb is van, ott jobban megmarad, araszolnak az autók. Nagyon sok a baleset mindenfelé, csúszkálnak autók, kamionok. 

Itt még mindig nem divat a téli gumi, vagyis egyre többen tetetik fel, főleg a külföldiek, de a belgák nagy része még most is azt mondja, hogy Belgiumban nem esik annyi hó, hogy érdemes lenne beruházni rá. A szabályzatban ez van: “mindig az időjárásnak megfelelő gumikkal kell közlekedni” 😀 Hi-hi 😀

kutyik

A hónak leginkább Sam örül most nálunk, imád a hóban ugrálni, játszani. Itt épp terepszemlét tartanak a fiuk! 🙂