Nem írtam. Tudom. Mit írtam volna?

Hétfő: félek.
Kedd: nagyon félek.
Szerda: görcsbe a gyomrom.
Csütörtök: ma robbantottak valahol a közelben és rémülten szaladtam ki, hogy látok-e Brüsszel felől füstöt, kényszeríteni kellett magam, hogy ne hívjam fel Gyuszit.
Péntek: nagyon-nagyon félek.
Szombat: terrorkészültség Brüsszelben, 4-es fokozat
Vasárnap: még mindig, be van  minden zárva, hétfőn nem lesz suli, aki teheti otthonról dolgozik vagy szabit vesz ki
Hétfő: ugyan az, közben egyre jobban félek
Kedd: ugyan az, nem változott semmi, de lesz iskola, munka 
Szerda: egész nap várom haza a gyerekeket, Gyuszit, egyre jobban félek

És ezt írhatnám le minden napra! Közben megszüntették a terrorkészültséget, már “csak” a 3-as fokozat van érvényben az egész országban. E mellett maradtak a katonák, rendőrök az utakon, a bevásárlóközpontokban, a fontosabb helyeken, épületek előtt, stb. 

A belgák? Olyan érzésem van, hogy el sem hiszik mi történik. Igen, látják, olvassák, de meg vannak győződve, hogy őket nem bántja senki, mert ők sem bántottak senkit. Van, hogy dühít ez a hozzáállásuk, van, hogy szeretnék úgy gondolkodni mint ők. Csapongok. A hétvégék jók, a gyerekeket nem engedem be a városba, rendezvényekre. 

Minden évben el szoktunk menni egy karácsonyi vásárra. Nem veszünk semmit, de én nagyon szeretem a karácsonyi fényeket, gyönyörű ilyenkor Brüsszel, a Grand Place, a mindenki karácsonyfája, szép zene szól a téren. Most ez is kimarad. Először úgy volt, hogy elmaradnak a vásárok idén, de aztán mégis engedélyezték. Hogy mennyien lesznek? Ha a belgákon múlik sokan. 

Én csak a hétvégéket várom mindig, most hétfőn délelőtt is. Valaki ébresszen már fel, legyen vége. El sem akarom hinni, hogy ez történik! Fokozatok vannak a szívemben a félelem és a rettegés között. Most jelenleg nincs más. 😦 😦 😦